Chrissy Teigen megható bejegyzést írt arról, hogyan élte meg harmadik gyermeke elvesztését

John Legend felesége októberben osztotta meg a követőivel a szomorú hírt, hogy elvesztették harmadik gyermeküket. A gyászoló édesanya nemrég egy hosszú, megható levélben emlékezett meg kisfiukról, akinek a Jack nevet adták.

A harmadik gyermekét váró Chrissy Teigen szeptember végén kórházba került hatalmas vérveszteség miatt, azonban sajnos hiába tettek meg minden tőlük telhetőt az orvosai, nem tudták megmenteni a baba életét. John Legend felesége úgy döntött, nemcsak a szép pillanatokat osztja meg a rajongóival, hanem erről a fájdalmas tragédiáról is mesél. Ezért több képet is feltöltött a kórházból magáról és a párjáról: például arról, ahogy magukhoz ölelték kisfiukat, aki a Jack nevet kapta. Ám nemcsak ő, hanem férje is beszámolt arról a közösségi oldalán, hogyan élik meg ezt a borzasztó időszakot. Chrissy október 27-én egy egészen hosszú, szívszorító esszével jelentkezett az Instagramján.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Legend (@johnlegend) által megosztott bejegyzés,

„Nem tudtam, hogyan térhetnék vissza a való életbe, ezért megírtam ezt a bejegyzést a Mediumnak abban a reményben, hogy ez majd valamiképpen segít túllépni, de amint közzétettem, elkezdtem sírni, mert olyan… véglegesnek tűnt. Soha nem akarom elfelejteni Jacket” – olvasható Chrissy Insta posztjában, amelyet az említett esszé kapcsán megfogalmazott. „Köszönöm mindenkinek a kedvességet. Köszönöm a lenyűgöző doktoroknak, akik keményen küzdöttek. Köszönöm a barátoknak, a családnak és a minket segítőknek, hogy gondoskodtak rólam a felnőtt pelenkacserén keresztül, az ágynyugalmon át az ölelésekig. Köszönöm neked John, hogy te vagy a legjobb barátom és életem szerelme is. Sokan ilyenkor a nő veszteségére gondolnak, de én sosem fogom elfelejteni, hogy John ugyanúgy szenvedett az elmúlt hónapban, miközben bármit megtett volna azért, hogy vigyázzon rám. Körülölel az emberi szeretet, mint egy terápiás takaró. Hálás vagyok, gyógyulok és elképesztően szerencsésnek érzem magam, amiért ennek a szeretetnek szemtanúja lehetek.”

Fotó: Instagram/@chrissyteigen

Chrissy Teigen azzal nyitja az esszéjét, fogalma sem volt róla, mikor áll majd készen arra, hogy megírja. Azt hitte, ez egy olyan pillanat lesz, amikor iszik egy pohár vörös bort, bekuckózik egy kényelmes takaróba és végre belekezd a történetébe. Ehelyett a barátai és a sült csirke társaságában fogott hozzá, közben pedig azokat a jegyzeteket olvasgatta a telefonján, amiket az elmúlt hetekben készített a gondolatairól. Majd rájött, először is köszönetet kell mondania. „A lakásunk padlója a kedvesség virágaival van tele. Üzenetek áramlottak be hozzánk és mi mindet könnyes szemmel olvastuk. A közösségi médiában idegenek által írt sorok töltötték meg a napjaimat, amelyek közül a legtöbb úgy indult: ’Valószínűleg nem fogod olvasni ezt, de…’. Biztosíthatlak róla, megtettem. De meg kell, hogy mondjam, a legszebb leveleket általában azzal kezdték: ’Nem kell válaszolnod erre, de…’”. Miután a házaspár elvesztette Jacket, Chrissy aggódott, hogy nem lesz képes mindenkinek kifejezni a háláját a törődésükért, hiszen sokan megosztották velük a saját személyes tapasztalataikat, verseket vagy könyveket küldtek. „A ‘nem kell válaszolnod’ típusú üzenet számomra igazi megkönnyebbülés volt. Köszönöm ezeket mindannyiótoknak.”

Fotó: Instagram/@chrissyteigen

Chrissy a baba elvesztése előtt közel egy hónapig már ágynyugalomra volt ítélve, hogy eljuthasson a 28. hétig. „Az orvosaim részleges méhlepény-leválást diagnosztizáltak nálam. Mindig is gondjaim voltak a méhlepényemmel. Milest egy hónappal korábban kellett megszülnöm, mint amikorra vártuk, mert nem kapott elég tápanyagot. Folyamatosan megfigyelés alatt álltam és reménykedtünk, hogy helyre jönnek a dolgok. Az ágyban maradtam, állandóan véreztem és magam cserélgettem a pelenkámat, amikor már túlságosan kényelmetlen volt a saját véremben feküdni.” A sztár a nehézségek ellenére megpróbálta megtalálni a helyzet humoros oldalát, azt mondja, a felnőtt pelusok szakértője lett és eljutott arra a pontra, amikor izgatottan várt arra, hogy egy rózsaszín darabot viselhessen ebből. Azon dolgozott, hogy a doktorok negatív szavait pozitívvá formálja magában és azt gondolta, még jóra fordulhat minden. Majd egyik este egy nem túl ígéretes ultrahang után elkezdett vérezni és egyre kevesebb folyadék vette körül Jacket. „Esküszöm, egy ponton már éreztem a karjait és a lábait a hasamnál kívülről is.” Pár kórházban töltött éjszaka után az orvosa közölte azt, amit belül már pontosan tudott – ideje elbúcsúzniuk. „Egyszerűen nem élhette ezt túl és ha nem lépnek közbe, talán én sem.” Miután a vérátömlesztéssel is kudarcot vallottak, elérkezett a pillanat, amitől rettegtek. Chrissy nem titkolja azt sem, ő várni akart egészen addig, amíg valóban biztosnak nem érezte, nincs más választásuk, mint elköszönni Jacktől . „Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is elfelejtem ezt az élményt… Olyan aprócska fiú volt még…(…) Megkértem édesanyámat és Johnt, hogy készítsenek fényképeket, akármennyire is kényelmetlennek tűnt.” Chrissy elárulta, a férje utálta ezt, nem értette, miért van szükség képekre. „De én tudtam, hogy emlékeznem kell erre a pillanatra örökre, éppen úgy, ahogy arra is, amikor megcsókoltuk egymást az oltárnál és arra is, mikor örömkönnyekre fakadtunk Luna és Miles születése után. Pontosan tudtam, hogy meg kell majd osztanom másokkal ezt a történetet.” Ám azt is hozzátette, egyáltalán nem érdekli, ha valakinek gondja van ezekkel a felvételekkel, vagy ha más nem csinálta volna ezt a helyében. „Én éltem meg, én választottam ezt, és mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy csak és kizárólag azokért születtek meg a képek, akik maguk is megtapasztalták ezt vagy kíváncsiak arra, milyen keresztülmenni egy ehhez hasonló dolgon. Ezek a fotók azokért vannak, akiknek szükségük van rájuk. Mások véleménye egyáltalán nem számít nekem.”

Fotó: Instagram/@chrissyteigen

Ő, John és az édesanyja is a karjába vették a babát és egyesével elbúcsúztak tőle, Chrissy anyja elmondott egy thai imát is. „Megkértem a nővéreket, hogy mutassák meg a kicsi kezeit és lábait, én pedig újra és újra megcsókoltam őket. Nem tudom, mikor hagytam abba. Tíz perc is lehetett, de akár egy óra… Az emberek azt mondják, egy olyan élmény, mint ez, lyukat váj a szívünkbe. Ez így történt, de a lyuk mégis megtelt azzal a szeretettel, amit éreztem iránta. Nem tűnik üresnek, inkább teljesnek.” A tragédia ellenére John Legend felesége a könnyekig meghatódik a boldogságtól, ha arra gondol, van két csodálatos gyermekük. „De akkor is sírok, ha mérges leszek magamra, amiért örülök… És mindig elfelejtem, már nem vagyok terhes.” Chrissy hozzáteszi, a felismerés pillanata mindig elszomorítja. Rosszul érzi magát, hogy a gyászuk ennyire nyilvános lett, ami azért alakulhatott így, mert olyan izgatott volt a várandóssága miatt, hogy végig meg akarta osztani a nagyvilággal a fejleményeket. „Annyira hittem abban, hogy minden rendben lesz. Most pedig rosszul érzem magam, hogy elszomorítottalak titeket.”

Fotó: Instagram/@chrissyteigen

Azt is elmesélte, mennyi szép pillanatot átélt azóta, hogy kiállt a nyilvánosság elé azzal, mi történt vele. Előfordult, hogy egy boltban a kasszánál a pénztáros hölgy csendben bepakolt egy virágot a kosarába. „Szörnyű a tudat, hogy mennyi nő nem tapasztalhatja meg az öröm ezen szolid perceit.” Chrissy arra kér mindenkit, legyenek kedvesek azokhoz, akik átestek hasonló tragédián, akkor is, ha ők nem öntötték ki a szívüket. „Félek, hogy az emberek nem merik majd megosztani velem az örömüket. Több közeli barátom terhes és esküszöm, semmi sem tesz boldogabbá annál, minthogy látom, ők jól vannak.” Végezetül kiemeli, azért írta meg ezt az esszét, mert mondania kellett valamit, mielőtt visszatér az életébe.

Fotó: Instagram/@chrissyteigen

„Jacket mindig szeretni fogjuk és elmagyarázzuk a gyermekeinknek, hogy ott él a szélben, a fákban és a pillangókban is, amiket látnak. Köszönöm, ha imádkoztatok értünk, szeretetet küldtetek felénk vagy elmondtátok a történeteteket. Hálásak vagyunk. Sok, sok, sok szeretettel, Chrissy”

Forrás: Medium
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: