A televíziózás egykor legnépszerűbb műfaja minden kétséget kizáróan a szappanoperák voltak. Csillaguk hosszú évtizedeken át emelkedett, ragyogott, azonban a vég őket sem kerülhette el.
Ha az 1950-es és 1990-es évek között nőttél fel, biztos, hogy van legalább egy olyan családtagod, aki minden délután bekapcsolta kedvenc szappanoperáját. Vagy talán még az is előfordulhat, hogy neked is volt egy kedvenc műsorod, amit nyári szünetben, a lecke megírása után vagy a betegen otthon töltött napokon néztél. Ezek a hétfőtől péntekig sugárzott drámák ugyanis sok háztartás alapvető részét képezték. Kikapcsolódást nyújtottak a háziasszonyoknak, otthon lévő szülőknek és gyerekeknek egyaránt. A szappanoperák több mint hét évtizeden át foglaltak el különleges helyet a popkultúrában. A romantika, az árulás, a családi viszályok és persze a szó szerint hihetetlen fordulatok mind kötelező velejárói voltak. De hogyan váltak ilyen népszerűekké és mégis mi vezetett aztán a pár évtizeddel ezelőtti bukásukhoz? Megkerestük a választ.
Rádiós évek
A szappanoperák gyökerei a rádiózás korai napjaiba, az 1920-as évekbe nyúlnak vissza. A kezdetben „sorozatdrámáknak” vagy „rádiódrámáknak” nevezett adásokat rendszerint esténként sugározták és az egész családot tekintették célközönségüknek. Amikor viszont a hirdetők felismerték a rádióban rejlő lehetőségeket, háztartási termékeik népszerűsítésére nappali sugárzásra váltottak, hogy elérjék a főként nőkből álló közönséget. A történetmesélési formátumot is utóbbiak ritmusa szerint alakították ki. Egyértelmű céljuk volt, hogy elsősorban háziasszonyokból álló hallgatóik könnyen követhessék a folyamatos történetszálakat, miközben házimunkát végeztek. Na és persze, hogy az se zavarja meg őket, ha időnként kihagyni kényszerülnek egy-egy epizódot.
A műfaj egyik legkorábbi előfutára egyébként 1930-ban debütált az NBC rádióállomásán, melynek története három középnyugati háziasszonyról szólt, akik egy közös házban éltek. A műsort az NBC Blue rádióhálózat is átvette, így országos közönséget szerzett, mielőtt 1932-ben áttért volna egy délutáni időpontra, mellyel az első hálózati nappali rádiós sorozattá vált. Nem sokkal ezt követően 1930 októberében a WGN pedig bemutatta azt a rádiósorozatot (Painted Dreams), amelyet az első nappali szappanoperának tartanak. Ezt Irna Phillips alkotta meg, aki jelentős hozzájárulásai miatt a „szappanopera anyja” becenevet is megkapta.
Az éterből a képernyőre
Az 1940-es évekre több mint 70 drámasorozat futott a nappali rádióműsorokban, és így csak idő kérdése volt, hogy ezeket a népszerű új médiumra, a televízióra költöztessék. Irna Phillips ebben is oroszlán részt vállalt. Az írónő legalább 18 rádiódrámát alkotott, köztük a Guiding Light-ot, amely 1937. január 25-én debütált az NBC Rádión és 1952-ben elsőként költözött a televízió képernyőire. A Guilding Light pedig végül a történelem leghosszabb ideig futó szappanoperájává is vált, összesen 72 évig volt adásban, ebből 57 esztendőn át már a tévében találkozhattak vele a rajongók. A televízió tehát képes volt arra, hogy új életet leheljen ebbe a népszerű rádióműfajba.
Az 1950-es évektől az 1980-as évtizedig a szappanoperák elérték népszerűségük csúcsát. A Guiding Light mellett számtalan sorozat vonzotta nézők milliót a képernyők elé, akik mivel mélyen elköteleződtek kedvenc karaktereik élete iránt, egy részt sem hagytak volna ki. Így nem is meglepő, hogy a hétköznapokon sugárzott televíziós szappanopera-epizódok a rádiós és korai televíziós 15 perces szegmensekről 30 perces vagy egyórás epizódokra bővültek. A szappanoperák vonzereje nemcsak karaktereikben és történeteikben rejlett, hanem abban is, hogy erős folytonosságérzetet teremtettek. A rajongók évekig követhették egy karakter teljes történetét, és ez a lassan kibontakozó történetmesélés mélyen magával ragadó élményt nyújtott, ismerős környezetekkel és arcokkal vonzva be a nézőket, a karaktereket pedig kiterjedt családjuk részeként érzékeltetve.
De miért szappanopera?
A „szappanopera” kifejezés a rádiózás korai napjaiban a műfaj elsődleges szponzorai révén alakult ki. Mivel ezek a műsorok túlnyomórészt női közönséget céloztak meg (egy olyan időszakban, amikor sok nő háztartásbeli volt), a szponzorok általában háztartási termékeket, például szappant forgalmazó cégek voltak. Ezek a vállalatok ideális reklámfelületnek látták a drámákat, hiszen így tudták legkönnyebben elérni a célközönségüket: azokat a háziasszonyokat, akik házimunkájuk közben hallgatták – később nézték – kedvenc sorozataikat. A kifejezést egyébként valószínűleg az 1930-as évek szórakoztatóipari sajtója alkotta meg, és a név hamar elterjedt az általános sajtóban is. Az „opera” szó pedig nem meglepően arra uta, hogy ezek a sorozatok erőteljes érzelmekkel és csavaros fordulatokkal teli melodramatikus témákat dolgoztak fel. Azonban a magasabb szintű operai produkciókkal szemben a szappanoperák célja az volt, hogy közvetlenek és megközelíthetőek legyenek, gyakran munkás- és középosztálybeli családokat ábrázolva, akik nehéz élethelyzetekkel néznek szembe.
Amikor ezek a drámák átköltöztek a televízióba, a „szappanopera” becenév már megmaradt, és a műfaj a nappali televíziózás meghatározó és kedvelt részévé vált. Az utóbbi években a hagyományos szappanoperák nézettsége ugyan nagyon sokat csökkent, néhány klasszikusnak nevezhető még mindig gyártásban van. Mindemellett be kell lássuk, hogy akár a kábeltévét, akár streaming platformokat nézzük, a tévés szappanoperák aranykora már rég múlté. A „szappanopera” kifejezés tehát ma már talán már nem olyan jelentős, mint egykor, de az általa bevezetett történetmesélési formátum maradandó örökséget hagyott maga után.
Nyitókép: IMDb
Forrás: HistoryFacts.
