Courteney Cox is legalább annyira várja a Jóbarátok folytatását, mint te!

A színésznő ugyanolyan izgatott az új részek miatt, mint a rajongók.

Most már teljesen biztos, hogy 25 év után visszatér a képernyőre a Jóbarátok. A rajongók és a színészek is nagyon izgatottak, mindenki alig várja a folytatást, ami állítólag a korábbi részektől eltérően improvizatív lesz. A Monica Gellert alakító Courteney Cox kirándulás közben az új részről is beszélt. Kevin Nealon azt kérdezte tőle, hogy milyen folytatásnak örülne a legjobban. A színésznő azt válaszolta, hogy már meg is történt az, amire a legjobban vágyott.

 „A kívánságom, amire a legjobban vágytam, egyébként nemrég be is teljesült, 15 év elteltével, hogy végre leültünk együtt vacsorázni a többiekkel. Végre együtt töltöttünk egy estét, ami talán kétszer fordult elő, mióta befejeztük a sorozatot. Mondanom sem kell, hogy rengeteget nevettünk” – mondta Courteney, és az is kiderült, hogy az egyik alkalommal az ő házában, a másik alkalommal pedig Jennifer Anistonnál gyűltek össze. Az utóbbit meg is örökítették, ezzel a képpel robbantotta fel az Instagramot Jennifer Aniston: ez volt az első kép, amit feltöltött, miután regisztrált.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Aniston (@jenniferaniston) által megosztott bejegyzés,

Courteney Cox szerint a folytatás fantasztikus lesz. Az összes főszereplő – Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Cudrow, David Schwimmer, Matthew Perry, és Matt LeBlanc -, valamint a korábbi évadok készítői, Kevin Bright, Marta Kauffman, és David Crane is részt vesznek a folytatásban. Az új részeket a májusban induló HBO Maxon láthatják majd a rajongók, és a korábbi évadokat is itt lehet majd visszanézni.

Nyitókép: Nicholas Hunt/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: