Úgy látszik, hogy lassan, de biztosan kijelenthetjük, hogy 2023 legjobb filmje az Oppenheimer volt. Christopher Nolan alkotása a múlt heti Golden Globe után a kritikusoknál is tarolt.
Tovább dübörög a díjátadó szezon, így Hollywood legjobbjai a 81. Golden Globe után a 29. Critics Choice-on gyűltek össze, a Santa Monica-i repülőtér Barker Hangárjában, hogy megtudhassák, közülük kiket díjaztak a kritikusok. Már az esemény előtt borítékolható volt, hogy az Oppenheimer és a Barbie sem távozik majd üres kézzel, hiszen előbbi tizenhárom, míg utóbbi tizennyolc jelölést kapott.
Oppenheimer vs. Barbie
A múlt heti Golden Globe-on tarolt az Oppenheimer, hiszen Cillian Murphy, Robert Downey Jr. és Christopher Nolan is egy-egy díjjal gazdagodtak, míg maga a film két szobrot zsebelt be. Nem mondható el ez a Barbie-ról, hiszen Greta Gerwig mozija csupán csak két kategóriában tudott győzni, melyek a legjobb moziélmény és pénzügyi teljesítmény, illetve a legjobb eredeti filmbetétdal voltak. Azonban ezúttal a kritikusok mindkét filmre díjesőt zúdítottak. Az Oppenheimer nyolc, míg a Barbie hét díjat vihetett haza. Nagy meglepetés volt azonban, hogy ezúttal a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot nem Cillian Murphy vehette át. A legjobb film természetesen az Oppenheimer lett, Robert Downey Jr. és a rendező Christopher Nolan innen sem távozott üres kézzel, de díjazták a film operatőrét, Hoyte van Hoytemát, vágóját, Jennifer Lame-t, Ludwig Göransson Oppenheimer című zenéjét és a film teljes színészgárdáját is.
A Barbie-nak köszönhetően nemcsak a legjobb vígjáték kategóriában, hanem a legjobb eredeti forgatókönyvért (az Oscar-on az adaptált forgatókönyvek kategóriájában versenyez majd) is elismerést kapott Greta Gerwig és Noah Baumbach. A mozi dizájnjáért Sarah Greenwood-ot és Katie Spencer-t, míg Jacqueline Durran-t a jelmezekért méltatták. A legjobb hajért és sminkért járó elismerést is a sikermozi kapta, Ryan Gosling ikonikussá vált „I’m Just Ken” daláért pedig Mark Ronson és Andrew Wyatt dalszerzők érdemelték ki a legjobb eredeti dalnak járó díjat.
Amin nem lepődtünk meg…
Nyilván senkit sem ért meglepetésként, hogy Emma Stone a Szegény párákban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női színésznőnek járó díjat, ahogy az sem volt senkinek hidegzuhany, hogy tévés kategóriákban tarolt az Utódlás és A mackó is. Előbbi legjobb férfi és női főszereplő drámasorozatban kategóriákban Kieran Culkin-nek és Sarah Snooknak hozott díjat, de bezsebelték vele a legjobb drámasorozatnak járó szobrot is. A mackó a legjobb vígjáték kategória mellett Jeremy Allen White-nak (színész), Ayo Edebirinek (színésznő) és Ebon Moss-Bachrachnak (legjobb mellékszereplő) is hozott egy-egy díjat. Legjobb drámai női mellékszereplőként a Dianát megformáló Elizabeth Debicki kapott elismerést, ugyanezt a vígjátékok esetében Meryl Streep érdemelte ki.
…és amin viszont igen
Cillian Murphy-nek szinte már a rendezvény előtt elkönyveltük a legjobb férfi színésznek járó díjat, azonban az Oppenheimer sztárja ezt most nem vehette át. A kritikusokat jobban meggyőzte ugyanis Paul Giamatti The Holdoverben nyújtott alakítása. Szintén meglepő volt, hogy a kritikusok egy kategóriában sem díjazták Martin Scorsese Leonardo DiCaprio főszereplésével készített, Megfojtott virágok című művét (tizenhárom jelölése volt), ahogy Bradley Cooper nagyreményű Maestrója is díj nélkül maradt (nyolc jelölés).
Életműdíj Harrison Fordnak
Harrison Ford neve Indiana Jones és Han Solo megszemélyesítéseivel örökre összeforrt a filmtörténelemmel. A nyolcvanegy éves színész 1966-ban debütált a vásznon, tehát lassan hatvan éve aktív a filmes szakmában. A kritikusok Harrison Ford-ot életműdíjjal tüntették ki, amit természetesen személyesen vett át Santa Monica-ban.
Nyitókép: Kevin Winter/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Eldőlt a Barbie és az Oppenheimer párharca: ők a Golden Globe idei nyertesei
- Ezeket a filmeket várjuk 2024-ben
- Erősen indul az új év: januári filmajánló