Talán nincs olyan ember, aki még sosem halogatott egy nemszeretem feladatot – akár a végtelenségig is. A halogatás azonban néha komolyabb problémákra hívja fel a figyelmet. Éppen ezért, ha már régóta tologatsz valamit, érdemes megkeresned az okát!
Neked is, nekem is – mindenkinek vannak olyan feladatai, amelyeknek egyszerűen nem bírunk nekiállni. Telefonok, vizsgák, házimunkák tolódnak a végtelenbe és tovább, hacsak közbe nem jön a nagy inspirátor, a határidő. Akkor aztán kapkodva nekilátunk, és igyekszünk egy délután alatt valami értékelhetőt alkotni a műfajban, majd a legközelebbi bulin viccesen meséljük, hogyan sikerült végül három nap alatt megtanulni 200 oldalt, vagy fél éjszaka alatt kitakarítani. Ez eddig szinte természetes is – de mi van, ha a háttérben valami súlyosabb bujkál?
A lustaság csak egy címke
A hosszan halogatott feladatok hátterében egészen ritkán áll valamiféle öncélú lustaság. A legegyszerűbb magyarázat az lehet rá, hogy nagyon nem fűlik a fogunk ahhoz, hogy elvégezzük a feladatot. Amit nem szívesen csinálunk, ahhoz nagy önfegyelem kell – és ki akar akár órákon, napokon keresztül folyamatosan önfegyelmet gyakorolni? Sokkal egyszerűbb akkor elkezdeni, amikor már a körülmények kényszerítenek és szorongatnak. Sokszor egyszerűen az időhiány vezet a halogatáshoz: olyan kultúrában élünk, ami mindennél többre becsüli a gyorsaságot, a hatékonyságot, ennek értelmében pedig mindenkire jóval több feladat vár, mint amennyit adott idő alatt viszonylag kényelmesen el lehetne végezni. Vagyis sakkozunk, tologatunk, halogatunk. Sokszor a kiégés első jele is épp az, hogy csökkenni kezd az addig munkamániásnak tűnő ember hatékonysága, nem tud már annyira figyelni, megkopik az érdeklődése, egyre lassabban végez, egyre rosszabb munkát. Ha tehát egyre több mindent halogatsz a munkában, vedd ezt egy jelnek, lehet, hogy ideje szabadságra menni. Nálam is a normál munkasebességem csökkenése hívja fel a figyelmemet arra, hogy ideje betervezni egy kis szabadidőt, vagy legalább egy hosszabb alvást. De a csak félig-meddig tudatos szorongások is vezethetnek ahhoz, hogy amíg nem feltétlenül szükséges, nem kezdünk bele egy feladatba. Tarthatunk például attól, hogy nem tudjuk az adott dolgot megfelelő minőségben megcsinálni – mondjuk azért, mert a múltban akár többször is kudarcot vallottunk. De akár a siker is lehet félelmetes, hiszen óhatatlanul változásokkal jár. Sőt, újabb elvárásokat is generálhat, ha kiderül, hogy valamiben extrán jól teljesítünk…
Amikor a halogatás a depresszió társa
Ezek az esetek általában egy-egy, jól behatárolható feladatra, feladatkörre vonatkoznak. Ha ebben az egy-két dologban halogatunk is, ettől még minden más téren vígan éljük az életünket. Ha azonban egyre több feladattal kezdünk késni, az súlyosabb lelki problémák tünete is lehet. Amikor ugyanis valaki komolyabban szorong, vagy akár depressziós állapotba kerül, a mindennapi élet jóval nehezebbé válik. Nehéz felkelni, elvégezni a napi teendőket, még a korábban élvezetes dolgok is súlyos teherként nehezednek a betegre. Ebből pedig óhatatlanul az lesz, hogy mindennel csúszni kezdenek. Ráadásul aki rosszul érzi magát lelkileg, hajlamos még az egyébként élvezetes dolgokat is későbbre halasztani: így a sportból, de akár még a baráti vacsorákból, bulikból is csak hosszúra nyúló ígérgetés lesz. Ráadásul a halogatás és a depresszió kapcsolata nem egyirányú: a folytonos csúszás stresszt okoz, amivel még nehezebb megbirkózni, ha az ember depresszív állapotban van, vagy szorong. Vagyis a két dolog egymást erősíti, egy lefelé tartó spirálba hajszolva bele az áldozatát. Ha tehát a halogatás nem egyszerűen egy nemszeretem feladatra korlátozódik, hanem az életed minden területét megkeseríti, vagy egyre súlyosabb problémát okoz, érdemes szakemberhez fordulni. A depressziós állapot betegség. Nem múló rosszkedv, nem szimpla átmeneti zavar, és pláne nem hiszti vagy gyengeség. Ugyanúgy kezelésre van szüksége, ahogy egy torokfájásnak – épp ezért azt az egyet ne halogasd ilyenkor, hogy legalább beszélsz egy pszichológussal, és tanácsot kérsz tőle.
Szerző: Csiki Judit
Nyitókép: Orbon Alija/E+/GettyImages
