‚‚Csak elmosolyodom, amikor azt hallom, a nőknek a konyhában és nem a focipályán a helyük’’ – Kukla Renátával beszélgettünk

Kislányként neki nem adatott meg a lehetőség, hogy focikarriert fusson be, ezért most mindent megtesz azért, hogy ez többé egy gyermekkel se fordulhasson elő. Kukla Renátával, a Magyar Labdarúgó Szövetség női szakági koordinátorával interjúztunk.

Érdemes részletesebben megismerni az ő történetét, valamint inspiráló személyét, hiszen izgalmas és fordulatokkal teli utazás áll mögötte. Egy utazás, ami az általános iskolai tornateremben egy balszerencsés incidenssel kezdődött, majd számos kitérő után az MLSZ székházába vezetett. Itt látogattuk meg Renátát, aki elmesélte, miért tekint személyes küldetésként a magyar női labdarúgás népszerűsítésére és fejlesztésére, valamint azt, milyen módszerekkel győzi meg a szkeptikusokat.

– Mi volt az első futballhoz kapcsolódó élményed?

– Hét évesen kezdtem el focizni az iskolában a fiúkkal, de ők igazából nem szerettek lányokkal játszani. Én ráadásul kistermetű voltam, ezért inkább a kapuba állítottak be. Egyszer egy 14 éves fiú olyan erővel rúgta ki a labdát a másik kapuból, hogy amikor fejbe talált, elájultam. Ezután többet nem akarták, hogy velük játsszak, és ezzel véget is ért a ‚‚labdarúgó karrierem’’. Ebben az időben – lévén Dombegyházon, egy kis békési településen éltem – nem volt lehetőségem arra, hogy egy lánycsapathoz csatlakozzak. A testnevelés órán sem volt alkalmam gyakorolni: a fiúk fociztak, mi, lányok általában atletizáltunk vagy néha kézilabdáztunk. Nagyon szerettem volna tovább játszani, de semmi esélyem nem maradt, hogy ezt a sportot űzhessem. Valójában ez az egyik oka annak, hogy egyfajta személyes küldetésként tekintek arra, hogy ma minden lehetőséget megadjunk azoknak a fiatal lányoknak, akik ki szeretnék próbálni a labdarúgást.

– De ezután sem tűnt el teljesen az életedből a foci, igaz?

– Szerencsére ez a sport végigkísérte a pályámat. Ha más területeken próbáltam szerencsét, akkor is rendszeresen megjelent az életemben. Közgazdásznak készültem, pénzügy és számvitel szakon végeztem és a tanulmányaim során lehetőségem nyílt Erasmus-ösztöndíjjal külföldre utazni. Nem véletlenül választottam Spanyolországot. Az itt töltött egy év során Joan Laporta, a Barcelona akkori elnöke tartott számunkra marketing előadást és ennek hatására spórolni kezdtem, hogy ellátogathassak a Nou Camp Stadionba egy-egy mérkőzés erejéig. A diploma megszerzését követően átmenetileg kisebb szerepet kapott a futball az életemben. Egy amerikai multinacionális cégnél pénzügyi elemzőként kezdtem el dolgozni, ahol 8 és fél évet töltöttem. Annak ellenére, hogy szerettem a munkámat, már a második évben azt éreztem, valami hiányzik az életemből. Ezért elkezdtem a TV2 Akadémia sportriporter képzését, a gyakorlati és elméleti munkáim miatt a hétvégéim is be voltak táblázva. De fiatal voltam és arra is maradt energiám, hogy délelőttönként az MLSZ kommunikációs osztályán gyakornokként segítsem a szövetség munkáját. A multinál az amerikai időzónához igazodtunk – tehát délután 1-től este 10-ig tartott a munkaidő – ezért meg tudtam oldani, hogy reggel 9-től az akkori jogi-és kommunikációs igazgató, dr. Borbély Zoltán mellett dolgozhassak.

– Innen már egyenes út vezetett a jelenlegi pozíciódhoz?

Nem, csak évekkel később keresett meg a szövetség. Ekkor még a multinacionális vállalat kötelékében dolgoztam, de emellett Kolozsi Ildikónak – aki a TV2 Akadémia egyik vezető tanára és nem mellesleg a mentorom – köszönhetően egy teljesen más világba is belecsöppentem. Ebben az időszakban ötvöződött az életemben a sport és a média – 6 év alatt megszámlálhatatlan sporteseményen vettem részt, ahol a sajtó kiszolgálása volt a feladatom. Például, mielőtt az MLSZ-hez kerültem, a 2017-es vizes világbajnokság a póló sajtóközpont vezetője voltam. A vízilabda mérkőzések helyszínén, a Margit-szigeten biztosítottuk, hogy a média képviselői akadálytalanul tudják végezni a munkájukat. Emellett pedig az esemény hivatalos weboldalára készítettünk tartalmakat, és a nemzetközi szövetségnek is besegítettünk flash interjúk készítésében.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

Ezt követően, 2018 nyarán jött a megkeresés az MLSZ-től és november elején munkába is álltam. Azt el kell mondjam, nem úgy jöttem a szövetséghez, hogy már évek óta éltem-haltam a női fociért, és fejből tudtam minden statisztikai adatot. Én igazából a női és férfi labdarúgást mindig egy témaként kezeltem. Maga a játék szeretete ösztönzött és tudat alatt mindig arra törekedtem, hogy egyszer a labdarúgásban, illetve a labdarúgásért dolgozhassak. Hosszú volt az út idáig, ráadásul én sosem voltam labdarúgó vagy edző, aki a pályafutását követően a szövetségnél szeretett volna dolgozni. Teljesen más világból érkeztem, a labdarúgás világától eltérő szemléletmódot hoztam magammal. De azt gondolom, különböző emberek, különböző meglátások csak építeni tudják a munkát és a fejlődést.

– Mikortól létezik egyáltalán női labdarúgás Magyarországon? 

Talán hihetetlennek hangzik, de 100 évvel ezelőtt is volt néhány kezdeményezés, igaz  ezek nem voltak számottevőek. Hivatalos keretek között 1971-ben indult útjára. Ráadásul az első négy évtizedben csak amatőr keretek között zajlott a női labdarúgás, mert közel sem volt megfelelő infrastruktúra kialakítva. Elég csak visszatekintenünk a magyar női válogatott első mérkőzésre, ahol legjobbjaink egy nagyon erős csapatot, a Német Szövetségi Köztársaságot győzték le 1-0-ra. Ezeknek a magyar játékosoknak még saját felszerelésük sem volt, a férfiaktól kölcsönkért szerelésben léptek pályára.

– Szerinted ezalatt a másfél év alatt, amióta itt dolgozol mennyit változott a női labdarúgás helyzete hazánkban? Mérhető ilyen rövid idő alatt vagy inkább egy nagyobb időintervallumot kellene megvizsgálnunk?

A női szakág fejlődése az utóbbi tíz évben gyorsult fel. Ma már elmondhatjuk, hogy a Markó Edina szövetségi edző által irányított A-válogatott és a korosztályos válogatott tagjai összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között tudnak felkészülni, mint elődeik bármikor. Ez nagyban köszönhető annak, hogy 2013-ban a szövetség dr. Csányi Sándor elnök úr kezdeményezésére elindította az új fejlesztési programját. Ennek a programnak rövid távon két fontos célja volt: a népszerűsítés és a tömegesítés. A népszerűsítés azért, mert nehéz megkedveltetni valamit az emberekkel, aminek a létezéséről nem is tudnak. Ebben a média nyújtott hatalmas segítséget: ma már a Simple Női Liga, azaz a női első osztály több bajnoki mérkőzését közvetíti az M4 Sport, és heti egyszer gólösszefoglaló magazinnal is jelentkezik a csatorna. Reményeim szerint egyre többen és egyre gyakrabban találkoznak majd a női bajnokság szlogenjével: Simple Liga – egyszerűen női futball. A sport megkedveltetése mellett az is célkitűzésünk volt, hogy növeljük a játékosok, a klubok és a bajnokságok számát. Ezen a téren is sikereket könyvelhetünk el: 2013 óta háromszorosára emelkedett a kiadott versenyengedéllyel rendelkező női labdarúgók száma, új korosztályos bajnokság indult és több csapat szerveződött.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

– Könnyebb dolga van azoknak a fiatal lányoknak, akik ma szeretnének belekóstolni ebbe a sportba, esetleg komolyabb karriert befutni? Régen mennyire volt korlátozott a lehetőség?

A Bozsik Intézményi Programnak köszönhetően a gyerekek – köztük ma már a lányok is – az iskolában megismerkedhetnek a sportággal. A projekt az 5-14 éves gyerekeket érinti, és ebben a korosztályban is előrelépés figyelhető meg: 120 ezer fiatal vesz részt benne, ebből 33 ezer, azaz minden negyedik kislány. Ez a szám 2013-hoz képest a háromszorosára nőtt. A tömegbázis mostanra kialakult, de az elmúlt években arra is nagy hangsúlyt kellett fektetnünk, hogy a 8. osztályból elballagó kislányok ne hagyják abba a labdarúgást. Ezért hoztuk létre az U14-es bajnokságot, illetve a tavalyi évben megvalósult UEFA-MLSZ tehetségkutató projektünk is erre a korosztályra fókuszált. Az is lényeges számunkra, hogy a férfi és a női labdarúgást ne külön kezeljék, illetve a két szakág minél szorosabban együttműködjön. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy azok a női klubok tudnak dinamikusabban fejlődni, amelyek mögött van egy férfi bázis. Ez volt a fő indítéka, hogy a férfi NB I és NB II-es csapatoknak kötelezővé tettük a korosztályos lánycsapatok „üzemeltetését”. Ebből mindkét fél profitál – a női csapat egy jól működő rendszerbe kerül, a férfi együttes szurkolótábora növekszik. Egyértelmű, hogy nem lesz minden lányból (ahogyan fiúból sem) válogatott vagy élvonalbeli játékos, de fontos, hogy maradjanak a foci közelében szurkolóként, anyaként, támogatóként.

– Egy kiugróan tehetséges női játékos a hazai csapatokban is felkeltheti a szakma figyelmét vagy érdemes külföldi ligába igazolnia?

– Nekünk ilyenkor mindig a játékos fejlődése a legfontosabb. Ha valaki annyira tehetséges, hogy egy erős külföldi bajnokságban is megállja a helyét, akkor mi is arra biztatjuk, hogy menjen. Ebből a magyar futball is profitál, mert a válogatottba egy jobb játékost kapunk vissza. Erre remek példa Jakabfi Zsanett, akinek az eredményességét nemzetközi szinten Puskás Ferencével tudnánk összehasonlítani. A német VfL Wolfsburg csapattal négyszer szerepelt a bajnokok ligája döntőjében, amiből kettőt meg is nyertek, illetve 2018-ban a sorozat gólkirálynője is ő lett. Emellett még számos más díjat és elismerést elnyert. Ő az a játékos, akinek a pályafutása külföldön teljesedett ki.

– Világ- és európai viszonylatban nézve mennyire népszerű itthon a női futball?

– Vannak országok, ahol már korábban is kiemelt projektként kezelték a női labdarúgást, ezért jóval előttünk járnak. Nekünk nem hozzájuk kell mérnünk magunkat. Az a feladatunk, hogy próbáljunk közelíteni ezekhez az országokhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat, de ez nem megy egyik napról a másikra. Viszont azt elmondhatjuk, hogy szépen haladunk.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

Ehhez a hazánkban megrendezett női bajnokok ligája döntő is nagyban hozzájárult. A mérkőzés történelmi jelentőségű volt, mert ez volt az első alkalom, hogy a nemzetközi szövetség külön rendezte meg a női és a férfi finálét. Eddig mindig egy projektként kezelték – egy helyszínen tartották, a férfi döntőt szombaton főműsoridőben rendezték meg, a nőit pár nappal előtte lezavarták. Most hatalmas érdeklődés övezte az eseményt, egy hónap alatt elkelt az összes, közel 20 ezer jegy. Ezzel is népszerűsíteni tudtuk a futballt, hiszen a fiatal lányoknak nem kellett külföldre utazniuk, hogy világszínvonalú női futballt és a leendő példaképeiket láthassák.

– Mit gondolsz, maga a sport megítélése is pozitívan változott vagy még mindig hallasz olyanokat, hogy ‚‚a labdarúgás férfias sport és a nő inkább ne focizzon’’?

– Szerencsére kevesebbet, mint régen, de még mindig előfordul. Ilyenkor csak elmosolyodom azon, hogy a nőknek a konyhában vagy varrószakkörön a helyük és nem a focipályán. Az MLSZ egyik kiemelt társadalmi küldetése a diszkrimináció felszámolása. Ne tegyünk különbséget abban, hogy valaki nő, férfi vagy fogyatékkal élő sportoló! Ez a szemléletmódváltás egy időigényes, hosszabb folyamat, mint például az infrastruktúra megteremtése. De ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész világra érvényes.

– Mennyire szkeptikusak az emberek a női labdarúgással kapcsolatban? Vannak, akik azt mondják, nincs jövője vagy nyitottak rá?

– A tavalyi Bl-döntő előtt az egyik női klub férfi alkalmazottjával beszélgettem, aki óva intett, hogy olyan nagy sikert ne várjak, mintha a férfi finálét rendeznénk meg. A jegyértékesítés előtt azt tanácsolta ne lepődjünk meg, inkább örüljünk neki, ha már 4-5 ezer ember ellátogat az eseményre. Ehhez képest egy hónap alatt elkelt a 20 ezer jegy. Amikor legközelebb találkoztam az úrral, egy mosollyal elintéztem az egészet. Szerintem ilyenkor a kételkedők is belátják, hogy a női labdarúgás előtt fényes jövő áll. Ezek az apró örömök, a ‚‚csak megérte annyit dolgozni’’ pillanatok motiválnak a munkában.

– A karriered során melyik volt az a pillanat, amire szívesen emlékszel vissza?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a már említett U14-es tehetségkutató programnak. Jó volt együtt dolgozni a legelhivatottabb szakemberekkel az ország minden tájáról. De a legemlékezetesebb az volt, amikor láttam a kislányok arcát, a csillogó szemüket, amikor először vehették fel a címeres mezt. Sikítozva ugráltak örömükben. Ez is egy olyan pillanat, amiért megéri energiát fektetni a fejlesztésbe. Az emberek azt gondolják, hogy az UEFA és az MLSZ támogatása mellett ez egyszerűen megy, de valójában így is nagyon göröngyös az út. De én hiszek abban, hogyha összefogunk, akkor közösen sikeresek lehetünk és a legambiciózusabb céljainkat is elérhetjük.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

Nyitókép: Dancs Enikő Bianka

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: