Családban marad: ezek a sztárok megosztják a színpadot gyermekeikkel

Vannak sztárok, akik féltve óvják gyermekeiket a rivaldafénytől, de akadnak olyanok is, akik már meglévő hírnevükkel szívesen segítenek gyermekeiknek is mielőbb ismertté válni.

A hollywoodi hírességek között nyilván senki sem él normális életet, hiszen az ő mindennapjaikhoz a magánsuli és a sofőr olyannyira hozzátartozik, mint a miénkhez a pékség. Azonban számos sztár igyekszik, hogy gyermekei minél kevesebbet érzékeljenek az őket körülvevő őrületből, és felhőtlen gyerek- és kamaszkoruk legyen. De azért az ő csemetéik között is akadnak olyanok, akik a világot jelentő deszkákon találják csak meg igazán önmagukat, és ha már így döntenek, szüleik természetesen szívesen segítenek nekik – egy jó nagy lökéssel – karrierjük elindításában.

Madonna és lányai

A pop királynője visszatért a színpadra és ezt nem is egyedül tette, hanem lányaival. Madonna pár hete indult útjára Celebration turnéjával, ahol a nagyszabású show-k mellett az énekesnő egy-egy meglepetéssel is készül rajongóinak. Így tett Londonban is ahol lányai, a 27 éves Lourdes és a 11 éves Estere csatlakoztak hozzá a színpadon. A pop nagyasszonyára pedig nem hoztak szégyent a fiatalok, hiszen mindketten kitettek magukért. Az énekesnő örökbe fogadott lánya egyáltalán nem jött zavarba a népes közönség előtt, profikat megszégyenítő módon sétált végig a rögtönzött kifutón, majd egy spontán táncot is előadott a rajongóknak. Ezt testvére és anyukája is 10-10 ponttal értékelte.

Beyoncé & Blue Ivy 

Beyoncé idei turnéja páratlan volt az énekesnő karrierjében. Queen B számtalan eszméletlen lookot mutatott be a koncertsorozat alatt, ahogy a vizuáloktól és a koreográfiáktól is tátva maradt a szánk. Utóbbinál nem kis szerep jutott az énekesnő és Jay Z elsőszülött lányának, Blue Ivy-nek. A 11 éves sztárcsemete a Renaissance turné legnagyobb meglepetése volt. Ilyen szülők mellett persze nem kellett tehetségért a szomszédba mennie, és most azt is mindenkinek bizonyította, hogy az ő helye is egyértelműen a színpadon van. Nagyszerű mozgásával könnyedén felvette a versenyt édesanyja profikból álló tánckarával, így nem is meglepő, hogy egy-egy helyszínen még Beyoncé-tól is nagyobb tapssal jutalmazta produkcióját a közönség.

Pink & Willow

Pink lánya, Willow először 2018-ban tűnt fel édesanyja mellett, akkor a Legnagyobb Showman egyik betétdalának coverjét adták elő az énekesnővel. Az akkor hét éves csemete viszont azóta is rendszeres vendége a világsztár anyuka koncertjeinek. Idén Pink Summer Carnival turnéján volt a sztár duettpartnere, ahol a Cover Me In Sunshine előadásában hallhatta hangját a közönség a koncerteken.

Mariah Carey & Monroe

Mariah Carey kislánya is örökölte édesanyja tehetségét, amit tavaly meg is mutatott a nagyvilágnak. Az akkor 11 éves Monroe a díva Mimi’s Merry Christmas to All elnevezésű torontói show-ján csatlakozott a műsorhoz. Az Away in Manger című dal előadása közben pedig bebizonyosodott, hogy bizony a karácsony királynőjének családon belül akad majd kihívója. Azonban biztos vagyunk benne, hogy Mariah ezt egy percig sem bánja.

Jennifer Lopez & Emme

Jennifer Lopez sem rejtegette sokáig lánya tehetségét, hiszen Emme már Shakira és JLo 2020-as Super Bowl félidei show-jában is megmutatta hangját. Az akkor még csupán 11 éves kislány lenyűgözte a közönséget és várható volt, hogy nem a half time show volt az egyetlen, ahol hallhattuk. Emme tavaly ismét színpadra állt, egy jótékonysági gálán volt édesanyja duettársa, amikor is a Thousand Years című dalt adták elő közösen. A most 15 éves lány egyelőre nem élvezi annyira a reflektorfényt, mint anyukája, de valószínű, hogy hallunk még róla az évek folyamán, hiszen kitartóan gyakorol és képzi a hangját, ahogy a mamától tanulta.

Nyitókép: Kevin Mazur/WireImage for Parkwood

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Legnépszerűbb cikkek: