Csináld magad adventi koszorú: ezekre lesz szükséged hozzá

Vasárnap már advent első vasárnapja lesz, így épp ideje előkészíteni az adventi koszorúkat. Viszont akkor se ess pánikba, ha a tavalyi már tönkrement. Csak pár kellékre lesz szükséged, hogy megalkosd az asztalod díszét.

Advent első vasárnapja azt is jelzi, hogy most már tényleg ráfordultunk az ünnepi időszakra. A boltok kínálatában szebbnél-szebb koszorúkat találunk, azonban mi tartjuk, hogy egy saját kezűleg elkészített darab ez esetben is sokkal nagyobb örömet okoz. Egyrészt kicsit kikapcsol minket az év végi hajtásban, másrészt ahányszor ránézünk, örömmel tölt el minket. És nem utolsósorban pénztárcabarát megoldás. Mutatjuk, mire lesz szükséged hozzá!

Az alap

A koszorúnk alapja lehet hungarocell, vessző vagy szalma is, ezt annak függvényében érdemes kiválasztani, hogy jövőre is ezt szeretnénk-e majd használni. Ha a válasz igen, mi mindenképp a vessző- vagy szalmaalap mellett tennénk le a voksunkat, hiszen ez kevésbé sérülékeny. Miután kitaláltuk, hogy mekkora koszorút készítünk, elkezdődhet az egyik legjobb rész, a koszorú dekorálása. De egyelőre még csak az alapot díszítjük. Idén továbbra is divatosak a különböző szőrmékkel bevont díszek, de akár candy cane-t idéző, csíkos karácsonyi szalaggal, vagy zsákvászonnal is körbetekerhetjük azt alapot. Ne aggódjunk, ha nem végeztünk elég precíz munkát, az esetleges hibákat később könnyen elrejthetjük. Azoknak is van egy jó hírünk, akiknek nincs kedve ezzel pepecselni, hiszen már akár kész szőrmés koszorúalapot is vásárolhatunk.

Szalma alap 20cm, praktiker.hu 369 Ft

A gyertyák

Az adventi koszorú legfontosabb kelléke a gyertya, természetesen a klasszikus lila-rózsaszín kombináción túl már bármilyen mellett dönthetünk. Érdemes a lakásunk teljes ünnepi dekorációját figyelembe venni a színek kiválasztásakor, hiszen a koszorú a következő négy hét minden napján az asztalunk éke lesz. A gyertyák rögzítéséhez szükségünk lesz gyertyatüskére, hiszen ez sokkal egyszerűbb megoldás, mint az olvadó viaszt ragasztgatni, és nem mellékesen következő évben így sokkal könnyebben tudjuk majd lecserélni az elhasználódott mécseseket. A tüskéket szúrjuk be a kívánt helyre, amire elég a munkafolyamat végén ráhelyezni a gyertyákat.

Adventi gyertya 4 darab, ecofamily.hu 940 Forint

Ragasztópisztoly

Egy ragasztópisztolyba mindig jó ötlet beruházni, hiszen ennek nemcsak karácsonykor, hanem bármilyen dekoráció elkészítésekor hasznát vesszük. Egyébként már pár ezer forintért jó minőségű készülékeket lehet kapni és külön hasznos, hogy a legtöbbhöz alapból csomagolnak ragasztórudakat is. Persze ezt is lehet cifrázni és csillámos vagy akár metálszínekben játszó rudakat is találunk a kínálatban, azonban véleményünk szerint a koszorúhoz ilyenre nem lesz szükségünk.

SMA 007 Ragasztópisztoly, mediamarkt.hu 5299 Forint

Központi dísz

Érdemes egy nagyobb díszt helyezni elsőként a koszorúra, mely köré majd el tudjuk készíteni a megálmodott kompozíciót. A Kik, Pepco, Flying Tiger vagy a Butlers kínálatában is szebbnél-szebb karácsonyi figurákat találunk, de az interneten is csak pár kattintás rábukkanni a számunkra megfelelőre. Ha egy nagyobb dísz mellett tesszük le a voksunk, akkor helyezzük azt a középpontba, viszont, azok, akik esetleg egy őzike párt vagy az Egérkirályt és az Egérkirálynőt választják, mindenképp egymás mellé tegyék, ezek legjobban tényleg középen mutatnak.

Karácsonyi dekoráció, sinsay.hu 1795 Forint

Dekoráljuk

Az adventi koszorú és az egész ünnepi időszak alatt valljuk, hogy most a több az tényleg több! Szóval csak egyéni preferenciáink határozzák meg, hogy milyen és mennyi díszítést teszünk a koszorúnkra. A legjobb választás a különböző termések vagy éppen az apró gömbök tömkelege lehet. Utóbbit ilyenkor ezeket bárhol be tudjuk szerezni, a terméseket pedig kifejezetten adventi koszorúkhoz összeállított csomagokban is megtalálunk. A csomagocskák esetében érdemes többet vásárolni, hiszen ha elvisz minket a hév, könnyen elfogy a tartalma. Viszont bátran kombinálhatjuk is őket, hiszen ha valamikor, most sosem elég a giccsből! Az aljukat egyesével ragasztózzuk meg a pisztollyal és rögtön helyezzük a kívánt helyre! Ha még mindig nincs konkrét elképzelésünk, érdemes ragasztás nélkül rendezgetni és próbálgatni, hogy ne „élesben” vétsünk hibát!

Termés csomag, kreativ-hobbidekor.hu 1098 Forint

El is készült

A mi adventi koszorúnk pedig már el is készült, mint írtuk, a több az több elvét alkalmaztuk – és még mindig van egy kis hiányérzetünk!

Nyitókép: Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: