Csodálatos fotók mutatják be az emberek és az állatok törékeny kapcsolatát

Felüljárón közlekedő prérifarkasról, elárvult csimpánz- és vombatkölyökről készült megható és megdöbbentő fotókat díjaztak az idei Big Picture Natural World Photography pályázaton.

Kihirdették az idei BigPicture Natural World Photography nyerteseit. A versenyt 2014 óta a Kaliforniai Tudományos Akadémia rendezi, mára pedig a világ egyik legrangosabb természetfotós pályázatként tartják számon. A zsűritagok maguk is kiváló művészek, idén a mexikói természetfotós, biológus és író, Cristina Mittermeier, Suzi Eszterhas és az amerikai fotóriporter, Ami Vitale is részt vett a fényképek elbírálásában. A szervezők idén olyan fényképeket vártak, amelyek tükrözik a biológiai sokszínűséget valamint azt, hogyan élnek egymás mellett az emberek és az állatok.

Medve a hátsókertben  Corey Arnold (A pályázat nagydíjának nyertese)

medve a hátsókertben
Fotó: Corey Arnold

Az idei győztes, Corey Arnold aki a „Cities Gone Wild” („Elvadult városok”) című fotósorozattal indult a versenyen. A sorozat egyedi perspektívából mutatja be az ember és az állat viszonyát, arra fókuszálva, hogy életterük elvesztésével hogyan költöznek be az állatok a városokba. A nyertes kép az észak-karolinai Asheville külvárosában élő házaspár verandáján készült. A városlakók mondhatni rendszeres kapcsolatban állnak az amerikai barnamedvékkel, az emlősök ugyanis gyakran látogatják a kertvárosi övezetet. A fényképész szerint ezek a medvék az együttélés miatt intelligensebbek és bátrabbak lettek. Az amerikai fényképész célja, hogy feltárja az ember és a természet kapcsolatát, miközben felhívja a figyelmet a környezetet érintő súlyos problémákra. 

farkas Chicagóban
Fotó: Corey Arnold

A nyertes fotósorozat egyik képe egy chicagói felüljárón átkelő prérifarkasról készült. A városban mintegy 4000 prérifarkas él, akik gyakran használják a felüljárókat, hogy elkerüljék az autósforgalmat. Az Egyesült Államokban naponta nagyjából egymillió gerinces állatot gázolnak el az autósok. Ennek következtében a városi prérifarkasok nagyjából három évig élnek, míg a vadonban akár 10-18 évet is élhetnek. Corey Arnold, a Cook megyei prérifarkasok kutatásával foglalkozó tudósokkal dolgozott. Megfigyelték, hogy többnyire éjszaka vadásznak, mert tudják, hogy ekkor kisebb valószínűséggel találkoznak emberrel. A rágcsálókkal nyulakkal és szarvasokkal ellentétben kerülik a szemétlerakó helyeket. A prérifarkasok szívósságát az is bizonyítja, hogy a folyamatos üldözések ellenére is képesek az ember mellett élni a városi körülmények között. De a díjnyertes fotográfus képein a városban élő mosómedvéket is megörökítette.

Nózipuszi – Douglas Gimesy (Az Ember/Természet kategória nyertese)

Vombatkölyök és a nevelője
Fotó: Douglas Gimesy

Douglas Gimesy gyengéd pillanatot örökített meg egy ausztrál állatorvostan hallgató és egy árva vombat kölyök között. A fotós tavaly kapta lencsevégre a vombat bébit, akinek az anyját elütötte egy autó. A kölyök az állatorvostan hallgatónak köszönheti az életét, aki az elgázolt vombat mama erszényében találta meg a négy hónapos Joey-t, aki így életben maradt. A vombatok szaglása vetekszik a kutyákéval, a tudósok úgy vélik, hogy ez segíti őket a sötétben tájékozódni.

Gyermekem Marcus Westberg (Az Ember/Természet kategória döntőse)

csimpánzok és gondozójuk
Fotó: Marcus Westberg

Marcus Westberg több hetet töltött el egy csimpánzokat rehabilitáló központban. A fényképész azt az erős köteléket örökítette meg, amely az árva csimpánzok és a gondozók között alakult ki. Az emlősök a vadonban 5 éves korukig az anyjuk közelében maradnak, így ha egy anyát az orvvadászok megölnek, azzal helyrehozhatatlan károkat okoznak a fejlődő csimpánzok életében is. A Kahuzi-Biega Nemzeti Park dolgozói befogadják az elárvult csimpánzokat. A gondozók egy része maguk is szexuális zaklatás áldozatai. A fotós a központban azt tapasztalta, hogy az ápolók olyan gyengéden bánnak a csimpánzokkal, mintha a saját gyerekek lennének. „Jobban hasonlítunk egymásra, mint gondolnánk” – mondta Marcus Westberg.

Néhány további kép a BigPicture Natural World Photography verenyéből: 

A túlélésért (A szárazföldi élet kategória nyertese)

a túlélésért
Fotó: Donglin Zhou

A szakadék szélén – Amit Eshel (A szárazföldi élet kategória döntőse)

a szakadék szélén című kép
Fotó: Amit Eshel

Csepegés – Benjamin Olson (A szárazföldi élet kategória döntőse)

jávorszarvas
Fotó: Benjamin Olson

Elmúlás – Lin Xiaoping (A madárvilág kategória nyertese)

elmúlás című kép
Fotó: Lin Xiaoping

Tavaly a magyar természetfotós, Máté Bence két kategóriában is első helyezést ért el a versenyen. Pókháló című képével, amely a Kiskunsági Nemzeti Parkban készült. Ekkor elnyerte A szárazföldi élet kategória díját, és az Ember/Természet kategóriában is bezsebelte az első díjat. 

Forrás: BigPicure Competition, My Modern Met, The Atlantic

Nyitókép: Douglas Gimesy / Big Picture Competition

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)