Hamarosan a hazai mozikba is megérkezik az idei év egyik legjobban várt filmje, ami nem más, mint a Wicked. Azonban ameddig várakozunk, még van időnk megnézni, milyen lenyűgöző szettekben népszerűsítették azt a főszereplők.
Ugyan nálunk csak december 5-én kerül bemutatatásra, a tengerentúlon már ezen a hétvégén megnézhették a rajongók a Wickedet. Az Ariana Grande, Cynthia Erivo és Jonathan Bailey főszereplésével készült film igazi varázslatot ígér, és ez nem csak a témájára utal, hiszen annak díszletei és kosztümjei is egyaránt lenyűgözőek. Minderről már az alkotást beharangozó trailerekből, valamint az azt népszerűsítő plakátokról is megbizonyosodhattunk.
Ahogy a szereplők által a sajtóturnén viselt lookok is mind-mind ezt igyekeztek hangsúlyozni. A stylistok természetesen a Wicked esetében is a már olyannyiszor jól bevált method dressing fegyveréhez nyúltak, hogy a lehető legnagyobb hype-ot generálják a színészek és természetesen az alkotás körül. A Glindát alakító Ariana Grande így rózsaszínben utazta körbe a világot, míg az Elphaba bőrébe bújó Cynthia Erivo az általa megformált karakterre jellemző zöld és fekete színekben parádézott Sydneytől Londonig.
Mutatjuk is tőlük az öt kedvenc szettünket
Egyik kedvenc megjelenésünket mindkét sztár az ausztráliai fotózáson prezentálta. Egyszerűen odavoltunk azért, hogy milyen remek érzékkel nyúlt vissza Cynthia Erivo Marc Jabobs 2011-es őszi-téli kollekciójához. A fekete ceruzaszoknya és a méregzöld kiskabát tökéletesen illenek Elphabahoz, akárcsak az extramagas platformmal ellátott cipők is. Természetesen Ariana ennek szöges ellentétjét hozta a rózsaszín és fehér párosára épülő, masnikkal felturbózott egyedi Bode darabjában.
Természetesen Ausztráliában nemcsak egy fotózás kedvéért jelentek meg, így a bemutató apropóján is kiöltözhettek. Grande igazi tündérhercegnőként ragyogott be mindent ebben a rózsaszín, ezüst részletekkel díszített és különleges vállmegoldással megtervezett Vivienne Westwood kreációban, melynek fényét tovább növelte a pillangós Lorainne Schwartz-nyakék. Erre az eseményre Erivo ismét a feketére voksolt és a Louis Vuitton kreációja is zseniális döntésnek bizonyult, főként úgy, hogy egy méretes medállal ellátott nyakbavaló is társult hozzá.
Cynthia és Ariana pár héttel ezelőtt Los Angelesben is igencsak kitettek magukért és mindketten zseniális szettekben érkeztek az ottani vetítésre. Imádtuk Erivo merész, zöld lakkbőr Louis Vuitton ruháját, melynek kellő eleganciát szolgáltattak Suzanne Kalan csillogó ékszerei. De ugyanígy elbűvölt minket Ariana Grande is, akinek rózsaszín és fehér kockás Thom Browne-ruhácskája kölcsönzött még több bájt.
A New York-i bemutatóra mindkét színésznő az egyszerűség nagyszerűségére bízta magát, bár ez korántsem jelenti azt, hogy minimalista szettekben parádéztak volna a vörös szőnyeg mellett felsorakozott fotósok hada előtt. Ez szinte lehetetlen is akkor, amikor ember lánya egy egyedileg, csak és kizárólag neki tervezett Louis Vuittont vagy éppen Christian Diort visel. Míg Ariana az előbbi divatházat kérte fel, hogy tervezzék meg számára ezt a pánt nélküli, derékfodrokkal díszített fukszia estélyit, addig Cynthia Erivo segítségére a Dior sietett ezzel az igazán emelkedett, a túlzásokat nem éppen nélkülöző, fekete kreáció megalkotásával.
A mozi londoni premierjén talán Ariana Grande lepett meg minket leginkább, hiszen stylistja, Mimi Cuttrell az európai eseményre nem rózsaszínbe, hanem sárgába öltöztette őt. Persze ez a könnyedséget sugárzó, igazán frissnek ható Ralph Lauren is mesésen állt neki, kiváltképp úgy, hogy kolléganője ennek a looknak is tökéletes kontrasztot adott. Ki merjük jelenteni, hogy Erivo Londonban ellopta a show-t Ariana elől, hiszen ezzel a hihetetlen különleges szoknyarésszel megálmodott Schiaparelli haute couture csodával semmi nem kelhetett versenyre.
Nyitókép: Wicked Movie Facebook
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Ezért leszünk oda idén ősszel: 11 érdekesség a Wicked mögött
- Jenna Ortega karakterben: érkezik a Beetlejuice Beetlejuice
- Amikor a vásznon túl is megelevenedik a karakter: Zendaya egyszemélyes divatbemutatója
- A method dressing története: így váltak a sajtóturnék divatbemutatókká
