Daniel Radcliffe legújabb, Az elveszett város című filmjének premierjére szerelme, Erin Darke társaságában érkezett, pedig ritkán jelennek meg együtt a kamerák előtt.
A Harry Potter-filmek sztárjai, azaz Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson szó szerint a szemünk láttára nőttek fel, hiszen alig múltak 10 évesek, amikor belecsöppentek a J. K. Rowling műveiből készített adaptációk forgatásba. És ahogyan arra számítani is lehetett, a kezdetektől fogva elképesztő felhajtás vette őket körül a médiában: olyannyira, hogy Emma az ötödik rész, vagyis a Harry Potter és a Főnix Rendje befejezése után még azt is fontolóra vette, elbúcsúzik Hermione Granger szerepétől, mert nem tudott megbirkózni a hírnévvel járó nyomással.
A Harryt alakító Daniel Radcliffe pedig nem tagadja, tinédzserként alkoholista lett, mert egyszerűen képtelen volt feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget. A színész mára megküzdött a démonjaival, ennek ellenére érthető, hogy egyáltalán nincs jelen a közösségi médiában és ha csak teheti, kerüli a rivaldafényt is. A magánéletét hosszú évek óta féltve őrzi, így fordulhatott elő az is, hogy 2014 júniusa óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt barátnője, Erin Darke társaságában.
Daniel egyébként még 2012-ben, az Öld meg kedveseid (Kill Your Darlings) című film forgatásán ismerkedett meg nála öt évvel idősebb párjával – külön érdekesség, hogy egy igencsak erotikus jelenetet kellett eljátszaniuk egymással. „A karaktereink találkoznak és flörtölnek egymással, szóval tulajdonképpen örökre rögzítve lett, amikor először találkoztunk és flörtöltünk egymással” – mesélte később a sztár a People magazinnak és az egyik interjújában még azzal viccelődött, nem is kellett színészkedniük.
„Az én részemről legalábbis biztosan nem. Van egy rész, amikor megnevettet, én pedig nem a szerepemként, hanem önmagamként kacagtam. Elképesztően vicces volt és okos. Tudtam, hogy bajban vagyok”
– mesélte Daniel, aki élete szerelmének tartja a nőt. Sőt, legújabb filmje, Az elveszett város (The Lost City) kedvéért kivételt is tett és magával vitte a premierre Erint, így a fotósok nyolc év után először együtt is lefotózhatták őket a vörös szőnyegen.

Forrás: Page Six
Nyitókép: Jamie McCarthy/Getty Images