David Attenborough válaszolt egy kisfiú levelére, aki az emberiség jövőjéért aggódott

A világhírű természettudós naponta közel 70 levelet kap, de mindent megtesz azért, hogy az összesre reagálhasson. A négyéves Otis Allen például azt kérdezte meg tőle, vajon a dinoszauruszokhoz hasonlóan mi is kihalhatunk-e.

David Attenborough 2020 szeptemberében regisztrált az Instagramra (És gyorsan meg is döntötte Jennifer Aniston korábbi Guiness-rekordját, mivel a színésznőnél közel egy órával hamarabb szerzett egy millió követőt. – a szerk.), azonban három hónappal később le is zárta a közösségi profilját, mert túlságosan bonyolultnak találta az app használatát. „Túl idős vagyok már ahhoz, hogy hozzászokjak ezekhez az új felületekhez” – nyilatkozta. Így az Instagramon hiába tennénk fel neki a kérdéseinket, ám továbbra is van mód arra, hogy elérjük őt.

A világ leghíresebb természettudósa ugyanis igyekszik minden levélre reagálni, ami postán érkezik hozzá – pedig naponta legalább 70 borítékot kap kézhez. „Az emberek néha elfelejtik feltüntetni a címüket, mert annyira elszoktak már a levélírástól” – mondta. „Ha egy megcímzett és felbélyegzett borítékot is csatolnak nekem, örömmel válaszolok.” David Attenborough nemrég például éppen egy 4 éves kisfiúnak küldött üzenetet, aki azért kereste fel őt, mert aggódott az emberiség jövője miatt.

Otis Allen arról érdeklődött, vajon a dinoszauruszokhoz hasonlóan mi is kihalunk-e majd egy napon. „A válaszom az, hogy ennek nem kell bekövetkeznie, ha megfelelően bánunk a bolygónkkal” – felelte neki David Attenborough. A gyermek édesanyja, Gerry Holt később elmesélte a HuffPost UK oldalának, hogy fia először őt faggatta erről a félelméről, ám ő úgy gondolta, az őszinteség lehet a legjobb politika ebben az ügyben. Bevallotta Otisnak, mindössze csak remélni tudja, hogy nem kerül veszélybe az emberiség sorsa, majd mesélt neki a klímakatasztrófáról és azokról a lenyűgöző aktivistákról, akik mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet a változtatás fontosságára.

Így került szóba közöttük Greta Thunberg és Sir David személye is. Otis pedig úgy döntött, szeretné kikérni Mr. Attenborough véleményét. Gerry szerint elképesztően különleges és megható az, hogy egy 94 éves természettudós válaszol egy 4 és fél éves fiú kérdésére. Hiszen ő még éppen a legelején tart annak a folyamatnak, hogy megértse a klímaváltozás és az emberi viselkedés hatását a bolygó jövőjére. „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek már egészen fiatal korukban tanuljanak arról, mi történik és mit kell tennünk a megakadályozásáért” – emelte ki és azt is hozzátette, Otis arca felragyogott, amikor felolvasta neki David Attenborough levelét.

Forrás: Digital Spy/HuffPost UK
Nyitókép: Samir Hussein/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)