David Beckham így készítette fel a fiát az esküvőre

„Bánj vele úgy, mint egy királynővel, és minden rendben lesz” – Brooklyn Beckham többek között ezt a tanácsot kapta világsztár apjától a nagy nap előtt.

David és Victoria Beckham fia, Brooklyn Peltz Beckham fülig szerelmes és ezt rendszeresen a világ tudtára is adja. Legutóbb egy új tetoválással igyekezett bizonyítani érzéseit, melyen felesége arcképe látható. A 23 éves Brooklyn és 28 éves felesége, Nicola 2019 végén lettek egy pár és tavaly áprilisban házasodtak össze.

Keresd meg a legjobb barátodat és vedd feleségül!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@brooklynpeltzbeckham által megosztott bejegyzés


Soha nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz a házasság. Szerintem az, hogy elveszed a legjobb barátodat, az egyik legfontosabb dolog, amit tehetsz az életben. Ha megtalálod a megfelelő embert, az mindent megváltoztat benned. Amióta házas vagyok, minden nap csak egyre jobb és jobb lesz. Ő a legjobb barátom, mindent együtt csinálunk” – mondta az ifjú férj egy interjúban. Sőt azt tanácsolta mindenkinek, aki szerelemre vágyik, hogy „keresse meg a legjobb barátját, szerezze meg, és vegye feleségül”.

Atyai jótanácsok

Ahhoz képest, hogy még csak 23 éves, Brooklyn meglepően éretten beszél a szerelemről. Ebben pedig biztosan szerepe van a szüleinek is, hiszen David és Victoria már több mint húsz éve házasok. Brooklyn pedig elárulta, hogy esküvője előtt apja leültette és megosztotta vele a tanácsait. „Nézd, megtaláltad azt az embert, akivel együtt szeretnél lenni. Mi is szeretjük őt, és jól kijövünk egymással. Ő egy nagyon aranyos ember. Légy vele kedves. Bánj vele a lehető legjobban. Bánj vele úgy, mint egy királynővel, és minden rendben lesz” – emlékezett vissza apja szavaira Brooklyn egy interjúban. Az atyai tanácsokat pedig komolyan is vette. „Az első, hogy a kis feleségem mindig boldog legyen, én mindent erre alapozok. Igyekszem mindig boldoggá tenni őt és mindent megteszek érte. Édesapám is ezt a tanácsot adta” – mondta az ifjú férj.

Tejbajusz

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@brooklynpeltzbeckham által megosztott bejegyzés

Természetesen a házasságuk mellett ő és Nicola is építgetik a saját karrierjüket. Brooklyn modell feladatokat vállal, és ő lett a Silk Nextmilk növényi tej reklámarca. A 90-es évek ikonikus amerikai reklámját („Got Milk”) alkották újra, környezetbarát módon. „Amikor láttam a tejes videókat és az embereket tejbajusszal, mindig is vágytam rá, hogy rólam is készüljön ilyen felvétel” – árulta el Brooklyn, aki persze magával a termékkel is elégedett. Az ifú Beckham ugyanis érdeklődik a gasztronómia iránt, és az utóbbi időben kulináris vonalon indult el.

Angol pub Los Angelesben

Online videósorozatában, melynek címe „Cooking with Brooklyn” („Főzz Brooklyn-nal!”) a legjobb szakácsokkal dolgozott együtt, többek között Gordon Ramsay-vel és a világhírű japán séffel, Nobu Matsuhisával. Sok új projektje mellett végső célja az, hogy saját éttermet nyisson. „Szívesen nyitnék itt (Los Angelesben – a szerk.) egy angol kocsmát, de egy igazán jó angol kocsmát. Úgy látom, hogy LA-ben vannak jó ír kocsmák. De ami hiányzik, az az igazi angol pub hangulata.”

A kedvenc közös időtöltés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@brooklynpeltzbeckham által megosztott bejegyzés


Mindeközben Mrs. Beckham sem tétlen. Nicola színésznőként vetette meg a lábát Hollywoodban és jelenleg saját filmjén, a Lola James című mozin dolgozik, amelyet ő írt, rendezett és szerepel is benne. A sok munka közepette a házaspár mégis mindig talál lehetőséget arra, hogy időt töltsenek együtt. Brooklyn-t arról is kérdezték, hogyan tervezik ünnepelni idén az első házassági évfordulójukat. Azt felelte, jelenlegi terve szerint az otthonukban töltik majd az estét. „Azt hiszem, azért jövünk ki ilyen jól a feleségemmel, mert ugyanúgy szeretjük tölteni az estéinket: otthon vagyunk a kutyáinkkal, megiszunk egy üveg bort, és megnézünk egy tévéműsort – szóval talán valami ilyesmit fogunk csinálni.” Majd hozzátette: „Lehet, hogy elmegyünk vacsorázni, aztán valószínűleg hazamegyünk sorozatot vagy filmet nézni, és megiszunk egy jó üveg bort. Csak élvezzük egymás társaságát. Ez a kedvenc közös programunk.”

Forrás: Popsugar

Nyitókép: SOPA Images / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: