A zene gyógyító hatása ősidők óta közismert, számos betegség esetén nyújthat gyógyírt, vagy hozhat olyan javulást az életminőségben, amire nem is számítanánk.
A zene erejének hatása régóta foglalkoztatja a kutatókat, nem véletlen, hogy már magzatkorban is ajánlják a várandós kismamáknak a rendszeres zenehallgatást. Kisgyermekkorban is szívesen alkalmazzák különböző terápiák során, s egy friss tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy súlyosabb eseteknél, például a demenciában szenvedőknél is segítség lehet.
A demencia, azaz a szellemi leépülés, sajnos az öregedés egyik természetes velejárója, de a bekövetkezése nem törvényszerű. Olyan betegségek okozhatják, amelyeknek az előfordulása az idősebb korhoz köthető, tünete legáltalánosabban a memóriavesztésben mutatkozik meg, de gyakran okoz beszédzavarokat is. A nemrégiben a betegséget felvállaló világsztár, Bruce Willis helyett is ezért a felesége jelentette be a szomorú diagnózist.

A demencia kétféle lehet: elsődleges és másodlagos. Az elsődlegeshez tartozik többek között az Alzheimer-kór, és a Parkinson-kór, ezeknek többnyire nincs kimutatható oka, és tünete egyértelműen a memóriavesztésben mutatkozik meg. A másodlagos demencia rizikófaktorai közé tartozik a cukorbetegség, a különböző szív-és érrendszeri betegségek és az alkoholizmus, vagyis az életvitelünk is nagymértékben befolyásolhatja a kialakulását. Emiatt a másodlagos demencia akár meg is állítható és vissza is fordítható.
A zene és az agy kapcsolata
A nyáron elhunyt amerikai jazzénekes, festő Tony Benettnél hét évvel ezelőtt diagnosztizáltak Alzheimer-kórt. Fellépései során gyakran összezavarodott, nem volt képben azzal, hogy földrajzilag éppen hol van, de amikor a nevét felkonferálták, felment a színpadra és olyan fergeteges koncertet adott, mintha semmilyen problémája nem lenne. Neurológusa javaslatára a családja megszervezte, hogy kéthetente nyilvános próbákat tartson otthon, amit egészen a haláláig meg is tett.
Ez nem véletlenül volt rá jó hatással, hiszen egyre több kutatás támasztja alá, hogy a zeneterápia lehetővé teszi a demenciával élők számára, hogy hozzáférjenek az eltűntnek tűnő emlékekhez, gondolatokhoz és készségekhez.
„A zene felébreszti az agy azon részeit, amelyek vagy lassabban romlanak, vagy még mindig egészségesek. Ezek az olyan dolgok, mint az érzékszervi memória, a motoros memória, amelyek mélyebbek a tudatos emlékezetnél. A zeneterápia előnyei pedig túlmutatnak a memórián, ugyanis javítják a nyelvi készséget is, valamint csökkentik az izgatottságot. De a legfontosabb, hogy a zeneterápia egy kiváló eszköz a betegnek, amely segít az önkifejezésben, és a közvetlen környezettel való kapcsolattartásban, akkor is, ha a nyelv kudarcot vall” – mondja Kristen Stewart zeneterápiás tanszékvezető.
Miben segít a zeneterápia?
A zeneterápiának többféle módja van, de mindenképpen szakemberre van hozzá szükség, aki speciálisan, a beteg egyéni képességeihez és céljaihoz szabja a gyakorlatban. A terápia segítségével csökkenthető a fájdalom, a stressz, ugyanakkor az önkifejezés javulhat, ami kifejezetten jó és megnyugtató hatású az önbizalom, önbecsülés tekintetében is. A demencia felismerése nagyon fontos, mert a korai szakaszában a módszer nagyobb hatékonysággal segíti az emlékek felidézését. „Mivel a zene az agy minden részét érinti, a demencia által nem érintett területekre is hatással van”.

Kutatások szerint a zeneterápia az Alzheimer-kórban szenvedők kognitív funkcióiban is javulást eredményez, és a memóriajavulást is egyértelműen támogathatja. A foglalkozások alatt a terapeuták bizonyos korszakokhoz mélyítik az emlékeket a zenén, dalokon keresztül. „A hosszú távú emlékekhez általában könnyebben hozzáférhetnek a demenciában szenvedők. De még a rövid távú emlékeket is, amelyek gyakran az elsők, amikor a demencia eluralkodik, erősítheti a zeneterápia” – mondja a szakember.
A demencia egy progresszív betegség, amelynél a zeneterápia sajnos nem minden esetben hoz megnyugtató javulást. Viszont érdemi beavatkozás minden esetben, mert egyértelműen támogatja a memóriát, és a nyelvi készséget, és kiváló lehetőség a beteg számára a szeretteivel való kapcsolattartásra is.
Forrás: mindbodygreen.com
Nyitókép: pixelfit/GettyImages