Egy a hercegnéhez egykor közel álló forrás szerint Diana elborzadna attól, ahogyan őt a Spencer című filmben ábrázolják

A hercegnével interjút is készítő szerkesztő, Ingrid Seward azt mondja, Lady Di nem lenne lenyűgözve a Kristen Stewart főszereplésével készült Spencer című filmtől sem. Pedig sokan már Oscar-esélyesként emlegetik a színésznő alakítását.

A néhai Diana hercegné életéről sok könyv és film készült már az elmúlt két évtizedben, de máig élőszeretettel dolgozzák fel újra és újra a történetét. Elég, ha csak A korona sorozatra gondolunk, amiben egyébként Emma Corrin után legközelebb Elizabeth Debicki fogja életre kelteni Károly volt feleségét. Sőt, nemrég felkerült a Netflixre a Diana: A musical című film és november 5-én (Magyarországon pedig 11-én) érkezik a mozikba a Spencer is, Kristen Stewart főszereplésével.

A Majesty magazin szerkesztője azonban úgy látja, Diana egyáltalán nem lenne lenyűgözne attól, ahogyan megjelenítik őt a vásznon. Ingrid Seward ugyanis személyesen ismerte Wales egykori hercegnéjét, mivel interjút is készíthetett vele. „Nagyon szomorú lenne amiatt, hogy az emberek azt hiszik, ő és Charles sosem szerették egymást, mert ez nem igaz” – nyilatkozta az Express UK magazinnak. „Elborzadna attól, ahogyan őt most ábrázolják.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NEON (@neonrated) által megosztott bejegyzés


Ingrid Sewardot nem nyűgözte le Pablo Larraín rendezése, a Spencer, ami mindössze néhány napot mutat be a hercegné életéből: azokat, amikor eldöntötte, hogy elhagyja Károlyt. „Minden rosszat belesűrítettek egy hétvégébe, ezzel kicsit túlfeszítették az alkotói szabadság határait. Diana egyáltalán nem tartotta magát áldozatnak. A házassága véget érte előtt egyedülálló nőként látta magát.”

És bár hajlamosak vagyunk Dianára úgy gondolni, mint aki a saját szabályai szerint játszott, Seward azt mondja, Diana nem így jellemezte volna a királyi családban betöltött szerepét. „Nem szeretné, ha egy olyan nőként emlékeznének rá, mint aki romboló hatással volt a monarchiára” – jelentette ki.

Forrás: Marie Claire
Nyitókép: Bettmann/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: