Tényleg kell a diploma vagy papír nélkül is sikeresek lehetünk?

Nincs veszve semmi, ha nem vettek fel az egyetemre!

Míg nagyanyáink megesküdtek rá, hogy a rendes ember egyetemet végzett, addig a mai fiatalságnak egészen más elképzelései vannak. De valóban diplomával együtt lesz valaki sikeres, vagy egészen más kell a boldoguláshoz?

Az egyetemre való jelentkezés szinte minden ember életében vízválasztó. Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy ne legyen diplomájuk, míg mások az OKJ-s tanfolyamok és a szakképzések világában találják meg a számításaikat. A téma mindenképp megosztó, hiszen mindkét tábor mellett szólnak érvek és ellenérvek, engem elsősorban az érdekelt: egyetemi végzettség nélkül is lehet-e valaki sikeres?

Az elmúlt 10-15 év tendenciái alapján elmondható, hogy a középiskolások, főként a gimnazisták nagy része a továbbtanulást választotta. A tavalyi évben azonban 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban, ez a szám is arról árulkodik, hogy egyre kevesebben terveznek később föiskolai vagy egyetemi képzésben részt venni. A szakgimnáziumok, szakközépiskolák mellett népszerűek még a különböző felsőfokú és OKJ-s képzések, amelyek szintén lehetővé teszik, hogy a tanulók a középiskolai tanulmányaik után, illetve közben elsajátítsanak egy-egy szakmát. Bár a nyár az OKJ-s képzések megszüntetésétől volt hangos, a legújabb álláspont szerint marad ez a képzési rendszer, csupán jelentősen átalakul. Hogy ez jó vagy rossz hír azoknak, akik szakmát szereznének, egyelőre nem tudható, az mindenesetre biztos, hogy egyre kevésbé tartja magát az az elgondolás, miszerint csak egyetemi végzettséggel lehetünk sikeresek. 

Fotó: Made with love by Zsófi/Facebook

Történetek a számok mögött

Én például hiába voltam szorgalmas és lelkes tanuló, a pontjaim kevésnek bizonyultak arra az egyetemi szakra, amit kinéztem magamnak. A fizetős szak szóba sem jött, ugyanis a tandíj túl magas volt ahhoz, hogy a családom be tudja vállalni, ezért felsőfokú szakképzésre jelentkeztem. A képzéssel egy időben azonnal gyakornoki állást kerestem magamnak. Nem én vagyok az egyetlen, aki nem az egyetemi rendszerben és a diplomával a kezében találta meg a számításait. Horváth Zsófi (23) hamar rájött, őt sem a diploma megszerzése fogja boldoggá tenni. „Korábban, mivel érdekelt a rendezvényszervezés, elvégeztem egy esküvői dekoratőr képzést. Pár hónappal később már a nővérem esküvőjét dekoráltam, ezek után jelentkeztem virágkötő és kereskedő OKJ-s képzésre is, hogy bővítsem a tudásomat ezen a tére. Jelenleg főállású virágkötő vagyok, mellette a családi vállalkozásunkban készítek dekorációkat, lakásdíszeket és teljes esküvői dekorációkat is. Bármilyen elcsépelt közhelynek tűnik, nekem tényleg a munkám a hobbim.” 

Kevesebbet érek, ha nem megyek egyetemre?

Biztosan nem én voltam az egyedüli, aki azt hallgatta a tanáraitól, hogy ha boldogulni szeretnék, akkor egyetemre kell mennem. Az erős nyomásban az egész témának az üzenete volt a legrosszabb: diploma nélkül nem érsz semmit. Ma már tudom, hogy ez alaptalan, de a gimnázium utolsó évében nem tűnt úgy, hogy van bármi más lehetőségem az egyetemen kívül. Ha tudtam volna, hogy mennyi képzés, szakmai oldal, workshop, gyakornoki és inkubációs program vár a frissen végzett középiskolásokra, lehet, hogy nem aggódtam volna úgy a sikertelen egyetemi felvételi után. Az kétségtelen, hogy az útkeresés nem egyszerű, de az is biztos, senki sem kevesebb attól, ha nincs diplomája.

Emlékszem, a tanáraim próbálkoztak, hogy adjam be a jelentkezésemet az egyetemre, egyáltalán nem értették, hogy ilyen jó jegyekkel miért nem akarok továbbtanulni. Szerencsére a családom nem erőltette, pedig mindkét nővérem diplomás, a szüleim mindig azt mondták, azt csináljam, ami boldoggá tesz. Én így tettem. Azóta sem éreztem azt soha, hogy kevesebb lennék, mert nincs diplomám.

Akik nem az egyetem mellett teszik le a voksukat sokszor azzal indokolják, hogy a magyar oktatás egyoldalú és nem fektet elég nagy hangsúlyt a gyakorlati tudás megszerzésére. Nem beszélve arról, hogy a pályaválasztás sokak számára lutrinak tűnhet, mintha bekötött szemmel böknénk rá valamire. Nehéz előre látni, hogy az, amit az egyetemen tanultunk, hogy fest a való életben, a munka világában.

Mennyi az annyi?

A Workania által működtetett fizetesek.hu tavalyi felmérése alapján a szakközépiskolát végzettek fizetése 2013 és 2018 között ötvenszázalékos emelkedést mutatott, de az érettségizett és OKJ-végzettséggel rendelkezők bére is növekedett, 45 százalékkal kereshetnek többet, az átlag bér 270-280 ezer forint körül mozog. A főiskolát végzettek fizetése 25, az egyetemi diplomásoké 35 százalékkal növekedett, az ő fizetésük elérheti a 400 ezer forint körüli összeget. „Igaz, hogy sokszor egy egyetemi végzettséggel rendelkező alapbére valamivel magasabb, mint a szakmunkásoké, de nem minden esetben. Az egyik barátnőm hiába egyetemet végzett óvónő, a bére egyáltalán nem kiemelkedő. Szerintem minden szak és szakma mellé – legyen egyetemi vagy OKJ-s tanfolyam – elhivatottság kell, mert az visz előre. Fontosak az anyagiak, de hosszú távon hiába keresel sokat, ha nem rajongsz a munkádért.”

Tény, hogy vannak olyan szakmák, ahol elképzelhetetlen egyetemi végzettség nélkül érvényesülni. Ha az ember orvosnak vagy ügyvédnek szeretne állni, akkor nincs más választása, mint évekig a könyveket bújni. Sőt, egy-egy előléptetésnek is követelménye lehet a magasabb iskolai végzettség. Viszont ugyanúgy hallani a diplomájukat eltitkolókról is, bizonyos munkahelyeken kifejezetten hátrány, ha valaki egy csokor diplomával a kezében pályázza meg az adott állást. Én a saját bőrömön tapasztaltam, hogy valóban léteznek olyan cégek, ahol az ember képességeit veszik figyelembe és nem az iskolázottságát. Korábban az ügynökségi szférában dolgoztam, ahol rengeteg sikeres szakembert és vezetőt ismerhettem meg, és bizony sokuknak nincs egyetemi végzettsége. Az informatikai szektorban szintén kevésbé számít az, hogy valakinek van-e diplomája. A munkáltatók egyre inkább a tapasztalatokra, a készségekre és a gyakorlati tudásra kíváncsiak.

Nyitókép: BartekSzewczyk/Royalty-free/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: