Dokumentumfilm készült Michelle Obama könyvbemutató turnéjáról

Ha úgy érzed, hogy a karantén alatt már mindent végignéztél a Netflixen, akkor jó hírünk van: május 6-án debütál egy dokufilm az Egyesült Államok korábbi first ladyjéről.

Michelle Obama még 2018 novemberében adta ki hihetetlenül személyes hangvételű és inspiráló memoárját, a „Becoming”-ot (a mű Magyarországon „Így lettem” címmel jelent meg), majd az egykori first lady körbe is utazta a világot, és előadásokat tartott önéletrajzi könyvéről, amiből nagyon rövid időn belül bestseller lett. Ezeket az előadásokat foglalja össze a május 6-án érkező dokumentumfilm, amit az a Nadia Hallgren rendezett, aki a 2016-ban megjelent CNN film, a „We Will Rise: Michelle Obama’s Mission to Educate Girls Around the World” (azaz, „Fel fogunk emelkedni: Michelle Obama világ körüli missziója a lányok oktatásáért”) operatőre is volt.

Barack és Michelle Obama produkciós cége, a Higher Ground egyébként nem most fogott össze először a Netflix-szel, első közös munkájuk az „American Factory” (vagyis „Az amerikai gyáregység”) volt, ami februárban megnyerte a legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díjat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I’m excited to let you know that on May 6, @Netflix will release BECOMING, a documentary film directed by Nadia Hallgren that looks at my life and the experiences I had while touring following the release of my memoir. Those months I spent traveling—meeting and connecting with people in cities across the globe—drove home the idea that what we share in common is deep and real and can’t be messed with. In groups large and small, young and old, unique and united, we came together and shared stories, filling those spaces with our joys, worries, and dreams. We processed the past and imagined a better future. In talking about the idea of ‘becoming,’ many of us dared to say our hopes out loud. I treasure the memories and that sense of connection now more than ever, as we struggle together to weather this pandemic, as we care for our loved ones, and cope with loss, confusion, and uncertainty. It’s hard these days to feel grounded or hopeful, but I hope that like me, you’ll find joy and a bit of respite in what Nadia has made. Because she’s a rare talent, someone whose intelligence and compassion for others comes through in every frame she shoots. Most importantly, she understands the meaning of community, the power of community, and her work is magically able to depict it. As many of you know, I’m a hugger. My whole life, I’ve seen it as the most natural and equalizing gesture one human can make toward another—the easiest way of saying, “I’m here for you.” And this is one of the toughest parts of our new reality: Things that once felt simple—going to see a friend, sitting with someone who is hurting, embracing someone new—are now not simple at all. But I’m here for you. And I know you are here for one another. Even as we can no longer safely gather we need to stay open and able to put ourselves in other people’s shoes. Empathy is our lifeline here. Let’s use it to redirect our attention toward what matters most, and find ways to better remake the world in the image of our hopes. Even in hard times, our stories help cement our values and strengthen our connections. Sharing them shows us the way forward. I love and miss you all. #IAmBecoming

Michelle Obama (@michelleobama) által megosztott bejegyzés,

„Nagyon izgatott vagyok, amiért bejelenthetem nektek, hogy május 6-án megjelenik a BECOMING című dokumentumfilm a Netflixen Nadia Hallgren rendezésében, ami az életemre reflektál, és azokra a tapasztalataimra, amelyeket addig szereztem, amíg az önéletrajzi könyvem turnéján voltam.

A hónapok, melyeket utazással töltöttem – a találkozások, és az összefonódások az emberekkel szerte a világon – ahhoz a felfedezéshez vezettek engem, hogy ami közös bennünk, az valami mély és igazi, amivel nem lehet szórakozni. Kis és nagycsoportokban, fiatalokkal és idősekkel, egyediekkel és egyformákkal gyűltünk össze és megosztottuk egymással a történeteinket, megtöltöttük a tereket az örömeinkkel, az aggodalmainkkal és az álmainkkal. Feldolgoztuk a múltat, és elképzeltünk egy szebb jövőt. Ahogyan a valakivé válás elképzeléséről beszéltünk, sokunk hangosan ki merte mondani, miben reménykedik.

Soha ennyire nem becsültem ezeket az emlékeket, és az összekapcsolódás érzését, mint most, amikor egy világjárvány ellen küzdünk együtt, gondoskodunk a szeretteinkről, a közösségünkről, próbálunk lépést tartani a munkával és az iskolával, miközben hihetetlen gyászt, zavart és bizonytalanságot élünk meg.

Nehéz reményt találni ezekben a napokban, de bízom abban, hogy örömöt leltek majd abban, amit Nadiával csináltuk. Mert ő egy különleges tehetség, akinek intelligenciája, és a mások iránt érzett együttérzése keresztülragyog minden képkockán, amit rögzít. De a legfontosabb, hogy megérti a közösség jelentését, az erőt a közösségben és a munkája varázslatos módon ábrázolja is ezt.

Ahogyan azt sokan már tudjátok, imádok ölelkezni. Egész életemben azt láttam, hogy ez a legtermészetesebb gesztus, amit egy ember a másik felé tehet annak érdekében, hogy egyenlővé váljanak – ez a legegyszerűbb módja annak, hogy azt mondjuk ’Itt vagyok veled’. És ez az egyik legnehezebb része az új valóságunknak: Azok a dolgok, amik régen egyszerűnek tűntek – meglátogatni egy barátot, ücsörögni valakivel, akinek gondja van, közel engedni egy új embert –, most egyáltalán nem azok.

De én itt vagyok nektek. És tudom, hogy ti is ott vagytok egymásnak. Még akkor is, ha nem biztonságos többé, hogy összegyűljünk, vagy a csoport energiáit tápláljuk, még akkor is, ha sokan közülünk gyászolnak, magányosak, és félnek, akkor is nyitottnak kell maradunk, és bele kell tudnunk képzelni magunkat mások helyébe. Az empátia a mentőmadzagunk itt. Ez az, ami segít minket átjutni a másik oldalra. Használjuk arra, hogy a figyelmünket arra fordítsuk, ami igazán számít, gondoljuk át, mik a prioritásaink, és találjunk módot arra, hogy úgy teremtsük újra a világot, ahogyan az a reményeinkben él.

Még a nehéz időkben, talál főleg a nehéz időkben a történeteink segítenek megszilárdítani az értékeinket, és megerősítik a kapcsolatainkat. Az, hogy megosztjuk őket, utat mutathat nekünk előre. Szeretlek titeket, és nagyon hiányoztok” – írta Michelle Obama hivatalos közleményében.

Addig is, amíg a „Becoming” érkezésére vársz, érdemes megnézned a Taylor Swiftről készült dokumentumfilmet is a Netflixen, amelyből kiderül, hogy miért tűnt el egy időre az énekesnő a nyilvánosság elől, és miken ment keresztül addig, míg végre ki mert állni amellett, hogy nem mások elvárásai szerint fog élni.

Forrás: Variety
Nyitókép: Paul Marotta/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: