A 21. Század Kiadó gondozásában február óta magyarul is kapható Dolly Alderton „Szellemek” című kötete, mi pedig utánajártunk, mit szeretne üzenni nekünk az új Bridget Jonesként emlegetett főszereplő, Nina George Dean.
Tagadhatnám, de felesleges, hogy én vagyok az az ember, akit az „olyan, mint a Bridget Jones naplója” címszóval gyakorlatilag bármilyen könyvre rá lehet beszélni. Helen Fielding regényének ugyanis még akkor is biztos helye lenne a polcomon, ha megfogadnám Marie Kondo javaslatát és legfeljebb 30 kötetre szűkíteném az irodalmi gyűjteményemet. Éppen ezért mindig lelkesen merülök el az „újhullámos Bridgetek” történetében, mint például Dolly Alderton „Szellemek” című művében. A brit szerző írását ráadásul mindeközben egy másik nagy kedvencem, Sally Rooney stílusával (is) egy lapon emlegették – ezt a kombinációt pedig látatlanul sikerre ítéltem.
A 21. Század Bridgetje
Dolly Alderton főhősének, Nina George Deannek egyébként nem is volt nehéz dolga azzal, hogy megkedveltesse magát velem. A legelső oldalakon éppen a harminckettedik születésnapját tervezgeti – ami pár hónap múlva az én életemben is aktuális kérdés lesz – és mindketten írással foglalkozunk. A mi barátságunk tehát szinte adott volt – de annak sem kell aggódnia, aki velem ellentétben ezt a két pontot nem pipálhatta ki, hiszen Nina ott él sokunkban.
Ő az, akinek nincs pénze felújítani az otthonát, mégis boldog, mert legalább a saját lakásban élhet – bármennyire is elérhetetlen álomnak tűnt az. Ő az, aki helyettünk is kimondja, milyen érzés az örök szinglinek lenni a házas és gyermekes ismerősök között. Ahogyan ő az a személy is, aki megérti, mennyire kétségbeejtő érzés lehet elmerülni az online társkeresés világában – vagy ahogyan Nina barátnője, Lola nevezi, a „húspiacon”. Ő az, aki arról mesél, amiről Bridget Jones még nem tudott.
„Éveken keresztül azt mondogatták nekünk, hogy megtalálni a szerelmet olyan, mint egy lehetetlen küldetés, amely a kitartást, időzítést és szerencsét teszi próbára. (…) De ezekre a stratégiai férfiórákra már nem volt többé szükség – már nem kellett időt szánni rá, mint azt régen tettük. Ahogy végigpörgettem a potenciális szerelmem tárgyait a metrón, a buszon, a WC-n ülve, ráébredtem, hogy mennyi időt lehet ezzel a módszerrel megspórolni. A szerelem keresését már nem kellett beépíteni a napi rutinba, amitől annyira rettegtem – tévénézés közben is megtehettem.”
A szellemek rejtélye
Nina egy ilyen randiappon talál rá Maxre, akivel azonnal egy hullámhosszra kerülnek, sőt! A férfi már a legelső találkozásuk alkalmából kijelenti, feleségül fogja venni őt. A kapcsolatuk villámgyorsan és intenzíven halad előre, egészen addig, amíg a pasi egyszer csak szokatlanul tartózkodóvá nem válik, majd nyomtalanul eltűnik – azaz ghostingolja Ninát. És éppen ez a kegyetlen lépés az, ami Dolly Aldertont a regény megírására inspirálta: tehát egyáltalán nem véletlen, hogy a kötet a Szellemek (Ghosts) címet kapta. A szerző ugyanis maga is megtapasztalta, milyen az, ha az ember partnere váratlanul (és szó nélkül) felszívódik.
„Gyakorlatilag mindent azért írok, mert ez az én módszerem arra, hogy megpróbáljam megérteni a szerelmet, főképpen azt, ahogyan a férfiak viselkednek egy kapcsolatban” – nyilatkozta. „Annyira összezavarodtam és elborzadtam a ghostingolástól, hogy megteremtettem Maxet, hátha akkor értelmet nyer számomra a dolog” – fejtette ki. „Mindig a feszültséget keressük egy könyvben, és bárki, aki a szellemmé válás áldozatává válik, tudja, hogy nincs borzasztóbb, zavaróbb és titokzatosabb ennél. Olyan, mint egy rejtély, amely traumatizál és terrorizál, valami, amit kétségbeesetten szeretnénk megoldani” – magyarázta egy interjújában.
Jobbra húzott szerelem
Mert ismerkedni ma igenis nehéz. Fárasztó azt számolgatni, mikor írhatunk vissza a másiknak, hogy ne tűnjünk túl lelkesnek vagy érdektelennek. Szomorú, hogy a közösségi média világában sokan kényszerét érzik annak, hogy bebizonyítsák a másiknak, „mit veszítenek”, ha nem hívják őket többet. Feministaként, önálló nőként szégyenkezve valljuk be, hogy időnként „mennyire idegesítően csodálatosak tudnak lenni a heteronormativitás patronáló hagyományai”. Elvesződünk a randiappok hálójában és már nem csak másokra, hanem önmagukra is egyfajta áruként tekintünk, amit a legcsábítóbb reklámszövegekkel vagy éppen „milliónyi klisé egyik vagy másik verziójába csomagolva” próbálunk értékesíteni másoknak. Humoros. Jól főz. Szeret utazni. De kik is vagyunk valójában a tökéletesre szerkesztett profilok mögött?
„Az összes olyan honlap, amiktől másra sem tudsz gondolni, mint hogy ’ki vagy’, és hogyan magyarázd ezt el mindenkinek. Nem kell mindig elmagyaráznod mindenkinek! A mi időnkben a ’ki vagy’ csak az volt, ami történt veled, amikor reggel felkeltél és aztán élted az életed.”
Együtt, mégis egyedül?
De ne tévesszen meg senkit a romantikus szál, Dolly Alderton regényében nemcsak a románcok szellemei kísértenek: az írónő tükröt tart a harmincasok barátságai elé is, melyeket akár végérvényesen megváltoztathat az évek múlása. Szóba jönnek az ismerősök, akikkel hallgatólagosan megegyezünk arról, hogy csak a születésnapokon találkozunk. De terítékre kerül az is, hogy a harmadik X felett a szeretet ellenére is távolra sodorhat minket a sors egymástól – akár fizikailag, akár az élethelyzetünkben. A házasok hajlamosak elfelejteni, milyen is volt szinglinek lenni, átalakul az érdeklődési körük, és titkolják, hogy néha igenis küszködnek azzal a bizonyos holtomiglan, holtodiglan fogadalommal. Az egyedülállók pedig egyfolytában kívülállónak érzik magukat a családosak között és nem szeretik, ha azt sugallják feléjük, hogy gyermektelenül a napjaik egy véget nem bulihoz hasonlítanak.
„A harmincvalahány évesek partiján a szingli nő ugyanolyan szórakoztatási kaliberrel bír, mint egy emlékzenekar. Mi nem voltunk terhesek, úgyhogy mindig ittunk, nem volt kihez hazamennünk, ezért mindig sokáig maradtunk, és volt rá esély, hogy összejövünk valakivel, ami aztán izgalmas beszédtémát ad a többiek számára. És ami a legjobb: mindezt ingyen megkapják!”
Kísért a múlt
Apropó szülők! A társkeresés és a barátságok oldalvizén evezve megjelenik az öregedés, az elmúlás, a felejtés kérdése is. Míg Nina édesanyja minden erejével kapaszkodik a fiatalságába, addig apja súlyosbodó demenciája miatt képkockáról képkockára elveszíti az emlékeit és önmagát is. Így tehát Nina biztonságérzetet nyújtó gyermekkora is megállíthatatlanul halad a szellemvilág felé, miközben ő egyre inkább úgy érzi, egyedül küzd a világ ellen. Ettől válik többé Dolly Alderton műve egy szimpla romantikus regénynél. Nem kecsegtet happy enddel és eszében sincs elkendőzni, hogy a boldogság keresése közben óriási veszteségeket élhetünk meg – az viszont egyáltalán nem mindegy, kik kísérnek el minket ezen az úton.
„– Nekem kellene adnod a reményedet.
– Ezt hogy érted?
– Ez olyan, mint amit Joe mondott az esküvői beszédében: a szerelem egy másik ember magányának az őrzője. Lehet, hogy a barátság az a másik ember reményének az őrzője. Hagyd itt velem, és én majd vigyázok rá egy darabig, amíg túl nehéz számodra.”
Katarzis útravalóul
És hogy akkor mi is pontosan Dolly Alderton könyvének tanulsága? Nos, egyszerűen csak az, hogy ilyen az élet – és ennél se több, se kevesebb. „Én olyasfajta fikciót szeretek írni, ami az emberi tapasztalat valóságát hivatott tükrözni. Ebből pedig általában nem sokat lehet magunkkal vinni. Tudom, hogy ez szomorúan és cinikusan hangzik, de ahogyan öregszem, egyre inkább ebben hiszek. Néha nincs nagy lecke. Néha nincs nagy bölcsesség. Néha az élet zavaros, ellentmondásos és felkavaró élmények sorozata” – oszlatja el a kételyeket a szerző.
„Ez csak egy megfigyelés. De minden megfigyelés képes arra, hogy katarzist és igazolást nyújtson a közösségben: azt érezhetjük, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt megtapasztalták. Együtt éljük át ezeket a nehézségeket.”
És időnként valóban csak erre van szükségünk, amikor a kezünkbe veszünk egy könyvet. Mindegy, hogy Bridget Jones vagy Nina a hősünk, a fő, hogy valaki átérezze, min is megyünk keresztül. Van, hogy ez a tény többet ér minden tanácsnál. Felesleges lenne bármit is belemagyarázni.
Az interjúk forrása: Marie Claire/Bustle
Nyitókép: 21. Század Kiadó
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- A millenniumi generáció válságának keserédes balladája – Elolvastuk Sally Rooney legújabb regényét
- A szerelmi történet, aminek nem jár le a szavatossága: Normális emberek – Könyvajánló
- A nők anyák lesznek vagy szabadok. De melyik élet teszi őket boldoggá? Könyvajánló – Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy
