Ed Sheeran apa lesz!

A népszerű brit énekes és szerelme nyár végén köszöntik a kis trónörököst.

Ed Sheeran és gyerekkori szerelme, múzsája és felesége, Cherry Seaborn már hónapok óta titkolja, hogy hamarosan hárman lesznek, de az elmúlt hetekben, mióta ők is kiszabadultak a karanténból és Cherry pocakja is egyre láthatóbbá vált, lassan elkezdték közölni a családdal és a barátokkal, hogy kisbabájuk lesz. „A karantén tökéletes volt a titkolózáshoz, de ahogy felpörögtek az események, és ők is egyre izgatottabbak lettek, már egyre kevésbé tudták tartani magukat a tervhez.” – mondta a Sheeran pár egyik közeli ismerőse a The Sun nevű brit lapnak.

A kismama már a várandósság utolsó szakaszában van, nyár végére jegyezték elő szülésre, ami azt jelenti, hogy néhány héten belül akár már megtudhatjuk a kicsi nemét és a nevére is fény derülhet.

Sheeran tavaly októberben egyébként bejelentette, hogy pihenőre megy, és egy darabig kilép a turnék és legfőképp a közösségi média világából, amit – így utólag látva – talán nemcsak azért határozott el, hogy inspirálódhasson, hanem azért is, hogy teljes mértékben a családalapításnak tudja szentelni az idejét és az energiáját. „Csak akkor jelentkezem újra, amikor sikerült egy kicsit többet élnem, hogy legyen miről dalokat írnom.” – nyilatkozta akkor.

Az énekesnek nagyon is jól ment az elszigetelődés, október óta először májusban lehetett hallani róla, amikor egy iskolás osztály videós órájába kapcsolódott be meglepetésvendégként, majd ismét eltűnt egy kis időre. Úgy néz ki, hogy ez már nem tarthat sokáig: a babavárás híre, és a születendő csemete jövője valószínűleg mindennapos téma lesz majd a popsztár rajongóinak körében.

Nyitókép: Dave J Hogan/Getty Images
Forrás: pagesix.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: