Hamarosan teljes lesz a kacifántos betűkkel táblára vésett VAKÁCIÓ. A keresztlányom polcán ott sorakoznak az ifjúsági regények, a szomszéd kisfiú pedig hetek óta a vidéki nyaralásáról mesél. A retró életérzés jegyében én is felidéztem a gyermekkort.
„Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek, szabad mellü örömök
S pusztuljatok, bilincses iskolák.”
Napokkal ezelőtt gyökeret vert bennem ez a pár sor. Akár egy végtelenített magnószalag, játszódik a fejemben újra és újra. Különösen kedves nekem ez az Ady vers, hiszen másfél évtizeddel ezelőtt ilyenkor én álltam a pódiumon és ezzel a költeménnyel búcsúztattam az általános iskolás éveimet.
Édes nosztalgia a ’90-es évekről
Még most is érzem a gyomromban a bizsergést, amikor azokra a gondtalan gyermekkori nyarakra gondolok. Mosolyt csal az arcomra a sok apró emlékfoszlány, melyek hosszú évek távlatából sem vesztettek erejükből. Mennyire szerettem a szomszéd gyerekekkel a frissen nyírt fűben hemperegni és olyan gyorsan forogni, hogy a végén krumpliszsákok módjára egymásra dőlve pukkadjon ki belőlünk a nevetés. Akkor még volt időm virágkoszorút fonni, a hintát egészen a csatorna magasáig hajtani, préselt levelekből gyűjteményt készíteni.
A gyermekkori barátságokról nem is beszélve. Ma már mulatságos visszagondolni a közös biciklitúrákra, amik valahogy mindig balul sültek el. Mikor térdig érő sárból bányásztuk ki a kis Csepelt és nyakig piszkosan baktattunk haza a szomszéd faluból. Vagy, amikor spontán ötlettől vezérelve és a szülői hozzájárulás hiányában belevágtunk egy 25 kilométeres túrába. A kánikulára és a defektre sem voltunk felkészülve, így végül pecsenyevörösre sülve szálltunk be barátnőm apukájának terepjárójába és hazáig hallgathattuk a dorgálást (persze, a szobafogságot sem úsztuk meg).
Esős napokon imádtam egy jó könyvvel felkuckózni a padlásra. Szalmából kis fészket készítettem és képes voltam órákig mozdulatlanul olvasni. Így kísértem el kalandjain János vitézt, később Nemecsek Ernőért hullattam a sós könnyeket, ezzel megalapozva az irodalom iránt azóta is csillapíthatatlanul égő szenvedélyemet. A padláson egyébként énekelni is kitűnően lehetett: a létra mellett zengett áriáim a sportpályáig elhallatszottak és még a repedt fazék hangom sem szegte kedvem.
Amikor még a természet volt az egyik legjobb barátunk
Akkor még a természettel egységben léteztem, minden apró csodára fogékony voltam. Imádtam nézni, ahogy szárba szökken az élet. Nagymamámmal minden délután a kertben voltam, segítettem ültetni és locsolni a növényeket, izgatottan vártam az első termések megjelenését. Szerettem az erdőben csatangolni, gombát és terményeket keresni. Madár- és növényhatározóval a kezemben sétáltam a fák között, míg nagyszüleim kitermelték a télre elegendő tűzifát.
Eszmecsere nagypapával
Délutánonként papával elsétáltunk a kocsmába: bár az alkohollal jóval születésem előtt leszámolt, a közösségi életet ő sem vetette meg és a fagylaltos pultra szegezett boci szemeim is mindig hatékony stratégiának bizonyultak. Együtt jártunk focimeccsre is. Milyen büszkén álltam mellette a pálya szélén, és miközben a szotyihéjat újságpapírtölcsérbe gyűjtöttük, megtárgyaltuk az élet nagy dolgait.
Nyaralás magyar módra
Emlékszem, mennyire vártam a közös családi nyaralásokat. A kétórás út maga volt az örökkévalóság: induláskor az óriási napraforgómezőkben gyönyörködtünk, dobozból kimagozott dinnyedarabokat falatozunk és a magnóval együtt énekeltük Máté Péter slágereit. Az idilli hangulat elég hirtelen kaotikussá vált, melynek folyományaként anyukám rendszerint az autóstérkép fölé görnyedve sopánkodott, mi pedig húgommal síri csendben, könnyes szemmel egymás haját téptük a hátsó ülésen. De mikor megérkeztünk, már szent volt a béke és a legnagyobb egyetértésben fújtuk a labdákat és úszógumikat a vízparton.
Mosolyogva gondolok vissza arra az ipari mennyiségű szendvicsre, amit minden nap a strandra vittünk. Meg persze vissza is, mert nem tudtunk ellenállni az illatoknak, amiket a lángosos bódéból hozott felénk a szellő. Hekk nélkül sem teljes a nyaralás, na és a strandos palacsintához sincs fogható. Egy szó, mint száz, a szendvicseink általában érintetlenül lapultak hátizsákunk mélyén.
Legszebb emlékeim közt szerepelnek az ifjúsági táborok. Év közben szorgalmasan gyűjtöttük a pecséteket, hiszen csak azok a diákok vehettek részt ezen a kiránduláson, akikre év közben sem volt panasz. A tíz nap alatt saját magunkról gondoskodtunk, – persze a felnőttek segítségével – mi láttuk el az összes házimunkát a főzéstől a takarításig. Sportversenyeket rendeztünk, rengeteget túráztunk, a hajnalig tartó beszélgetések és a táborzáró diszkók is emlékezetesek maradtak. Fantasztikus közösség gyűlt össze, ahonnan minden évben úgy tértünk haza, hogy lelki szemeink előtt már a jövő évi táborozás lebegett.
Túl a harmadik „ikszen”
Az emlékek számát végtelennek érzem, napestig tudnám sorolni… Az augusztusi aszteroida esőt, amikor a fűben fekve már nem tudtunk mit kívánni, több volt a hullócsillag, mint az óhaj maga. Az árok partján ülve „vértestvérekké” váltunk, emlékkönyvet és barátságfüzetet cseréltünk. Tábortűznél rémtörténeteket meséltünk és a szénné égett szalonnából csepegtettük kenyerünkre a zsírt.
A legjobban a hosszú nyári estéket szerettem. És persze az illatokat. Mindegyik mennyire más, mennyire különleges: a kora nyári reggelek virággazdag töménysége, vagy a gyors zápor után maradó frissesség. A rekkenő hőség, aszfalton lábat pirító forróságával és a porfelhőt lebegtető földutakból eredő szárazság. Majd a késő nyári elcsendesedés: a csonka búzaszárak kiégett kipárolgása és a lombról hulló első falevelek.
Most itt állok, túl a harmadik „ikszen”, kissé nosztalgikus hangulatban. Sirathatnám az elmúlt éveket és azt, ami nem lehet már sohasem. Mégsem teszem. Helyette fogom ezt a leltárt és mintegy útinaplót, jó mélyre a zsebembe teszem. Előveszem majd, ha úgy érzem, egy nehezebb nap után a torkomba gombócot gyűr az élet. Talán majd ismét mosolygásra késztetnek ezek a szép, „retró” emlékek.
Szerző: Erdődi-Juhász Ágnes
Nyitókép: Daxiao Productions/Shutterstock
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- 7 idézet az Utas és holdvilágból, amely olaszországi álmodozásra hív
- „Rájöttem, hogy a magyar kolbásznak nincs párja a világon, még ha kerítéskészítésre nem is nagyon alkalmas”
- „Hajtott, dédelgette a karrierjét, aztán megállt, mert elfáradt.” – Előzd meg a kiégést és lassíts!
