Édeset kívánsz étkezés után? Így tehetsz ellene

Úgy érzed, befejezetlen maradt a reggeli, az ebéd vagy a vacsora, ha nem ettél utána valami édességet? Eláruljuk, mi lehet az oka, és hogyan tehetsz ellene.

Bár igyekszem figyelni az egészségemre, és nyár közeledtével nyilván vagyok elég hiú ahhoz, hogy a bikiniformámra is kezdjek egyre jobban ügyelni, azért olykor elkap a szinte leküzdhetetlen sóvárgás egy kis csokiért, sütiért, fagyiért. Megfigyeltem, hogy ez általában ebéd vagy vacsora után jelentkezik. És annyira magával tud ragadni, hogy ha nem találok legalább egy-két kocka étcsokit a konyhaszekrény titkos rekeszében, akkor teljesen elönt a reményvesztettség. Azokon a bizonyos csajos napokon pedig csak rosszabb a helyzet, olyankor szó szerint sírva fakadok egy falat csokiért. Ha neked is ismerős mindez, már biztosan elgondolkodtál, hogy miért lehet ez, és hogyan kezelhető az étkezés utáni édességvágy. Nos hát, a szakemberek szerint egy biztos: semmiképp sem csettintésre, ugyanis alsó hangon négy fő okból jelentkezhet. És ebben az érzelmi evés még nincs is benne. Lássuk hát a lehetséges okokat, és azt, mit tehetsz, ha az ebéd után majd’ megőrülsz egy falat sütiért.

Csak megszokásból eszel édeset

Mivel napközben annyi döntést hozunk, és annyit kell gondolkodnunk, sokszor előfordul, hogy az agyunk észrevétlenül robotpilóta üzemmódba kapcsol, hogy elkerüljük a felesleges erőfeszítéseket. Az ilyen rutinszerű cselekvésekért, megszokásokért a bazális ganglionok nevű terület felel az agyban. Így tehát, ha ebéd után kényelmesen hozzáférhetsz a sütihez vagy a csokihoz, és az agyad ezt az infót már elraktározta, akkor könnyen lehet, hogy a bazális ganglionok újra és újra oda vezethetnek téged.

Hogyan kezeld: ideje új rutinra cserélni a megszokottat. Ez lehet akár annyi is, hogy mindig öt fekvőtámaszt vagy guggolást csinálsz, amikor késztetést érzel egy kis édességre. Vagy főzz egy csésze teát, vegyél egy pihentető fürdőt, egyél egy szelet gyümölcsöt, olvass egy jó könyvet. Vagyis csinálj bármit, csak ne nyúlj ösztönösen a tábla csoki után.

Túl kevés étel az étkezés utáni édességvágy mögött

Ha úgy döntesz, hirtelen kisebb adagra cseréled a már jól megszokott porciódat, ahhoz a hormonjaidnak is lesz egy-két szavuk. A ghrelin nevű éhséghormon jelzi, ha nem ettél eleget. Ha nem csendesíti le a jóllakottsághormon, a leptin, akkor a vacsora utáni édességek és kalóriadús ételek sokkal vonzóbbá válhatnak.

Hogyan kezeld: ha például este 11-kor fekszel le, próbáld ki, hogy eltolod mondjuk 6-ról 7 órára a vacsoraidőt. Így nem leszel annyira éhes lefekvés előtt. A tányérodra pedig kerüljenek fehérjék és rostdús ételek: zöldségek, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonafélék, diófélék és magvak. 

Tudtad? Bizonyos tényezők emelhetik a ghrelinszintedet és csökkenthetik a leptinszintedet. Ilyen például az alváshiány és a stressz. Így az éhségérzeted (önmagában) nem mindig megbízható támpont arra nézve, hogy mennyit kell enned.

Túl gyorsan eszel

Ha néhány percen belül befejezel egy étkezést, akkor az evésből származó örömélményednek annyi. Tíz perc alatt betoltad az ebédet? Akkor ne csodáld, ha éhesebbnek érzed magad, mintha ugyanezt az étkezést 30 perc alatt fejezted volna be. Az ízlelésünk nagy része a szaglásunkon alapul, és amikor „belélegezzük” az ételt, nem szánunk elég időt arra, hogy az összes aromát beszívjuk. Ez korlátozza azt a képességünket, hogy élvezzük az ételt, és örömet szerezzünk az evés élményéből (nem is beszélve a hatékony emésztésről és a tápanyagok felszívódásáról).

Hogyan kezeld: oszd két részre az ételt, és az első 10 percben csak a felét edd meg. Lelassíthat, ha a leglassabban falatozó kollégák mellé ülsz, minden falat után leteszed az evőeszközt, és minden falatot többször megrágsz. Tíz perc után jöhet az étel másik fele, az is szép lassan, falatonként. Ha még ezek után is úgy érzed, bármit megtennél egy lekváros palacsintáért, próbáld ki, hogy előbb sétálsz egyet, vagy eltereled valamivel a figyelmed. Az étkezés utáni édességvágy általában csak néhány percig tart, így a hatékony figyelemelterelés tényleg segíthet elmulasztani.

Túl sok gyorsan felszívódó szénhidrátot eszel

Az egyszerű és a magas glikémiás indexű szénhidrátok gyorsan megemésztődnek, és gyorsan megemelik a vércukorszintedet, ami miatt a hasnyálmirigy inzulint pumpál, ami végül a vércukorszint csökkenését vagy bezuhanását okozhatja. Ez arra késztethet, hogy valami édesség után nézz, amitől az adott pillanatban jobban érzed magad.

Hogyan kezeld: figyelj a rostbeviteledre, hogy minimalizáld a vércukorszint ingadozását. Ez nőknél legalább 25 gramm, férfiaknál 38 gramm rost fogyasztását jelenti napi szinten. Válassz gyakrabban összetett szénhidrátokat, például babot, teljes kiőrlésű gabonát és zöldségeket, amelyek lassabban emésztődnek, és nem igényelnek annyi inzulint. A szénhidrátokhoz pedig mindig fogyassz egészséges zsírokat és fehérjét is. A finomított cukrot pedig sokféleképpen tudod helyettesíteni, ami segíthet megelőzni az édesség utáni mindent elsöprő vágyakozást.

8 alternatív megoldás, amivel helyettesítheted a cukrot

Ha még ezek után is úgy érzed, nem élet az élet, ha a főétkezést nem fojthatod le egy kis csokival, akkor próbáld cukormentes verzióval vagy gyümölccsel helyettesíteni. A cukros finomságok elhagyása szép fogadalom, csak ne feledd, hogy a siker a fokozatosságon múlik, ritkán sikerül máról holnapra. Legyél hát türelmes magaddal. Érzelmi evőként pedig minden falat csoki vagy süti előtt tedd fel magadnak a legfontosabb kérdést: erre tényleg szükséged van, vagy csak egy érzést keresel az édes ízben – legyen az a gyerekkorod, az otthonod vagy az ünneplés érzése.

Forrás: mindbodygreen.com
Fotó: Arman Zhenikeyev/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: