Több mint szimplán vágott virág: „egészségcsokor”

Nem kell alkalom ahhoz, hogy meglepd magad

A sarki virágos előtt mindig mélyet szippantok a levegőbe, és hagyom, hogy elcsábítsanak a csodaszép, burjánzó virágok. Az elmúlt héten engedtem a csábításnak és megleptem magam egy bokrétával. És milyen jól tettem!

Az asztalon díszelgő csokornak a fantasztikus illaton túl más egyéb előnyei is vannak. Az Észak-Floridai Egyetem Közegészségügyi Osztálya által nemrég végzett felmérés szerint, ha a nők néhány szál virággal ékesítik otthonaikat, az segít megbirkózni a mindennapi stresszel, fokozza a kreativitást és növeli az energiaszintet.

„Egészségcsokrot” minden asztalra!

A kutatásban 170 nőt vizsgáltak 12 napon keresztül. A résztvevőket három csoportra osztották, és a folyamat elején és végén is kitöltettek velük egy-egy stresszre vonatkozó kérdőívet. A kísérlet felénél az egyes csoport tagjai virágot kaptak, míg a kettes csoportban lévők egy-egy illatgyertyát. A kontrollcsoport nem kapott semmit. A megajándékozott nők tisztában voltak azzal, hogy a kísérlet során köszönőajándékot kapnak, így a meglepetés ereje nem játszott szerepet az értékelésben.

A három csoport tagjainak stresszintje azonos volt a kísérlet kezdetekor, de a felmérésre szánt 12 nap elteltével végül hatalmas eltérés mutatkozott. A virágokkal megajándékozott csoport kevésbé volt feszült és szorongó a vizsgálatot követően.

Arról nem beszélve, hogy állítólag minél színesebb csokrot választunk, annál jobbat teszünk a lelkiállapotunknak – a színek ugyanis köztudottan jó hatással vannak a mentális egészségünkre.

Ez azt jelenti, hogy már tudományos okom is van arra, hogy mostantól minden héten meglepjem magam egy friss virágcsokorral!

Nyitókép: Africa Studio/Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: