Egy globális felmérés szerint Michelle és Barack Obama a „világ legcsodálatraméltóbb emberei”

Egy nemzetközi kutatási adat- és elemzőcsoport, a YouGov 42 ország közel 45 000 lakosának segítségével rangsorolta azokat a nőket és férfiakat, akikre a legjobban felnézünk világszerte - a lista élére pedig mindkét esetben az Obama név került.

Az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke, azaz Barack Obama már három éve, 2017-ben elbúcsúzott a Fehér Háztól, azonban a népszerűsége továbbra is töretlen – éppen úgy, ahogy a feleségéé, Michelle Obamáé is. Mindketten hihetetlenül aktívak a social media felületeiken, az egykori first lady pedig 2018-ban kiadott egy életrajzi könyvet, ami köré egy nagyszabású turnét szervezett és beutazta a világot és még dokumentumfilmet is forgatott róla a Netflixre. Sőt, nemrég elindult a podcastje! De a történetének másik oldalára sem kell már sokáig várnunk, ugyanis november 17-én megjelenik Barack elnöki memoárjának első része (a kötet magyarul várhatóan december 17-től lesz kapható a HVG Könyvek kiadó gondozásában – a szerk.).

HVG Könyvek Kiadó, 7900 Ft

Ezek után szinte magától értetődő, hogy a londoni központú nemzetközi kutatási adat- és elemzőcsoport, a YouGov 2020-as közvélemény kutatása szerint Michelle és Barack Obama a „világ legcsodálatraméltóbb emberei”. A 2014-ben indult felmérést idén közel 45 000 válaszadó közreműködésével végezték el összesen 42 országban (mindenhol a lakosság számának megfelelően súlyozták az eredményeket) – és most először fordult elő az, hogy Barack Obama a „legjobban csodált férfiak” listájának élére került. Az USA volt elnöke olyan ismert embereket körözött le, mint például Bill Gates, a dalai láma, Elon Musk, Keanu Reeves vagy Vladimir Putin. Külön érdekesség, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi vezetője, Donald Trump viszont mindössze a 15. helyet érte el az összesítésben. (Trump egyébként mindössze az orosz résztvevők körében előzte meg Obamát, a többi országban Barack került ki győztesen a képzeletbeli párbajból.)

De a csodálatraméltó nők listája talán még ennél is érdekesebben alakult, hiszen sokkal több populáris hírességet találhatunk a top20-as mezőnyben (míg a férfiak között inkább üzletemberekre, politikusokra vagy sportolókra szavaztak). Michelle-t a dobogón nem más követi, mint Angelina Jolie, a harmadik helyre pedig II. Erzsébet királynő került. Ezután Oprah Winfrey, Jennifer Lopez, Emma Watson és Scarlett Johansson következnek a sorban, de még Taylor Swift és Shakira is befértek a top 10-be. Ami viszont meglepődésre adhat okot, az az, hogy a popzene királynője, vagyis Beyoncé csak a 11. lett – pedig ő maga is nők millióit inspirálja világszerte. A 19. helyen új indulóként Greta Thunberg nevével találkozhatunk, ami hatalmas elismerés már csak annak fényében is, hogy az éghajlatváltozás-aktivista csupán 17 éves.

Forrás: Insider/YouGov
Nyitókép: Scott Olson/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: