Egy holland szupermarketben külön kasszát nyitnak a magányos embereknek, ahol beszélgethetnek a pénztárossal

A legtöbb szupermarkettel ellentétben a holland Jumbo kasszáinál a lassú kiszolgálás nem türelmetlen, háborgó embereket szül, hiszen a „Chat Checkouts” szolgáltatást azért hozták létre, hogy bárki beszélgetésbe elegyedhessen az alkalmazottakkal.

Hollandiában nagyjából 1,3 millió 75 évnél idősebb ember él, ők teszik ki a teljes lakosság 7 százalékát. Egy nagy áruházlánc személyesen gondoskodna arról, hogy ők – vagy bármely más korosztály képviselői – ne érezzék magukat magányosnak vagy azt, hogy a társadalom kirekeszti őket.

Bevásárlólista: friss zöldségek és kellemes beszélgetés

A holland kormány 2020 decemberében indította el az „Együtt a magány ellen” című kampányát, amelynek projektjeibe különböző szervezeteket, városokat, cégeket és magánszemélyeket vont be. Többek között a Jumbo áruházlánc is csatlakozott a kampányhoz, amely innovatív „csevegő kasszáival” tenné szebbé azoknak az életét, akik egyedül érzik magukat. A „Kletskassa” ötlete több mint két éve született meg – 2019 nyarán, Vlijmen városában nyílt meg az első olyan pénztár, ahol nem a gyors kiszolgálás, hanem a kellemes csevegésé volt a főszerep. A prototípus pozitív visszajelzést kapott, ezért a Jumbo – a kampány keretein belül – tovább bővíti azoknak az üzleteknek a sorát, ahol a vásárlók a klasszikus pénztárak mellett „csevegő kasszáknál” is fizethetnek. A céljuk, hogy jövőre már 200 helyszínen megnyíljon a „Kletskassa.” Az üzletek kiválasztásakor figyelembe veszik, hogy az ország mely területein jelent nagy problémát az elmagányosodás

kassza a magányos embereknek
Fotó: Jumbo

„Üzleteink sokak számára fontos találkozóhelynek számítanak, és mi is ki szeretnénk venni a részünket a magányosság felismerésében, csökkentésében. Ezért különböző módszereket alkalmazunk, beleértve a Kletskassákat is” – mondta Colette Cloosterman-van Eerd, a Jumbo ügyvezető igazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy sok pénztárosunk örömmel helyet foglal a Kletskassa mögött. Támogatják a kezdeményezést, őszinte érdeklődéssel szeretnének segíteni az embereken és valóban kapcsolatba lépni velük. Ez egy apró gesztus, de nagyon értékes. Különösen egy olyan világban, amely egyre gyorsabbá válik és folyamatosan növekszik benne a digitalizáció szerepe.”

A Kletskassákon kívül a Jumbo számos más kezdeményezéssel próbál segíteni a vásárlóknak, hogy ők a társas kapcsolataikat ápolni tudják. Több üzletben beszélgető-sarkokat alakítottak ki, ahol a betérők megihatnak egy finom kávét és cseveghetnek egyet a szomszédokkal, az ismerősökkel. 

Forrás: Good News Network
Nyitókép: Jumbo

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: