Egy kis színelmélet, hogy megspórold a tükör előtt töltött időt!

Így tudod kiemelni a tekinteted

Előfordult már veled, hogy nem voltál biztos abban, hogy két adott szín megy-e egymáshoz? Nem nehéz elveszni az árnyalatok labirintusában, ezért mutatunk két olyan támpontot, ami segít megszüntetni a hezitálást.

Már az ókori filozófusok is foglalkoztak a fény és a szín fogalmával. Sok kutatás és színtani ábrázolás után – például Isaac Newton volt az első, aki felfedezte, hogy a fény és a szín szoros kapcsolatban áll egymással – megszületett az öltözködés és a megjelenés szempontjából az első színkör, amelynek megalkotása Johannes Itten nevéhez fűződik.

Íme, a tizenkét osztatú színkör, ami tökéletes segítség lehet, ha nem vagy biztos az aktuális elképzelésedben:

 

Nagy segítség, ha ismered a színkört

Szóval, a fekete és a fehér azért hiányzik a körből, mert ez a két szín csak sötétítésre vagy világosításra szolgál. Azonban fontos tudni, hogy a szemben elhelyezkedő színek komplementer, azaz kiegészítő színpárok, amik erősítik egymást, ha egymás mellett vannak, ugyanakkor kioltják egymást, ha összekeverjük őket.

A következő színkerék is ugyanezen az elven működik. Tehát ha a szemeidről van szó, akkor ez a színskála segít abban, hogy mely színeket tedd fel. Olyanokat válassz, amelyek szemben állnak egymással, mert így tudod kiemelni a tekinteted, sőt így tudod a szemeidre irányítani a figyelmet.

 

Az egymással szemközt álló színekkel tudsz kiemelni
WooHoo-tipp:
Spékeld meg a komplementer színeket egy kis fénnyel vagy csillogással, mert felfrissítik a feltett sminket. Ne hagyd ki a highlightert sem!

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: