Louise Glück, az Amerikában élő költőnő versei
Tegnap jelentették be hivatalosan, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat a 77 éves Louise Glück kapja, olyan jelölteket megelőzve, mint Murakami Haruki, Ljudmila Ulickaja, Nádas Péter vagy Krasznahorkai László. Az irodalmi Nobel-díj történetében ő a 16. nő, akinek jár ez a kitüntető elismerés. A korábban már Pulitzer-díjat is elnyert, magyar felmenőkkel rendelkező költőnőnek eddig 14 kötete jelent meg, sajátos, zord hangulatot megidéző költői stílusának köszönhetően magasan kiemelkedik a kortársak közül – Matts Malm, a Svéd Akadémia titkára szerint ezért is választották őt az idei Nobel-díjasnak.
Glück apai nagyszülei magyar zsidók voltak, akik Amerikába, egészen pontosan New Yorkba emigráltak, és már ő is itt született 1943-ban. Bár hallgatott irodalmi témájú órákat, diplomát sosem szerzett, mivel fiatalkorában nagyon súlyos anorexiában szenvedett, emiatt pedig nem tudott teljes életet élni. Elsősorban titkárnőként dolgozott, eközben pedig írt, első kötetét 25 éves korában, 1968-ban adták ki Firstborn címen. Az írásaihoz általában különböző mítoszok, klasszikus irodalmi alkotások adják az inspirációt, versei többségének varázslatos, misztikus hangulata van. A The Wild Iris című versgyűjteményében – amelyben növények folytatnak egymással párbeszédet és amiért 1992-ben megkapta a Pulitzer-díjat- például szerepel egy Snowdrops című vers, ami azt írja le gyönyörű, költői eszközökkel, hogyan tér vissza az élet a hosszú, hideg tél után.
Az írónő legutolsó kötete 2014-ben jelent meg, nem tudni, hogy dolgozik-e még megjelenésen, viszont adjunktusként oktat a Yale Egyetemen és még számos más felsőoktatási intézményben is óraadó. Ha a koronavírus járvány általi intézkedések nem szólnak közbe, Nobel-díját december 10-én, Alfred Nobel születésének napján veheti majd át Stockholmban.
Louise Glück: Elsőszülött
Branczeiz Anna fordítása a Versum Online-on
Telnek a hetek. Elteszem őket,
Egyformák, mint rozsdás konzervdobozok…
Bab erjed az edényben. Nézem a magányos hagymakarikát,
Mint Ofélia sodródik a zsírban:
Erőtlenül babrálsz a kanállal.
És most? Hiányzik a törődésem? A kerted szobányi
Rózsát terem, mint egy éve, amikor egy csapat nővér
Az oltár elé tolt…
Te képtelen voltál rá. Én láttam
A beteljesült szerelmet, a fiad
Bura alatt nyáladzik, éhezik…
Mi jól eszünk.
Ma a hentesem edzett késével hasít
a borjúból, a kedvencedből. Az életemmel fizetek.
Forrás: edition.cnn.com
Nyitókép: Open-Book
