Nagy napra ébredtünk április 9-én, hiszen nem mást ünneplünk ebben a csodás tavaszi napsütésben, mint az unikornist. Ugyanis ez a mitikus lény olyan hatással volt a popkultúrára, hogy még egy külön világnapot is kiérdemelt.
Azonban mielőtt azt gondolnánk, hogy ezeket a felhőkön ülő és szivárványokon könnyedén szökkenő mitikus lényeket a csillámpónikkal egyidejűleg kezdtük el csak emlegetni, jobb ha tudjuk, hogy az unikornisokról szóló legendák már a legkorábbi civilizációkban is helyet kaptak. Azonban megítélésük nem mindig volt egy cukorsziruppal leöntött tündérmeséhez hasonlatos történet. Éppen ezért most az egyszarvúak nyomába eredtünk.
Időszámításunk előtti kezdetek
Az unikornisokról szóló sztorik eredete máig kérdéses, azonban az biztos, hogy a kétes kezdetek az Indus-völgyben keresendők. Az ottani civilizáció időszámításunk előtt 3000 és 13000 között Egyiptommal és Mezopotámiával alkotta az ókori Közel-Kelet három nagyhatalmi társadalmát. Természetesen az osztályokat már ott és akkor is megkülönböztették egymástól – és nekünk ez az egyetlen szerencsénk, hogy ilyen korai megjelenést is találunk cikkünk főszereplőjéről. A magasabb státuszúak pecsétjein ugyanis gyakran ábrázoltak profilból egy különös állatot, melynek koponyájából egyetlen szarv nőtt ki. Persze, ez azért elég ingatag lábakon álló bizonyíték, hiszen könnyen lehet, hogy ez csupán egy szarvasmarhát véstek azokba ilyen különös nézetből.
Az első írásos bizonyítékok
Sokakat meglephet, de az első írásos feljegyzések nem a mitológialag szinte páratlanul gazdag Görögországban születtek meg erről a csodás lényről. Először ugyanis egy Ctesias nevű író említette meg azt időszámításunk előtt, aki története szerint Indiában látott egy vadszamárhoz hasonlatos fehér, piros és fekete szarvú állatot. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyanebben a beszámolóban egy másik furcsa lényt is leír, amit később mi, mint az antilop ismertünk meg.
Aztán a sort „nem sokkal” később, az időszámtásunk előtti első évszazadban Idősebb Plinius római író, polihisztor, ókori enciklopédista folytatta, amikor egy általa csak egyszarvú lónak titulált állattal való találkozásáról mesélt írásában. Ő viszont valószínű nem a napjainkban is csodált cuki, a szivárvány minden színében pompázó fenséges unikornist figyelhette meg. Plinius ugyanis egy szarvasfejű, elefántlábú, vaddisznófarkú, lótestű és homlokán hosszú, fekete szarvat viselő fenevadról tájékoztatta olvasóit.
Akinek nem sikerült unikornist fognia
Már Plinius írásából is sejtjük, hogy ez az egyszarvú annyira azért nem rajongott az emberekért, ezt az állítást pedig már időszámításunk előtt 600-ban, egy alexandriai kereskedő is megerősítette. Cosmas Indicopleustesnak ugyanis szándékában állt unikornist fogni, viszont az elődjei szerint India legádázabb élőlénye megszökött előle. Azonban ő rájött arra, hogy az állat minden ereje a szarvában rejtőzik. Az előle menekülő egyszarvú ugyanis annak érdekében, hogy elkerülje a fogságot, egy magas szikláról leugorva sértetlenül landolt a szarva hegyén. Nem is kellett több ettől a történettől ahhoz, hogy az unikornist máig csodálat övezze.
Az egyszarvú új értelmezése
Cosmas Indicopleustes fantasztikus sztorija pedig ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy legendák sora övezze ezt a mitikus előlényt. A második századi Alexandriában keletkezett, Phüsziologosz című bestiárium például egy igazán varázslatos tulajdonságokkal bíró lényként írta le, aki képes megtisztítani a mérgezett vizeket. Sőt, még ahhoz is találunk tanácsokat benne, hogy mit tehetünk, ha egy unikornissal találkozunk. Vadállatias természetét ugyanis továbbra sem vitatták, de gondolom, tudományos alapokon nyugvó megfigyelésekre támaszkodva fény derítettek arra, hogy csak egy szűz lány közreműködésével lehet megszelídíteni. A teretmény ugyanis az ártatlanság érzete miatt szeretővé és engedelmessé válik.
Unikornis a kereszténységben?
Igen, az egyszarvút még a keresztények is tisztelték, sőt a középkori szimbolikában nem volt példátlan, hogy Jézus Krisztus metaforájaként használták azt a képi ábrázolásban. Egy legenda még arról is mesélt, mikor Gábriel arkangyal vadászat közben megriasztott egy unikornist, aki csak Szűz Mária karjaiban lelt utána vigaszra. Így ekkortól már az ártatlanság és a harmónia jelképévé is vált. De, akinek ez nem lenne elég, bizonyíték lehet a létezésére a Zsoltárok könyvének következő szakasza is:
„De magasra növeszted az én szarvamat, mint az egyszarvúét; elárasztatom csillogó olajjal.”
Bár az igazságot itt is árnyalja az, hogy van, aki azt állítja, hogy ez csak a Biblia héberről történő műfordításának egyik hibája.
A nem is annyira sötét középkor
Az európai középkor hemzsegett a mitikus lényektől. Miközben az emberek attól rettegtek, hogy egy boszorkány parancsára egy sárkány tör az életükre, a királyi udvar varázslója próbálta őket megvédi, de mit gondoltak az unikornisokról? Mert persze, hogy ott és akkor ennek létezését egy percig sem kérdőjelezte meg senki. Az egyszarvú már nemcsak a kereszténység allegóriájában jelent meg, hanem világi szimbólummá is vált. Jelentéstartamát azonban jócskán kibővítették és a lovagiassággal is társítani kezdték. A tizenötödik századtól a címereken is rendre megjelent, ahol hatalmas erejük és megszelídítetetlennek vélt természetük miatt használták őket. A kelta mitológiában a tisztaság, az ártatlanság és a hatalom szimbóluma, így nem is meglepő, hogy Skócia címerén is fontos szerepet kapott.
A kereskedelmi vonzerő
Nos, ennyi csodás tulajdonság után senkit nem lephet meg, hogy az unikornisok kiárusítása nem a játékosztályon vette kezdetét. A középkori nemesség például nem sajnált eszement összegeket áldozni egy-egy unikornis-szarvból készült kupára, mely megóvta őket attól, hogy valamelyik családtagjuk méreggel törjön az életükre. A tizenhetedik századi londoni kereskedők pedig unikornis-szérummal találták meg a piaci rést, amit a melankólia, a fekély, a skorbut és még a végtelenségig sorolhatnánk, milyen betegségek elleni csodaszerként kínáltak.
A valóságtól a mitológiáig
Sajnos az emberek csodákba vetett hite az idő múlásával egyenesen arányosan csökkent. A tizennyolcadik századi földrajzi felfedezések pedig nem segítettek azon, hogy továbbra is hihessenek ebben a mesés lényben, hiszen az unikornis nyomára még a legelszántabb kalandorok sem bukkantak rá. Az unikornist romantizálni kezdték, viszont a továbbiakban nem valós élőlényként tekintettek rá. Népszerűsége azonban sosem csökkent, sőt még napjainkban is virágzik.
Nyitókép: Ai
