Az állandó társadalmi problémák megoldásához innovatív tervekre és kreatív gondolkodásmódra van szükség. Ez a fajta hozzáállás és egy ötletgazdag csapat segíti a fedél nélküli embereket egy dél-németországi városban.
Ulm városa nem mindennapi programot indított annak érdekében, hogy minden hajléktalan ember számára éjszakai menedéket biztosítson. A projektben 6 tervező és műszaki szakértő vett részt, akiknek az volt a feladatuk, hogy hálókapszulákat – vagy más néven ’fészkeket’ – hozzanak létre azok számára, akik nem szívesen térnek be a hagyományos hajléktalanszállókra. Ezek a kapszulák lehetővé teszik a rászorulók számára, hogy télen is legyen hol aludniuk és melegedniük, amikor a hideg éjszakák veszélyesek. Az innovatív menedékhely legfeljebb két ember befogadására alkalmas. Zárható, ami teljes biztonságot jelent a benne tartózkodók számára.
A projekt egyelőre kísérleti stádiumban van, a tesztek és a fejlesztések még mindig folyamatban vannak. Az Ulmer Nest Project fotói azonban már publikusak, és nagy érdeklődés övezi a futurisztikus hálókapszulákat.
„A történet úgy kezdődött, hogy a város vezetősége megosztotta a csapatunkkal a település alapvető problémáit, és nekünk 48 órán belül döntenünk kellett, hogy melyik feladattal fogunk dolgozni. Az egyik, várost érintő probléma valahogy így hangzott: vannak hajléktalanjaink, akik nem tudnak szállásra menni, és nem akarjuk, hogy megfagyjanak. A csapatban dolgozó szakértőink pedig ezt a kihívást tűzték ki feladatul maguk elé.” – árulta el Florian Geiselhart, az Ulmer Nest egyik tagja.
A csapat bevallása szerint a kezdeti elképzelések sok finomításon és fejlesztésen mentek keresztül, mire tavaly készen álltak terepen is tesztelni a hálókapszulákat. Az első prototípus, ami a ’péntek este’ nevet kapta, már látható az Instagramon és a Vimeo-n is.
Forrás: Boredpanda
Nyitókép: Ulmernest