Sokan a Peaky Blinders-ben ismertük meg, de a legtöbben az Oppenheimer után figyeltek fel rá, viszont a negyvennyolcadik születésnapját ünneplő Cillian Murphy már 1996-ban is a színészkedésnek szentelte az életét.
Az idei díjátadó szezonban sorra vehette át a díjakat Cillian Murphy, hiszen Christopher Nolan, az atombomba atyjáról szóló alkotása még a legjobb filmnek járó Oscart is kiérdemelte. Azonban ahhoz a sikerhez mindenképp kellett az ír színész zseniális játéka. Nem is kérdőjelezhető meg azután, hogy az elmúlt hónapokban a filmes szakma olyan rangos elismeréseit vehette át, mint péládul a SAG-, BAFTA-, Golden Globe-, na és persze a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjakat. A színésznek mindenképp az Oppenheimer hozta meg az áttörést – persze eddig sem panaszkodhatott szerepeire, viszont most már Hollywood egyik legjobban ünnepelt sztárjaként csak úgy válogathat a forgatókönyvek között. Cillian Murphy azonban ennek ellenére is hű marad ahhoz a sorozathoz, mely ténylegesen „feltette őt a térképre”, hiszen az ősszel már a Peaky Blinders, azaz a Birmingham bandája történetét lezáró filmen dolgozik majd. Azonban ameddig arra várunk, hogy újra a mozikban láthassuk, összegyűjtöttünk néhány érdekességet, melyeknek köszönhetően jobban megismerhetjük sokak szerint kicsit különc karakterét.
A zene rabja
Cillian Murphy igencsak sokszínű tehetség, hiszen fiatal éveiben még nem is a színészi pályára készült, mindennél jobban foglalkoztatta ugyanis a zene. Olyannyira mindennél, hogy miután megkezdte jogi tanulmányait a University College Corkon (UCC), de az első évfolyam után abbahagyta az egyetemet és testvérével A Son of Mr Green Genes elnevezésű rockbandában kezdett el énekelni és gitározni. A színészet csak azután kezdte el foglalkoztatni, hogy tizenkilenc éves korában megnézte a Corcadorca színpadi produkcióját, a Mechanikus narancsot.
Mindent a szerepért
És itt most elsősorban nem az Oppenheimer lesz a téma, hanem Thomas Shelby figurája. A színészek között persze nem szokatlan az, hogy egy-egy karakter hiteles megformálása érdekében drasztikus életmódváltáshoz folyamodnak, azonban Cillian Murphy még arra is hajlandó volt, hogy az elveit adja fel. A színész a 2013-ban indult sorozat főszerepének megkaparintása előtt ugyanis tizenöt hosszú éven keresztül vegetáriánus volt, azonban az étkezése abban formában nem tette volna lehetővé a szerephez szükséges izomtömeg felépítését, ezért kénytelen volt újra húst és fehérjét fogyasztani. Aztán nemsokára egy másik végletbe kellett hajszolnia a testét, hiszen Robert Oppenheimer tökéletes eljátszása érdekében rengeteg kilótól szabadult meg. A kör pedig úgy tűnik, folytatódik, hiszen mivel ősszel ismét Shelby bőrébe kell bújnia.
Összeszokott páros
Cillian Murphy és Christopher Nolan az Oppenheimer forgatásain már mint régi ismerősök köszönhették egymást, hiszen a színész korábban öt alkalommal dolgozott együtt a rendezővel. Murphy ugyanis a Nolan-féle Batman-trilógiában a DC Madárijesztőjét alakította, majd a 2010-es Eredetben is fontos szerep jutott neki, ahogy a 2017-es Dunkirkben is szinte elsőként gondolt rá a rendező, azonban a legnagyobb sikert mind közül az elméleti fizikus hozta meg nekik.
Az Instán ne is keressük
2024-ben szinte kikerülhetetlen, hogy ne használjuk a közösségi médiát, azonban egy ember biztos van, akit sehol nem találunk meg, ez pedig nem más, mint Cillian Murphy. A színész sem kezdeti sikerei alatt, se az Oppenheimer promotálása okán nem érezte szükségét annak, hogy valahol létrehozzon egy profilt. Azt pedig, hogy ezt bátran el is hihetjük, egy vele készült interjú is bizonyította, mikor arról faggatták, mit szól, ahhoz hogy arckifejezései mémmé váltak, majd ő csak értetlenül közölte, hogy fogalma nincs arról, hogy mi az a mém.
Lelkes aktivista
A színész sok pályatársához hasonlóan hírnevét igyekszik jótékonyra célokra fordítani. 2007-ben például a fiatal választókat buzdította a szavazásra, 2011-ben az írországi Galway-i Nemzeti Egyetem UNESCO Gyermek- és Családkutató Központjának védnöke lett, 2012-ben pedig a Vita Cortex sztrájkoló dolgozóit támogatta. Mindemellett 2022-ben Ionbhá: Empátia könyv Írországnak címmel könyvet adott ki Pat Dolan, Gillian Brown és Mark Brennan társszerkesztésében. Az ír alakoktól származó, empátiáról szóló gondolatokat tartalmazó mű bevételeit a Társadalmi Empátia aktivizálása nevű oktatási program megvalósítására fordították.
Nyitókép: The Academy Facebook