Elképesztő, mennyi mindent kivívtunk magunknak, mi nők. Bátran horhatunk nadrágot, szavazhatunk, tanulhatunk. De lehetünk nyíltan dühösek, haragosak anélkül, hogy megbélyegeznének bennünket? Itt az ideje, hogy megtanuljunk kiállni magunkért.
Az általános társadalmi mérce szerint egy férfi nyíltan lehet dühös. Felemelhetik a hangjukat a munkahelyi megbeszélésen, hiszen a férfiak esetében a düh kimutatását sokszor az erővel párosítjuk. Ha viszont egy nő látványosan dühöng, vagy káromkodik a piros lámpánál, könnyen előfordulhat, hogy megkérdőjelezik a nőiességét.
A méreg nem menstruációs hiszti
A nőktől a társadalom elvárja, hogy nyugodtak és higgadtak maradjanak szinte minden helyzetben. Az önmagáért kiálló nőt gyakran „harciasnak”, „hisztisnek” bélyegzik, és valljuk be, ritkán kelt szimpátiát egy dühöngő nő. Ez a helyzet, hogy elfojtásokkal kell élnünk, már önmagában okot adhat rá, hogy haragosak legyünk, hát még ha egy családtag, kolléga, vagy ismerős figyelmeztet bennünket, hogy „ez nem hölgyhöz illő viselkedés”. De miért akkora bűn kimutatni az érzéseinket? Miért nem lehetünk nyíltan dühösek? A harag nem ugyanolyan emberi érzelem, mint a szeretet? Amikor egy férfi dühös, egyszerűen csak megkérdezzük, hogy mi bosszantotta fel. Ám ha egy nő ideges, arra legtöbben csak legyintenek, hogy biztos megjött a havi baja, régen volt szexuális együttléte, vagy egyszerűen csak „ki van idegileg”.
Egy rendes nő csendben tűr
A patriarchális társadalom szerint a harag egy olyan negatív érzés, amit jobb elfojtani. Egészen kiskorunktól kezdve arra tanítottak minket, hogy alkalmazkodjunk, legyünk nyitottak a kompromisszumokra, bocsájtsunk meg, és tanuljunk meg felejteni. Egy kedves nő halk szavú és gondoskodó. Jobban tesszük, ha elkerüljük azokat a helyzeteket, amelyek haragot keltenek bennünk. Megtanultuk, hogyan kell csendben távozni, ha valaki nyilvánosan zaklat bennünket.
Engedtessék meg dühösnek lenni
Dühösek vagyunk, ha mások diktálják az életünket, ha megsértik a magánéletünket, ha megfosztanak bennünket alapvető jogainktól, vagy amikor zaklatnak, bántalmaznak bennünket. Dühösek vagyunk, mint mindenki más, mert emberek vagyunk. Sok nőnek sajnos azt tanácsolják, hogy kerülje el, vagy ami még rosszabb, tolerálja a (fizikai vagy verbális) bántalmazást, hiszen ha ellenkezik, azzal csak még jobban felbosszantja a másik felet. Ha szót emelünk, esetleg olyan reakciókkal találkozhatunk, hogy: „Biztosan kirívóan viselkedett”. „Biztos okkal került ebbe a helyzetbe”. „Biztos tiszteletlen volt”. Mindeközben azonban a National Commission for Women adatai szerint 2022-ben 31 000 panaszt regisztráltak nők elleni bűncselekmények miatt. Meddig várunk a felismeréssel, miszerint minél többet tolerálunk, annál inkább támadhatóak leszünk?
A harag megbetegít
Azokat a nőket, akik a magánéletben, szakmai, vagy társadalmi közegben kifejezik a haragjukat, gyakran megszégyenítik és elítélik, mondván hogy normát sértenek. Az általános vélekedés szerint a dühös nők hisztisek és kiállhatatlanok, míg egy haragos férfi csupán szenvedélyes és határozott, aki tudja mit akar.
Ideje felhagynunk azzal, hogy akkor sírunk, üvöltünk, tombolunk, amikor egyedül vagyunk, majd csináljuk tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna. A csend ugyanis a félelmet és megalkuvást tükrözi, az elfojtott harag pedig megbetegít. Nemcsak lelkileg, hanem fizikai tünetei vannak. Növeli a stroke és az infarktus veszélyét, gyengíti az immunrendszert, valamint szorongáshoz és depresszióhoz vezethet. Tekintsünk a haragra úgy, mint egy pajzsra, amely védelmez.
Gondoljuk végig, mi keltette bennünk ezeket az érzéseket? Mi váltott ki ilyen reakciót belőlünk? Ne szégyelljük – legalább saját magunk előtt – az érzéseinket, és ismerjük fel, ha egy helyzet igazságtalan, bántó vagy megszégyenítő. Utána pedig gondoljuk át, mit tehetünk annak érdekében, hogy az adott helyzeten változtassunk. Higgyük el, hogy változást érhetünk el, ha ki merünk állni magunkért, és meg merjük mutatni a valódi érzéseinket.
Forrás: Shethepeople, Everyday health
Nyitókép: SDI Productions / Getty Images
