A hét egyik legjobban várt zenei újdonsága Lady Gaga és Bruno Mars közös dala, a Die With A Smile volt, pénteken pedig eljött a nap, hogy meghallgathassuk a két szupersztár sokak szerint váratlan kollabját.
De miért is lepett meg ennyire sokakat Lady Gaga és Bruno Mars együttműködése és hogyan jött létre köztük a kollaboráció? Erről maga az egyszeres Oscar-, kétszeres Golden Globe- és tizenháromszoros Grammy-díjas énekesnő nyilatkozott.
„Bruno és én kölcsönös tisztelettel viseltetünk egymás iránt, és már korábban beszélgettünk egy esetleges együttműködésről. Éppen befejeztem a saját albumomat Malibuban, és egy este, egy hosszú nap után, Bruno megkért, hogy menjek el a stúdiójába, hogy meghallgassam, min dolgozik. Éjfél körül érkeztem és magával ragadott, amit ott hallottam” – mesélte Lady Gaga a kollaboráció ötletének kezdetéről. Ezt követően a két sztár egész éjszaka ébren maradt, hogy közösen fejezzék be a most pénteken megjelent ballada megírását és felvételét.
„Bruno tehetsége mindenen túlmegy, zenészi kvalitásai és látomásai egyaránt egy következő szinten vannak. Nincs senki hozzá hasonló.”
– mondta az énekesnő, azonban partnere sem maradt adósa a dicsérő szavakat illetően, hiszen Bruno Mars saját bevallása szerint óriási megtiszteltetésnek érezte, hogy Lady Gagával dolgozhatott.
„Ő egy ikon, és varázslatossá teszi ezt a dalt. Alig várom, hogy mindenki hallja”
– nyilatkozta a 38 éves, tizenöt Grammy-díjjal kitüntetett énekes a közös nóta megjelenése előtt. Pénteken pedig el is jött a nagy nap és mindenkit elvarázsoltak szerzeményükkel, melyben Gaga zongorázik, Mars pedig gitározik is az ének mellett.
Nyitókép: Lady Gaga Facebook
Forrás: Page Six
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- A zene brit inváziója: a Beatles egy egész nemzet számára megnyitotta a kapukat
- Dalok a múltból: ezt hallgattuk 25 éve
- Sztorik és slágerek: mikor az élet írja a dalokat