Divat, nosztalgia és kiállítás, azaz valódi flow élmény a Margit körúton.
A Margit körút nagy része évek óta nem nyújt túl impozáns látványt, sőt ha egészen őszinte akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy konkrétan a budai oldal szégyenfoltja volt. A Margit-negyed-projektnek köszönhetően viszont végre ismét van remény, mert a régi bérházak elhagyatott üzlethelyiségei új bérlőkre találtak. A régi Moszkva tér felől rögtön az első figyelemreméltó üzlet a Margitka Vintage Shop, amelynek már a kirakata is csábító.
Én Milánóban szerettem bele egy hasonló profilú üzletbe, és óriási örömmel fogadtam, hogy már „nekünk” is van ilyenünk. Az üzlet valóságos kincsesbánya, a használt ruhák, tárgyak mellett, egyedi tervezői darabok is kaphatók.
Fenntartható divat
Ispán Juci, az üzlet ötletgazdája, tulajdonosa és dolgozója is egyben. Csillogó szemekkel mesél, minden gesztusán érződik, hogy régi álma vált valóra az üzlettel. A beszélgetésünk közben az is kiderül, hogy korábban ügyvédként és nyelvtanárként is dolgozott, de igazán most érzi magát a helyén. A vintage bolt ötletét New York-i utazásai inspirálták, mint meséli, ott érezte azt, hogy ez nem csupán vásárlás, hanem élmény is. „Szülés után próbáltam újratervezni az életemet, mert abban biztos voltam, hogy a későbbiekben nem szeretnék már ügyvédként dolgozni. Így azon gondolkodtam, hogy mi az, ami érdekel, amit szenvedéllyel tudnék csinálni. Az ötlet már régóta megvolt, ugyan a COVID kicsit eltolta, de a terveimet folyamatosan szövögettem” – meséli Juci a kezdetekről. Szerencsére a Margit körút újragondolása kapcsán lett tere és helye az elképzelésének, így májusban hódító útjára indult a Margitka Vintage Shop.
De Juci nemcsak szerencsés volt, kitartó is, hiszen nem sokon múlt, hogy az üzlethelyiség állapota ne szegje kedvét. Hogy mégis lett üzlet, az annak köszönhető, hogy Juci nem szeret megfutamodni, de azért azt nem titkolja most sem, hogy „cudar állapotok uralkodtak az üzletben”. Lehet, hogy sokan már feladták volna, de az ő lelkesedése nagyobbnak bizonyult az ijedtségénél.

Kincskeresés a Margit körúton
A Margitka Shop fő célkitűzése és missziója a fiatal tehetségek felkarolása, de a fenntarthatóság és az újrahasznosítás is fontos szempont. A kortárs magyar tervezők darabjai mellett jól megférnek a használt ruhák, és az 50-es, 60-as, 70-es évek magyar gyárainak termékei, amelyek ma már szinte kuriózumnak számítanak. Én például konkrétan a gyerekkori kakaós bögrém testvérét fedeztem fel a Margitkában, ráadásul nagyon előkelő társaságban: Zsolnay és Hollóházi porcelánok között. Mert bizony, aki rendszeresen jár ide, az ilyen kultikus darabokat is kifoghat.
De amitől a Margitka Vintage Shop valóban exkluzív, az az, hogy kiállítótérként és kulturális programok helyszíneként is funkcionál.
„Jelenleg két kortárs alkotó kiállítása van a galéria részben: az egyik oldalon Mari Ornella fotói, aki a MOME-ra jár és nagyon tehetséges, a másik oldalon pedig Zsembery Bendegúz munkái láthatók, neki ez az első kiállítása. Ezek a képek is mind megvásárolhatóak”.
Ruhák és művészet egy helyen
Az hamar kiderül, hogy Juci nagy kultúrarajongó, de ezen a területén óriási segítsége is van, hiszen a férje Gát János, az ismert galériatulajdonos. Ő kurátorként segít a kiállításoknál, és így már az is jobban érthető, hogy miért volt fontos mindkettőjüknek, hogy egy térbe kerüljenek a számukra fontos dolgok. A programjaik pedig igazán figyelemre méltóak, különösen a soron következő: december 18-án a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Pilinszky könyvet mutatják be, egy kis előadás keretében.
És még egy fontos dolog van, ami Jucinak évek óta szívügye: a jótékonykodás. A Szocsoma nevű alapítvánnyal dolgoznak együtt, akik a keleti országrészben mélyszegénységben élőket támogatják. „Nekik gyűjtünk tartós élelmiszereket, ide be lehet hozni, és eljuttatjuk számukra az ünnepekre. Többször volt, hogy mi vittük le nekik az adományokat, de olyan is, hogy egy szállítócég felkarolta az ötletünket”.
A Margitka Vintage Shop hiánypótló kezdeményezés a budai oldalon, egy igazi flow élmény, ahova akkor is érdemes betérni, ha csak nosztalgiázni támad kedved. De arra nem tudunk garanciát vállalni, hogy üres kézzel távozol…
Nyitókép: Maskot / Getty Images