A bullying jelenségét a középiskolás korosztálynál már sokat tanulmányozták, viszont nagyon kevés figyelem irányult az óvodáskori megjelenésére. Pedig friss kutatások szerint már óvodás közösségekben előfordul napi szinten a bántalmazás.
Nehéz elhinni, hogy a fülig érő szájú, csacsogó kisgyerekünk az oviban másokat piszkál vagy bántalmaz, esetleg ő esik áldozatul ilyen zaklatásnak. Aki foglalkozott már egyszerre több gyerekkel, az jól tudja, miközben a kicsik levesznek a lábunkról, olykor a leggonoszabb magatartásra is képesek. A legújabb kutatások zöme egyetért abban, hogy érdemes foglalkozni a bullying jelenséggel. Ugyanis az agressziónak ebben a korban való megjelenése a három és hét év közötti gyerekeknél már egyre változatosabb formákban nyilvánulhat meg. Ilyenkor a fizikai és a tárgyakra irányuló erőszak mellett teret kap a verbális, a kapcsolati és a személyre irányuló agresszió is. Az iskolásokhoz képest gyakrabban figyelhető meg például a direkt fizikai bántalmazás óvodások körében, mint az indirekt típusok. Ennek hátterében az áll, hogy az óvodások kognitív és szociális készségei, érzelemszabályozása még eltér iskolás társaikétól és a társas kapcsolataik kevésbé összetettek.
A bullying mozgatórugója: az agresszió, mint eszköz
Óvodáskorban az agresszió leggyakoribb kiváltó oka a már korábban is nehézségeket okozó tulajdonharc, a játéktárgyak megszerzése és megtartása, valamint az akadályoztatás. Emellett megjelenik a versengés, a társak közötti konfiktusok, a vélemények különbözősége vagy éppen a figyelemszerzés vágya. A bullyingot azonban fontos megkülönböztetni az általános civakodástól. A bullying, az előbbivel szemben egy tudatos ártó szándék, ismételten előforduló fájdalomokozás, mely során a felek egyenlőtlen hatalmi viszonyban állnak egymással és az áldozat önmagát nem tudja megvédeni.
Hogyan válik valaki bántalmazóvá vagy áldozattá?
Az áldozati szerephez társulnak különböző sztereotípiák. A bántalmazottak általában fiatalabbak és fizikailag is gyengébbnek tűnnek, ami tükrözi a bullying hatalmi különbségekre épülő jellegét. Az átlagostól való eltérés az elsődleges kiváltó tényező. A szemüveges, túlsúlyos vagy valamiért a társaságból kilógó gyerekek fokozottan ki vannak téve a zaklatásnak. A korai kutatások arra mutattak rá, hogy a fiúk gyakrabban válnak bántalmazóvá és áldozattá egyaránt. A kapcsolati bullying terén a lányok viszont megelőzik a fiúkat, rájuk inkább a kirekesztés jellemző, mintsem a fizikai bántalmazás. Stassen Berger összegző tanulmánya alapján az is kiderült, hogy jellemzően az azonos nemű társak felé mutatnak nagyobb agressziót a gyerekek, ezért az ellenkező neműekkel való együttjátszás csökkenti az áldozattá válás valószínűségét.
Szürke zóna
A bullying esetén mindig felmerül a kérdés, hogy mi tartja fenn ezeket a szerepköröket. Az egyik ilyen tényező a megfigyelők jelenléte. A bántalmazókat hatalmuk népszerűvé teszi, az így megszerzett társas támogatás pedig további hatalommal ruházza fel őket. A szemlélődők, habár fizikailag kimaradnak az eseményekből, kellő nézettséget szereznek a támadónak, akit így megerősítenek a cselekedeteiben. Az iskolásokkal szemben azonban az ovisoknál ezek a szerepek nem ennyire stabilak. Ennél a korosztálynál általában változik az, hogy ki kerül éppen áldozati szerepbe, és könnyebben ki is jönnek a gyerekek ezekből a körökből, mint a nagyobbak. Ezzel ellentétben a bántalmazó szerepköre már ovis korban is meglehetősen stabil.
A bullying családi rizikófaktorai
- Apa hiánya
- Szülők alacsony iskolázottsága
- Negatív, konfliktusos otthoni légkör
- Gyakoribb szülői fizikai büntetés
- Bizonytalan kötődés
Magyarországi helyzet
2015-ben Simon és munkatársai végeztek egy átfogó kutatást, amely 30 óvoda 99 óvodai csoportjára terjedt ki. Az adatok alapján minden tizedik óvodai csoportban kialakult tartós, ismételten egy gyermekre irányuló bántalmazás. Továbbá szinte kivétel nélkül minden közösségben volt legalább egy bántalmazó szerepű gyerek. Habár a verbális agresszió az óvodai mindennapok részét képezi, a bántalmazást az óvodapedagógusok csupán egyharmada érzi jelentősebb problémának. Még mindig él az a tévképzet a pedagógusok körében, hogy ez csupán életkori sajátosság, amit majd kinőnek a gyerekek. Ezért nem különítik el a civakodást a tényleges bullyingtól. Ez azonban súlyos következményekkel járhat és a későbbi iskolai beilleszkedést is befolyásolhatja.
Mit tehetünk szülőként?
Az egyértelműen látszik, hogy érzékenyítésre lenne szükség, úgy a szűlők, mint a pedagógusok szempontjából. Szülőként viszont a legfontosabb, amit tehetünk, az a kiegyensúlyozott otthoni légkör megteremtése, ahol a gyerek szabadon kifejezheti az érzéseit. Ne adjunk teljesíthetetlen tanácsokat a gyerekeknek, hogy vágjanak vissza, vagy agresszióval reagáljanak az agresszióra, mert így épp ellenkező hatást érünk el. Ehelyett inkább erősítsük a gyereket önbizalomban és saját értékeiben. Nyíltan forduljunk a többi szülőhöz és óvónénihez, esetleg óvodapszichológushoz. Azért fontos a többi szülőt is bevonni, hogy elkerülhető legyen a megfigyelők általi buzdítás.
Ha minden gyerek azt hallja otthon, hogy nem helyes, ami történik és ne vegyenek részt ilyenfajta játékokban, akkor előbb-utóbb a bántalmazó gyereknek már nem lesz „érdekes” folytatni a viselkedését.
A zaklató gyereket viszont nem érdemes bűnbak szerepbe kényszeríteni, mert sose a gyerek a hibás, ő csupán tünethordozója egy konfliktusnak a felnőttvilágból (általában családi problémának). Érdemes ugyanakkor a megelőzésre is odafigyelni, aminek a leghatékonyabb eszköze a kommunikáció. Beszélgessünk a gyerekkel és adjunk neki egészséges mintát arra, hogyan kezelje az indulatait és az őt ért bántalmakat.
Nyitókép: LOUISE BEAUMONT/GettyImages
