Ha ezt az öt lépést betartod, mindent megtettél, hogy az élelmiszerbiztonság a kánikulában is rendben legyen az otthonodban, egészséged pedig hálás lesz ezekért az óvintézkedésekért.
Élelmiszerbiztonság szempontjából a nyár mindig kritikus időszak, főleg, ha olyan extrém hőhullám köszönt ránk, mint most. Ilyenkor sokkal könnyebben romlanak az élelmiszerek, mert a nagy külső hőmérséklet kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának. A legnagyobb kockázatot a magas víz- és fehérjetartalmú ételek jelentik: a tojás, a tej és tejtermékek, a halak és a nyers tőkehúsok – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Az alábbiakra érdemes neked is odafigyelni, hogy ételeid megússzák a nagyobb problémákat – és ezáltal az egészséged is.
1. Vásárlás
Már a vásárlásnál figyelj oda, hogy mit milyen sorrendben veszed le a boltok polcairól. A hűtést igénylő áruk és főként a fagyasztottak mindig utoljára kerüljenek a kosaradba, hogy minél kevesebb időt maradjanak hűtés nélkül. Érdemes fagyasztótáskával útnak indulni, vagy ilyet vásárolni a közértben, hogy hazáig ne melegedjenek át a vásárolt termékek. Otthon a hűtést, fagyasztást igénylő élelmiszereket azonnal tedd a hűtőbe. Fontos, hogy a hűtőt se terheld túl, mert, ha a légkeringtetés nem működik megfelelően, akkor a fridzsiderben is könnyen megromolhatnak az ételek. Ha pedig véletlen megolvadt a mirelit, semmiképpen ne fagyaszd le újra, hanem használd fel!
2. Higiénia
Talán sokan nem is gondolják, de az ételfertőzések többségénél a kórokozó a kézről kerül az élelmiszerekre. Ezért elengedhetetlen a kézmosás és az is, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket is alaposan mosd meg felhasználás előtt. Még az olyan sérülékenyeket is, mint a málna vagy a szeder, és persze a salátákat is, a spenótot, a sóskát és a limonádéba kerülő mentát, a tésztára kerülő bazsalikomot. Figyelj oda, hogy a konyhai eszközökön se maradjon ételmaradék, azok mindig kifogástalanul tiszták legyenek, beleértve a grillezéshez, piknikhez használatosakat is.
3. Hőkezelés és hűtés
A hőkezelés az élelmiszerbiztonság elsőrangú segítője, mert a magas belső hő hatására elpusztulnak a kórokozók. Ezért az ételeket mindig jól süsd át, forrald fel és a hűtőben tárolt maradékot is mindig alaposan melegítsd meg, mielőtt ismét ennél belőle. Az el nem fogyasztott ételeket pedig a lehető leghamarabb tedd hűtőbe, ilyen nagy melegben ne várd meg azt sem, amíg maguktól kihűlnek. Tedd inkább hideg vízfürdőbe, főleg a kifőtt tészták, a főtt rizs vagy például a tejszínes gyümölcslevesek kerüljenek mielőbb hűtőbe, mert ezek különösen könnyen romlanak a nagy melegben. A kerti sütögetés maradékai se maradjanak elöl, tedd azokat is fridzsiderbe. Kánikulában fokozott kockázatot jelentenek a szabadtéri programokon elfogyasztott ételek, a pikniken, strandoláskor, nyári esküvőn nagyon figyelj oda, mit viszel magaddal, illetve mennyi ideig van elöl, amiből szedsz. A legalapvetőbb szabály mindig az, hogy a hidegen fogyasztott ételeket – különösképpen azokat, amelyek lágy sajtot, tejszínt, tojást, halat vagy húsfélét tartalmaznak – mindig hűtve szállítsd és tálald. Ma már ehhez be lehet szerezni olyan tálaló- és tároló edényeket, amelyekbe jégakkut lehet tenni, illetve jó szolgálatot tesz a hűtőtáska is.
4. A nyers tojás a mumus
A szalmonella rizikója miatt nyers tojást ilyenkor nem célszerű olyan ételhez adni, amit aztán nem sütünk, vagy főzünk meg. Nem tanácsos ezért például a klasszikus recept alapján nyers tojással készült tiramisut, házi majonézt és fagylaltot tálalni. Utóbbit egyébként is lehetőleg csak ismert cukrászdában vegyél. A vaníliafagyi különösen kockázatos a szalmonellafertőzés szempontjából.
5. Higgy az érzékszerveidnek!
Hiába a helyes tárolás és a papíron még jó szavatossági idő, ha az élelmiszer kinézete, szaga, állaga, íze eltér a megszokottól, gondolkodás nélkül válj meg tőle! Ez nem élelmiszerpazarlás, hanem egy esetleges gyomorrontást vagy súlyosabb ételmérgezést kerülhetsz így el. Ügyelj a házi kedvencekre is, romlott ételt nekik se adj, illetve figyelj oda, hogy ne is férhessenek hozzá ilyesmihez.
Nyitókép: PeopleImages/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 7 élelmiszer, amit lehet, hogy eddig rosszul tároltál
- Te tudod, melyik étel meddig áll el hűtőben? Lássuk, meddig bírja ez a 10 népszerű élelmiszer
- 6 alapvető élelmiszer, aminek ott a helye a konyhádban, ha sokáig akarsz élni