Végre egy teljesen retrográdmentes időszakba értünk! Sőt! Erőteljes energiák érkeznek a csillagállásokon felül is, ezért a héten minden csillagjegynek kedvez a szerencse. Lássuk, kinek miben!
KOS
Bújj bele a fehér köpenybe – persze csak képzeletben – és kezdj kísérletezni. A befektetett munka most tízszeres eredményt és nem várt jutalmat hoz. Uralkodó bolygóddal, a tevékenységre ösztönző Marssal és a mindent áttranszformáló Uránusszal a professzionalitás, a sikerek és a pénzügyek területén most tényleg minden megmozdulásod sikerre van ítélve. Ha felmerül benned egy brilliáns ötlet, váltsd készpénzre. De az is lehet, hogy egy szívedhez közel állótól kapsz valami nagyszerű ajánlatot. Repkednek a pillangók? Nagyszerű, de vizsgálj meg minden körülményt alaposan, mielőtt elköteleznéd magad.
BIKA
Bár a bomlasztó hatásairól ismert Uránusz már egy ideje – pár éve – rendesen rázogatja a dolgokat az önmagaddal kapcsolatos felismerések terén, a héten néhány megjósolhatatlan esemény következhet be. A bolygó ugyanis egy másik égi nehézsúlyúval karöltve most arra fog késztetni, hogy határozott léptekkel kilépj a komfortzónádból és tanulj valami okosat magaddal kapcsolatban. A Mars konstellációval kozmikus segítőid nagyszerű dolgokra késztetnek, de azért ne vállalj be túlságosan extrém vagy veszélyes dolgokat sem. Ha utazni indulsz, nem árt tisztázni a dolgokat, mielőtt kellemetlen meglepetés ér.
IKREK
Bár nem kértél repetát, most két kanállal is kapsz a transzformáló energiákból. Ha egy ideje azt érezted, valami hatalmas és rendkívüli változás fog történni, akkor itt a pillanat. Most az Uránusz és a Mars is aktiválja az önelemzés és átalakulás területeit jeledben, ráadásul úgy, hogy a Mars a metafizikai aspektusokban tanyázik. Így ezzel a képlettel most a legmélyebb személyes titkaidat hozhatod felszínre és változtathatod profán módon az előnyödre. Akár a párkapcsolatodat kérdőjelezted meg, akár önmagad viselkedését a kapcsolatokban, akár egész életedet, ha most szembenézel önmagaddal, csodálatos átalakulásban lehet részed. Csupán a folyton csapongó gondolataidat kell lecsillapítanod ahhoz, hogy észre vedd saját jelzéseidet.
RÁK
Mivel a bolygók szeizmikus hatásai lassan alakot öltenek, lehet hogy kell keress egy – akár metaforikus – ajtót, amin besétálhatsz. A támogató szögben álló, ugyanakkor radikális változásokat hozó Uránusszal a társasági szektorodban és partnerkapcsolatodban ugyanis most azok a bizonyos ajtók nyílnak és záródnak. Ha a kapcsolatotok szilárd alapokon nyugszik, akkor a következő napok nem rengetnek meg benneteket, de ha hiba van a rendszerben, akkor kis ajtócsapkodásra számíthatsz. De ahol bezárul egy, kinyílik egy másik. Mindkét bolygó váratlan fordulatokat okozhat, így érdemes nyitva tartanod a szemed és azonnal akcióba lépned, ha valaki felkeltette a figyelmed.
OROSZLÁN
Nem ez a hét lesz az, amikor reggel ki kellene nyomnod az ébresztőórát. A napokban érkezik olyan szakmai esemény, amely a teljes figyelmedet és koncentrációdat igényli majd, és ha jól játszol, felépítheted vele magad. Már egy ideje tapasztalhatod az emelkedést a karriered területein, de ez a hét több szempontból is rázósnak ígérkezik, mivel Uránusz egy gyors és dühös konstellációban áll a tevékeny Marssal a munkahelyi rutinok, a szolgálat és a segítőkész emberek területein. És ez jól van így, mert akármennyire is vezetőnek születtél, meg kell tanulnod, hogy nem végezhetsz el mindent egyes-egyedül. A napokban pedig megtalálhatod azokat a csapattagokat is, akikre egész életedben vágytál.
SZŰZ
A világ a te játszótered, legalábbis a héten. Köszönhetően annak, hogy Uránusz a tevékenységre és tettekre hívó Marssal áll izgalmas szögben. Ez a szenvedélyes páros segíthet kidobni olyan fogalmakat az ablakon, mint a praktikus vagy az elérhető. És annak ellenére, hogy tudjuk, Szűz vagy, és ez rád nem jellemző, most mégis néhány hirtelen elhatározásra szánhatod el magad. Találtál egy last minute utazást? Jól esne egy shoppingtúra? Ha el tudsz menni, hívd fel a legjobb barátnődet vagy kedvenc útitársadat és vágj bele. Mars ugyanakkor más aspektusból is fokozhatja az izgalmakat. Bujaságával könnyen felrázhatja romantikus életedet is és valakinek a hálószobájában találhatod magad.
MÉRLEG
Emelkedés a köbön! A drámát sokkal könnyebben megemészted ezen a héten, ha apró kis falatokban tálalják eléd. És valljuk be, talán némi ráhatásod van is arra, mi, hogyan történik veled. Az akcióhős Mars az otthonoddal, környezeteddel kapcsolatos területeken kerül kedvező szögbe, a spontaneitásra ösztönző Uránusszal a jeledben, és ott is a szenvedélyek területén. Ez pedig izgalmas dolgokat tartogat. Talán a legjobb, amit javasolhatunk, hogy állj készen a lehetetlenre, mert fénysebességgel fog érkezni. Egy sima kávézás is fordulhat teljes egybeolvadássá. Ugyanakkor nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy könnyű prédává válj, bármilyen tekintetben, legyen szó üzleti ajánlatról vagy párkapcsolatról. Vedd kezedbe anyagi dolgaidat is, ha az utóbbi időben elengedted a gyeplőt.
SKORPIÓ
Óvakodj a kísértéstől. Legalábbis, ami a hétfőn hozott, elhamarkodott döntéseket illeti. Nem számít, milyen fullasztóan érzed magad a párkapcsolatodban vagy mennyire unatkozol, ha esetleg szingli vagy, az utolsó dolog amire szükséged van, az az, hogy valami olyasmit tegyél, amit később megbánsz. Hovatovább az impulzus érthető, hiszen a szabadságkereső Uránusz a partneri kapcsolataid területén borzolja a kedélyeket, miközben még beszáll a Mars, a vágyfokozó – és egyébként egyik uralkodó bolygód – is a játékba. Nem csodálnánk, ha most a következményekkel nem törődve el akarnál repülni egy másik kontinensre vagy melegebb éghajlatra. Pedig erre nem lesz szükség. Figyeld az embereket! Ha a megfelelő kérdéseket teszed fel, most olyan válaszokra bukkanhatsz, amelyek bölcsességgel ruháznak fel.
NYILAS
A gyógyulás és az öngondoskodás az aktuális topik a héten a Nyilasok számára, amikor az aktiváló Mars támogató szögbe áll a mindent megváltoztató Uránusszal, a mindent átölelő Bikában. Ha elakadva érzed magad bármiben, akkor a titok most a tettekben rejlik. Hagyd abba a gondolkodást és kezdj el cselekedni. Más szóval: gyere ki a fejedből és kezdj odafigyelni a tested jelzéseire. És teljesen mindegy, mi az, amit elkezdesz csinálni, egészen addig, amíg motiválónak, stimulálónak, ösztönzőnek érzed. Túl hideg van odakint? Menj konditerembe. Beteltek az órák? Csavard fel otthon a hangerőt és hagyd, hogy a tested és a flow vezessen. Ez az, ami igazán illik a te stílusodhoz. De az is lehet, hogy egy napos léböjt vagy tisztítókúra lesz a számodra az, ami meghozza a kívánt hatást.
BAK
Impulzív. Talán nem ez a leggyakrabban rád használt szó. Jeledre legkevésbé sem jellemző, de ezen a héten mégis úgy hullámozhatsz, akár a tenger. A szenvedélyes Mars aktivizáló szögbe érkezik a megjósolhatatlan Uránusszal, az érzéki Bikában és a romantikus szektoraidban gyakorol rád hatást. Szingli vagy? A napokban megváltozhat a státuszod, úgyhogy készülj fel az akcióra. Ez a két planéta ugyanis híres arról, hogy fénysebességgel hozzák a változásokat, te pedig reméljük, nem pont abban a szemvillantásban akarsz pislogni. Ugyanakkor ez a két bolygó meghozhatja számodra azokat a felismeréseket is, hogy melyek azok a dolgok az életedben, amelyek meggátoltak eddig a kiteljesedésben.
VÍZÖNTŐ
Ne kapj sokkot, ha rendkívül szentimentális hangulatban találod magad. Ez a Mars aktivizáló fényszögének köszönhető, az uralkodó bolygóddal, az Uránusszal, ami a család és az alapok témakörével áll most szögben. Nem lehet megmondani, milyen érzelmek szabadulnak el a pórázról. Néhány Vízöntő lehet, hogy elveszett a gondolataiban az utóbbi időben, de a munkahét végeztével a bolygóállások belső emelkedést kezdeményezhetnek. Engedd meg magadnak az érzéseket és ne kezdj önbíráskodásba, ítélkezésbe magad felett. Ne helyezz magadra nyomást, hogy el kell érj egy pozitív mindsetbe. Tettre kész jegy vagy, de a legjobb munkát akkor végezheted el, ha csendes és nyugodt vagy.
HALAK
A kellemes, halk beszédű, kifürkészhetetlen jegyed lehet, hogy teljesen átalakul a héten, úgyhogy érezd magad figyelmeztetve. Egy szenvedélyes Marssal, a csoportok és közösség zónáiban összeütköző Uránusszal az otthon, a barátok és a kommunikáció területein, Mission Impossible, vagyis lehetetlen küldetés lesz befogni a szádat. És amikor a tapintatos Halacska előrukkol valamivel, amire senki sem számít, nem lehet előre megjósolni, mikor kell bedobni a vízbe a mentőövet. De ez nem feltétlenül rossz. Ha eddig elnyomtál magadban érzéseket, vagy a megfelelő pillanatra vártál, hogy konfrontálódj valakivel, a Mars-Uránusz együttállás kiváló lehetőség lehet kitenni az asztalra az igazságot, és végre azt az életet élni, amire mindig is vágytál.
Nyitókép: BRO Vector / Getty Images