Egy olyan férfival éltem, aki sosem dolgozott pár hétnél tovább sehol. A ház körül se segített, sőt, még szóvá is tette, hogy koszos a lábtörlő. Kidobtam őt. Vajon jól tettem? Szeretem! De kell nekem egy lusta férfi? – Dina története következik
Robit egy közös barátunkon keresztül ismertem meg, és elég gyorsan levett a lábamról. Tetszett, hogy sokat olvas – ahogy ő fogalmazott, „mindenevő”, a világirodalom klasszikusaitól a képregényekig mindent szeret –, délutánonként pedig rajzolni és festeni szokott. És ehhez nem egy öreguras pasi, hanem egy magas, szőke, zöldesbarna szemű, arányos testalkatú, megnyerő mosolyú férfi. Naná, hogy igent mondtam neki az első randira, az első szerelmes éjszakára, és nem sokkal utána az összeköltözésre is. Akkor még csak azt láttam és éreztem, hogy számomra ő az ideális pasi, de arról fogalmam sem volt, milyen egy kényelmes, lusta férfi.
Kibújt a szög a zsákból
Ne gondolja senki, hogy az összeköltözés előtt nem beszélgettünk. Hogy én nem próbáltam megismerni őt, és lehetőséget adni neki, hogy elmondja és megmutassa, milyen is valójában. Sokat mesélt az édesanyjáról, aki egyedül nevelte, és a „Drága Mamáról”, ahogy a nagymamáját hívta. Ez a két nő elhalmozta őt szeretettel, és nemcsak boldog gyerekkort biztosítottak számára, hanem azt is, hogy felnőttként meglegyen mindene. Mint később kiderült, ez együtt járt a teljes kiszolgálással is: Robi a cipőjét sem pucolta meg soha egyedül, egy szöget sem vert be, és egy virágcserepet sem tett arrébb. De nem is akart.
Hogy ez pontosan mikor derült ki? Azt már azelőtt sejtettem, hogy világ életében ki volt szolgálva, hogy beköltözött volna hozzám. De úgy voltam vele, nem baj, új életet kezd: majd itt minden másképp lesz! Első lépésként meg is ígérte, hogy keres munkát – ebben maradtunk.
Én reggelente eljártam dolgozni, késő délután jöttem meg. Minden nap beszéltünk a munkakeresésről, amire az volt a válasza, hogy „persze, ma is elintéztem pár hívást, de sehol sincs üresedés”. Kicsit gyanús volt a dolog, hiszen olyan szakmája van, amivel akár napokon belül el tudna helyezkedni, de gondoltam, semmi baj, majd megtalálja az álommelót. Addig is segíthet otthon, hiszen egy kertes ház körül mindig van teendő. Nyilván ez sem történt meg… minden nap arra értem haza, hogy a mosogató teli, a tévé vagy a PlayStation bekapcsolva, és Robi még csak fel sem sepregetett.
Nem a magam fényezésére mesélem el, de hetekig, hónapokig én fizettem mindent, a számlákat, a bevásárlást… Munka után pedig nekiálltam a házimunkát is elvégezni. Pár hét alatt úgy elfáradtam, mintha egy öt-hatfős családot gondoznék.
Viszlát, lusta férfi – vagy mégsem?
A kapcsolatunkban persze, sok szuper dolog is volt. Robi minden este felolvasott nekem, portrét festett rólam, és jókat beszélgettünk. A közös értékrend stimmelt, hasonló tervei voltak a jövőre, mint nekem, és az ágyban is csodálatos volt vele! Tudtam, hogy sem testileg, sem pedig lelkileg (ez utóbbi számomra még fontosabb volt) nem fogok többé ilyen összhangba kerülni senkivel. Nekem ő kell! De valahogy csak nem hagyott nyugodni, hogy semmit sem csinál. Ki is mondtam magamnak: a Robi egy lusta férfi. De ha ő nem lép, majd én kirángatom a semmittevésből.
Első lépésként beszéltem a bátyámmal, aki vállalkozó, és nagyon sok embert ismer. Ő nagyjából két óra alatt elintézte, hogy Robit behívják állásinterjúra egy ismerőse cégéhez, ahol ha minden jól alakul, akár másnap munkába állhatott volna. Ez az, hogy „volna”. Életem szerelme borzasztó letörten jött haza az interjúról, és némi unszolás után elmondta: igazából nem szereti a szakmáját. Inkább arra vágyik, hogy a festményei eladásából keressen pénzt. Ebben maradtunk végül, hogy délutánonként festeni fog, és kitaláljuk, hogyan adjuk el minél jobb pénzért a képeit, így akár még jó bevételre is szert tehetünk. Délelőttönként viszont arra kértem, segítsen nekem a házimunkában, mert így minden az én vállamra nehezedik.
Úgy tűnt, megértette, de amikor másnap hazaértem a munkából, ugyanaz a „tájkép csata után” fogadott, mint addig. Amikor rákérdeztem, annyit mondott, hogy majd megcsinálja, ne sürgessem, különben meg ő sem szólt be, hogy már egy hete koszos a lábtörlő, mert én nem voltam képes kitisztítani.
Itt valami eltört bennem. Megkértem, hogy gyorsan szedje össze a cuccait és tűnjön a házamból, meg az életemből. Egy órát adtam neki, hogy elmenjen, addig átmentem a bátyámékhoz. Aznap és a következő napokban is kisírtam a két szemem, hogy ennek így kellett lennie. Robi persze próbálkozik, szeretne visszajönni, amire nagyon nehéz nemet mondanom, mert még mindig szeretem őt. Hiányoznak a beszélgetéseink, a szép pillanatok, az irodalom közös élvezete, és persze, másfajta élvezetek is. De valóban ez kell nekem? Egy lusta férfi, akire moshatok, főzhetek, takaríthatok életem hátralévő részében?
Nyitókép: grinvalds / Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Szülés után csaltak meg – okolnom kellene magamat?
- 7 párkapcsolati szokás, amely mérgező, és tönkreteheti a kapcsolatotokat
- Normális, ha egy párkapcsolatban szomorúak vagyunk néha?
