A fejlődés egy életen átívelő folyamat, ami egyben krízisekkel tarkított sorozat is – tartja Erik Erikson, fejlődési elméletéről híres pszichológus, aki 8 különböző lépcsőszakaszra osztotta fel az emberi élet sorsszerű történéseit.
Életünk talán legnagyobb paradoxona, hogy az egyetlen állandó dolog a világban a változás. Nem tehetünk ellene, nem feszülhetünk neki, egyszerűen csak sodródunk és változunk. Szerencsés esetben pedig a változás a fejlődés melegágya, nem pedig a hanyatlásé. Erikson szerint mindannyian 8 fejlődési szakaszon megyünk keresztül. Minden szakasz egy-egy megoldandó konfliktust hordoz magában, amit, ha sikerrel teljesítünk, akkor gond nélkül továbbléphetünk a következőre. Az eredménytelen megküzdés viszont mellékvágányra terelhet minket. Ugyanakkor nemcsak egy, hanem rengeteg kimenetele lehet egy állomásnak. Ez viszont nem azt jelenti, hogyha valamelyik szakasz nem tudott megfelelően lezajlani, akkor az végérvényesen megváltoztathatatlan következményekkel jár. Ebben is lehetünk rugalmasak és tudatosak és felülírhatjuk a múlt hibáit. Természetesen a fejlődés jegyében.
1. Szakasz: Bizalom vs. bizalmatlanság
Az első szakasz az élet első éveiben megy végbe. Itt a fő krízis az alapvető bizalom vagy bizalmatlanság körül forog. A csecsemő teljes ráutaltsága az anyára és az arra adott reakció határozza meg, hogy melyik épül be a személyiségünkbe. Ha azt tapasztaljuk, hogy az anya egy biztos pont, akire számítani lehet, aki szeretetburokban tart minket és reagál a szükségleteinkre, akkor kialakul az a bizonyos ősbizalom az élet felé, hogy biztonságban vagyunk. Ha viszont felnőtt korodban a bizalmatlanság az alapélményed, az, hogy folyton keresned kell a biztonságot, és soha nem tudod elengedni magad, mert úgy érzed a te érzéseid, szükségleteid nem fontosak mások számára, akkor valószínűleg ezen a szakaszon kell dolgoznod. Hiszen, ha itt nem fejlődik ki a világba és önmagadba vetett hit, akkor az jelentős szorongást okozhat.
2. Szakasz: Autonómia vs. szégyen és kétely
Az élet második szakasza körülbelül a kisgyermekkorra esik, a dackorszak kellős közepébe. Itt válik központi fontosságúvá a saját akarat érvényesítése, ugyanakkor a szülő kontrollja is. Ha egy kérdéssel szeretnénk megfogalmazni a szakasz krízisét, akkor azt mondhatnánk: Az oké, ha önmagam vagyok? Ha a szülőnek oké, tiszta szabályrendszerrel támogatja a gyerek felfedezéseit, akkor kialakul az autonómia, az én képes vagyok erre érzése, ha viszont nem oké, akkor felbukkan a szégyen, és önbizalmunk alapjai rengenek meg.
3. Szakasz: Kezdeményezés vs. bűntudat
Ez a szakasz hasonló az előzőhöz, azonban itt nem az énünk elfogadásáról van szó, hanem arról, amit cselekszünk. A kezdeményezés ráépül a már kialakult autonómiára, és megadja a törekvés és tervezés hatalmát. Ha a szülők támogatják ezt a szárnybontogatást, és segítenek a reális célok kitűzésében, akkor kialakul az énerő, ami kiemelt fontosságú a felnőtt problémamegoldó képességek szempontjából. Amennyiben elbátortalanítják, vagy túlzottan függővé teszik a kisgyereket, akkor az elkerülhetetlenül megjelenő érzelem a bűntudat lesz.
4. Szakasz: Teljesítmény vs. kisebbrendűség
Ez a szakasz az iskoláskor küszöbén helyezkedik el. Itt nagyon fontos, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, amiktől azt érezzük, hogy képesek vagyunk véghezvinni dolgokat, hogy megtapasztaljuk saját kompetenciáinkat. Ha viszont ez akadályokba ütközik, akkor alkalmatlannak és a többiekhez képest kisebbrendűnek fogjuk érezni magunkat. Ilyenkor próbáljuk felfedezni, hogy beleillünk-e a társadalomba, helyünk van-e a világban. Az iskola és a felnőttek feladata a gyerek elismerése és ebben való megerősítése.
5. Szakasz: Identitás vs. szerepkonfúzió
Elérkeztünk a serdülőkorhoz, ami talán az élet egyik legellentmondásosabb és legnehezebb időszaka. Ilyenkor kellene kitalálni azt, hogy mit is kezdünk az életünkkel, meg azt, hogy kik is vagyunk mi egyáltalán. A gyerekkor és felnőttkor határán egy hatalmas krízissel találjuk magunkat szemben: meghatározni a saját identitásunkat. Ehhez fel kell próbálni többfajta szerepet, hogy eldönthessük melyik passzol igazán hozzánk. Ezért történhet meg például a serdülőknél, hogy míg egyik héten egyfajta személyiséget mutatnak, a másik hétre mintha kicserélték volna őket. Aki diadalmasan veszi ezt a koránt sem könnyű szakaszt, az a hűség erényével gazdagodik és erős identitásra tesz szert. Hűség önmagunkhoz és az elkötelezettségeinkhez. Ha viszont az a kép, amit a társadalom vár el tőlünk nincs összhangban azzal a képpel, amit magunktól várunk el, akkor szerepzavar alakul ki.
6. Szakasz: Intimitás vs. elszigeteltség
Egy újabb fontos fordulópont a fiatal felnőttkorban érkezik el, amikoris, ha az előző szakaszban sikerült szilárd identitásra szert tenni, akkor készen állunk arra, hogy ezt kiterjesszük más emberi kapcsolatokra. A biztonságos kötődés, elköteleződés és az egészséges párkapcsolat alapjai fektetődnek le, itt jelenik meg először a valódi szexuális kapcsolódás megtapasztalása is. Erikson szerint a serdülők a nemi életet csupán az identitáskeresés eszközeként használják, nem pedig a másik emberrel való szövetség forrásaként. A bensőséges kapcsolatok elutasítása azonban komoly elszigeteltséggel jár. Az izoláció pedig minden szinten megterhelő és a súlyos következményei látványosak a fiatal életében.
7. Szakasz: Generativitás vs. megrekedés
A közhiedelemmel ellentétben a fejlődés nem áll meg, amint elértük a felnőttkort, hanem végig gyűrűzik az egész életen. Ebben a szakaszban egy olyan különleges folyamat játszódik le, ami arra késztet minket, hogy értékessé és értelmessé tegyük az életünket. Ezek már önmagunkon túlmutató célok, leginkább abban ragadhatók meg, hogy mi az, ami fennmarad belőlem, amit a következő generációnak átadhatok. Ez önmagában egy gyerek személyében is megvalósulhat, de nem kizárólagosan. Bármilyen alkotási folyamat, tudás továbbörökítése ugyanazt az eredményt hozza. Ha megfelelően lezajlik ez az időszak, akkor a gondoskodás érzetével gazdagodunk, ha viszont nem és megmaradunk az énközpontúság medrében, akkor az életünket stagnálónak élhetjük meg. Nem véletlen, hogy ebben a korban jelenik meg az életközépválság is, ami keretet ad az életünk újragondolásának.
8. Szakasz: Integritás vs. kétségbeesés
Az utolsó fejlődési feladat a visszatekintés és összegzés. Mindannak a számbavétele, amit az előző szakaszokon keresztül magunkba építettünk. Ha az életet sikeresnek könyveljük el, az eddigi tapasztalatokat sikerül integrálni, akkor a bölcsesség és megnyugvás érzését tapasztaljuk. Ugyanakkor ezt a szakaszt már jelentős mértékben beárnyékolja a haláltól való félelem és a fojtogató érzés, ami azt sugallja már nincs elég idő az önbeteljesítésre. Amikor visszatekintünk és azt látjuk, hogy nem olyan életet éltünk, amilyet szerettünk volna, akkor hirtelen eláraszt minket a kétségbeesés, mert már nincs lehetőségünk több alternatívát kipróbálni. A belülről fakadó békét csakis akkor tapasztalhatjuk meg, ha sikerül értelmet találni az életünk során tett fáradozásainkban.
Nyitókép: Andrea Piacquadio/Pexels
