Elhunyt Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél! filmek színésznője. „Amilyen ikonikus volt a képernyőn, olyan csodálatos anya és nagymama volt” – írták róla a gyerekei

A Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas Kirstie Alley halálhírét gyerekei jelentették be, a hollywoodi sztárok pedig egymás után emlékeznek rá.

71 évesen, rákbetegségével vívott rövid küzdelem után elhunyt Kirstie Alley. A magyar közönség leginkább a Nicsak, ki beszél! filmekből ismerhette őt, ahol John Travolta volt a partnere, de Amerikában több produkcióval is ismert és elismert volt. Például a nyolcvanas-kilencvenes években futó Cheers című sorozat révén, amelyben Rebecca Howe megformálásáért Golden Globe- és Primetime Emmy-díjakat is nyert.

Gyerekei jelentették be Kirstie Alley hétfői halálát

Szakmai munkássága és számos médiaszereplése mellett viszont anya és nagymama is volt, méghozzá nem is akármilyen. Gyerekei, True és Lillie Parker összetörten jelentették be a halálhírét, a People-nek adott nyilatkozatukban pedig külön is megerősítették, hogy a színésznő hétfőn hunyt el.

„Szomorúan tudatjuk, hogy hihetetlen, vad és szeretetteljes édesanyánk elhunyt a rákkal vívott küzdelem után, amit csak nemrég fedeztek fel”  áll a közleményben.

„A legközelebbi családtagjai vették körül, és nagy erővel küzdött folytatták, hozzátéve Amilyen ikonikus volt a képernyőn, olyan csodálatos anya és nagymama volt.

A testvérek hozzátették, hogy édesanyjuk „életöröme és szenvedélye páratlan volt az élet, a gyermekei, unokái és a sok állata iránt, nem beszélve az alkotás örök öröméről, és arra inspirált minket, hogy a lehető legteljesebben éljük az életet, ahogy ő is tette.

Hollywood nagyjai egymás után emlékeznek rá

Természetesen nemcsak a család szíve tört most össze: Kirstie Alley halála a rajongókat és a filmes kollégákat is megrázta. Jamie Lee Curtis azt írta róla, hogy nagyszerű komikus ellenfél volt a Sikolykirálynőkben, a valóságban pedig egy gyönyörű anyamedve. És bár nem értettek mindenben egyet, kölcsönös tisztelet volt közöttük.

John Travolta pedig, akinek idén már része volt egy szívszorító búcsúban, amikor Olivia Newton-John hagyott itt minket, ezt írta: „Kirstie volt a valaha volt egyik legkülönlegesebb kapcsolatom. Szeretlek Kirstie. Tudom, hogy még találkozunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Travolta (@johntravolta) által megosztott bejegyzés

Forrás: People.com
Nyitókép: Christopher Polk / Contributor / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: