5 érdekesség, amit nem tudtál A szolgálólány meséje sztárjáról, Elisabeth Mossról

A színésznő július 24-én ünnepli a születésnapját

El tudnád képzelni, hogy nem Elisabeth, hanem valaki más kelti életre June karakterét? Nem, igaz? Pedig valójában csak egy hajszálon múlott, hogy ő legyen a Gileádi disztópia főhőse. És nem ez az egyetlen izgalmas kulisszatitok az életéből!

Elisabeth Singleton Moss – vagy ahogyan a barátai nevezik, Lizzie – 1982. július 24-én született Kaliforniában, Los Angelesben. (Bár az év különbözik, de a szülinapján nem mással osztozik, mint Jennifer Lopezzel.) Az előadóművészet pedig tulajdonképpen a családi örökség, hiszen a szülei, Ron és Linda Moss mindketten zenészek voltak: édesapja a jazz, anyja pedig a blues műfajában utazott. A színésznő azt mondja, mindig is tudta, hogy ő maga is ezen a pályán szeretne majd elindulni (bár először balettezni tanult, utána szeretett bele a színészetbe), éppen ezért a gimnáziumi tanulmányait otthon fejezte be (mindössze 16 évesen!), hogy közben a karrierjét is építhesse. Egyébként az öccse, Derek is a filmiparban dolgozik, csak a kamerák másik oldalán.

Sandra Bullock lányából Emmy-díjas sztár

Elisabeth hétévesen debütált a képernyőkön a Jackie Collins: Vad játszma című miniszériában, melyben Sandra Bullock kislányát játszotta. A színésznő számtalan népszerű showban is felbukkant az évek során epizódszereplőként, ilyen volt például a Rejtélyek városa, az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék, A Grace klinika, A médium vagy a Szellemekkel suttogó. A többi pedig már történelem, hiszen azóta olyan sorozatokban kapott szerepet, mint a Mad Men – Reklámőrültek vagy A szolgálólány meséje. De a filmek terén is kiemelkedő referenciával büszkélkedhet: legutóbb A bűn királynői vagy A láthatatlan ember című alkotásokban láthattad. Az azért még őt is meglepte, hogy beválogatták a High-Rise című disztópikus thrillerbe, mert a direktor és a stáb jelentős része is brit nemzetiségű volt. De nagy szerencséjére édesapja is brit származású, tehát félig ő is megfelelt ennek az íratlan kitételnek. Sőt, Elisabeth brit és amerikai állampolgársággal is rendelkezik.

Féltékenységből kasszasiker

A sztár nem tagadja, hogy leginkább a drámai szerepek és a sérült karakterek vonzzák őt, de ez nem jelenti azt, hogy a kamerákon kívül is így aposztrofálná magát. A szakmai és a magánéletét teljesen kettéválasztja egymástól. De drámaiság ide vagy oda, Elisabeth eredetileg nem akarta elvállalni A szolgálólány meséjének főszerepét, mert úgy érezte, a Mad Men – Reklámőrültek 7 évada után szeretne egy kis szünetet tartani a televíziós sorozatok terén. Viszont féltékenységgel töltötte el a gondolat, hogy valaki más bújhat majd June/Offred bőrébe (pontosabban vörös köpenyébe), ezért végül mégis aláírta a szerződést. És bár a karaktere semmitől sem riad vissza, hogy megvédje a lányait, a barátait és önmagát, Lizzie a valóságban retteg a magasságtól, a pókoktól és a mély víztől.

Megkérdőjelezett hit

A színésznő gyermekkora óta a Szcientológia Egyház tagja és azt mondja, a tanításai segítették őt a karrierjében, illetve abban is, hogy azzá a nővé válhasson, akivé ma lett. Ám a hite miatt számtalan kritika érte őt: többen is álszentnek nevezték, amiért részese lett A szolgálólány meséje világának, miközben a szcientológia egyes vádak szerint rosszul bánik a nőkkel. Elisabeth kezdetben megvédte az egyházát és kiemelte, az egyenlőség mellett a szólásszabadságban hisz, abban, hogy mindenkinek joga legyen a saját véleményéhez és meggyőződéséhez. Egy idő után azonban úgy döntött, nem beszél többet nyilvánosan a vallásáról. A színésznő egyik barátsága éppen a szcientológia miatt szakadt meg: mivel a tagok nem tarthatják a kapcsolatot azokkal, akik elhagyják az egyházat, így Elisabeth-nek is hátat kellett fordítania a Leah Remininek, miután a színésznő szakított a szcientológiával. Külön érdekesség, hogy Leah „A szcientológia és az utóhatás” címmel dokumentumfilmet is készített később az egyházról.

Egy boldogtalanító igen

Nem ez volt az egyetlen fájdalmas szakítás az életében: 2008-ban, a Saturday Night Live forgatásán ismerte meg a nála 16 évvel idősebb Fred Armisent, akinek alig egy évvel később ki is mondta az igent. A házasságuk sajnos csak 8 hónapig tartott, és az exe később beismerte, borzalmas férj volt. A színésznő pedig rendkívül tragikusnak titulálta a nászukat. „Egyszer azt hallottam róla valakitől, hogy fantasztikusan személyesít meg másokat. De a legjobban azt játssza el, hogy egy normális ember” – nyilatkozta.

A büszke macskás-hölgy

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a kamerák kereszttüzében érzi jól magát, ha befejezte a munkát, sokkal jobban szeret otthon ülni, mint kimozdulni. Nem szereti, ha valaki megpróbálja elszakítani őt a kanapéjától, magának való típusnak tartja magát. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretne új emberekkel megismerkedni, szerelembe esni és családot alapítani. Ám addig is marad az a macskás-hölgy, akinek büszkén vallja is magát, hiszen két cicával, Ethellel és Lucyval él együtt. Az egyik Halloween alkalmából például szolgálólánynak öltöztette Ethelt.

Forrás: TheThings/Factinate
Nyitókép: Stephane Cardinale – Corbis/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: