Én még sohasem…: ittam kávét, és még mindig élek

Indul legújabb sorozatunk!

Ismered az Én még sohasem... játékot? Nos, mi imádjuk, olyannyira, hogy cikksorozatot is készítünk azokról a hétköznapi dolgokról, amelyek valahogy kimaradtak az életünkből.

A kávé a víz után a legtöbbet fogyasztott ital a világon, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy saját világnapja is van. Ezen a napon ildomos kiemelni a jótékony hatásait, mert minden korábbi híreszteléssel ellentétben számos pozitív tulajdonsága is van. Túlzásba vinni nem szerencsés, de még olyan is előfordul, hogy orvos javasolja alacsony vérnyomásra.

A kávé nemcsak ital, életforma is

A mai kávézás már nemcsak egy csésze feketét jelent, hanem egy életérzés is társul hozzá, amire egy elég komplett iparág is épül. Míg a békebeli időkben a kultikus kávéházakba jártak szertartásszerűen fogyasztani, ma már szinte kötelező kellék a street style-hoz. Külföldi sztárokról egy időben például lehetetlenség volt a paparazziknak fotót készíteni, mobiltelefon és papír poharas kávé nélkül. Hogy ennek a fél literes „tartálynak” mennyi köze van a valódi kávéhoz, az egy külön fejezetet érdemelne, de az biztos, hogy a népszerűségén hatalmasat lendített. Mert amíg korábban a kávé a felnőttek italának számított, ma már nem ritka, hogy kiskamaszok is fogyasztják.

Szóval, esküszöm, nem volt verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, egyszerűen csak szóba került a meetingen a kávé, illetve pár óra tanácskozás után mindenkinek hiányzott, amikor diszkréten megjegyeztem, hogy én még soha nem ittam. A reakciókat ilyenkor már előre ki tudom számítani, többnyire megfagy körülöttem a levegő. Aztán némi várakozás, hogy elröhögjem magam, és mondjam, hogy na, jó, csak vicceltem.

Kávé nélkül is van élet

Soha nem készültem cikket írni arról, hogy soha nem ittam még kávét, mert egyáltalán nem tartom ezt extra dolognak. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, mert még soha senki nem hitte el elsőre, mert nem keveset iszok, nem az van, hogy reggel már ittam, és az elég volt, hanem: SOHA NEM ITTAM MÉG KÁVÉT.

A szélsőségek reakciók előtt mindig értetlenül állok, mert nem bántottam meg senkit, de mégis mindig úgy érzem, hogy magyarázkodnom kell. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy utánajárok genetikailag lehet-e ezt örökölni, (nyilván tudom, hogy nem), mert az apukám sem kávézott. A kétpetéjű ikertestvéremmel régen bárkit meg tudtunk téveszteni, ma már egyértelműen megkülönböztethetőek vagyunk, de egy dolog most is közös: ő sem kávézik. Nála mondjuk durvább a helyzet, ő az illatát sem bírja. Előfordult már, hogy több csészényi kávét tettek elém, hogy úgysem bírom ki, de miután kibírtam, az lett a megfejtés, hogy kemény fából faragtak. Aztán amikor egyértelművé válik, hogy nem akaraterőből vagyok csillagos ötös, akkor két kérdés következik: Miért szoktam le róla és mit iszok helyette?

Mikor szoktál le a kávéról?

Nem szoktam le róla, hanem egyszerűen nem szoktam rá. Nincs ebben semmi vallási vagy törzsi elszántság, tudatosság vagy tiltás, csupán annyi, hogy nem érkezett még el az a pillanat, amikor úgy éreztem volna, hogy kávéra lenne szükségem. És valószínű, hogy már nem is fog, mivel egészen jól elvagyok nélküle. Mindezt ráadásul úgy, hogy a férjem az egyik legfinomabb (többen egybehangzóan állítják, tehát lehet benne valami) olasz kávéval foglalkozik. Nálunk nemcsak többféle kávé van otthon, hanem komplett géppark is hozzá. Igen, tényleg fenséges az illata, nem is tudom, elindulnának-e a reggelek, ha nem hallanám a kotyogó hangját, vagy nem érezném a kávé semmihez nem hasonlítható illatát. De hogy igyak is belőle, az még soha nem fordult meg a fejemben. Sőt, még fokozni is tudom: a szakdolgozatomat a kávéról írtam. És ahhoz képest, hogy egyáltalán nem voltam autentikus a témában, egész jól sikerült nemcsak a megírása, a megvédése is. A vizsgán mindenkit lehengereltem, és szerintem, senkinek egy pillanatig meg nem fordult a fejében, hogy „látatlanban” beszélek.

És a másik sarkalatos pont, amit az első sokk után kérdeznek, hogy jó, de akkor mit iszom helyette? Mert ha itt vagyok, az azt is jelenti, hogy túl lehet élni a kávé nem ivást is. Három bevált italom van, ami feldobja a napomat, ezeket attól függően válogatom, hogy mennyire húzós a napom, megyek-e edzeni, esetleg kell-e egy kis plusz energia estére.

Brutál Mátrix

Brutál mátrix, katusnutritionshop.hu, 10490 Ft.

Katus Attila termékcsaládjának egyik hasznos pillére ez a turbó eldorádó, amely a legszürkébb, legunalmasabb, legterheltebb napokat is feldobja. Ütős cucc, 22 féle szuper összetevővel, hozzáadott cukor nélkül. Ideális az egészségtudatos étrendhez, s mivel három ízben is kapható (alma-körte, narancs, citrom-lime) megunni sem lehet. Nálam a leghatékonyabb napindító, de ha napközben tör rám a fáradság, akkor is segít. Koffeintartalma miatt este már nem ajánlott, ha csak nem átbulizni készülsz egy éjszakát.

Marokkói mentatea

Menta tea, shop.cafefrei.hu, 1399 Ft

Frei Tamást sokan már nem is televíziósként, hanem a kávézóiról ismerik. Róla köztudott, hogy a kávé fanatikusa, de az kevésbé, hogy az üzleteiben a teából is elképesztő kínálata van. Sokáig kerestem a legjobb menta teát, számos nagy márka, jócskán túlárazott teáját kipróbáltam, mígnem egyszer ajándékba kaptam egy Frei marokkói mentát. Ahogy a kávé szerelmesei is pontosan tudják, hogy nem minden kávé kávé, ez a teára is igaz. Ez a mentateák non plus ultrája, egész konkrétan függőséget okoz. Nálam legalábbis. Marokkóban például ezt fogyasztják bor helyet a húsokhoz, ugyanis kiválóan támogatja az emésztést. De óriási segítség köhögéscsillapításra vagy görcsoldásra is. Az elkészítése pedig a kávéhoz hasonlóan kisebb szertartás: 90°C fokos vízben kell hosszan, 6-7 percig áztatni.

Barackos zöld tea

Őszibarackos jeges tea, althaus.hu, 3000 Ft

Az Althaus jeges tea sűrítménye egyedülálló kiszerelés a jeges teák kínálatában. Az egyliteres dobozból öt liter fenséges ital készíthető. Egy adag mindössze 15 kalóriát és 3 gramm cukrot tartalmaz, így a legdurvább diétában is bátran fogyasztható. És az is mindenképpen mellette szól, hogy semmilyen mesterséges adalékanyag, ízesítő és színezőanyag nincs hozzáadva. Reggelente megcsinálom egy literes kancsóba, és jön velem a kulacsomban, hogy bármikor felfrissítsen a nap folyamán.

Nyitókép: Monica Bertolazzi/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)