Kevés igazán ünnepibb van a diótörő több mint kétszáz évvel ezelőtt megírt, máig mindenkit lenyűgöző történeténél.
A Pjotr Iljics Csajkovszkij 1892-ben bemutatott klasszikus balettje eggyé vált a karácsonnyal és az ünnepi készülődéssel. Felnőttek és gyerekek is egyaránt rajonganak érte, de ez korántsem volt mindig így, hiszen még maga a szerző sem volt kibékülve a történettel. De honnan ered A diótörő, miért állították színpadra és kinek köszönhető a mindent elsöprő siker?
1. Eredetileg sokkal sötétebb volt a történet
Több mint 200 évvel ezelőtt a német író, E.T.A. Hoffmann megalkotta „A diótörő és az Egérkirály” című művet, melyből később Csajkovszkij ihletet tudott meríteni ikonikus ballettjéhez. A Hoffmann által írt történetben egy fiatal lány, Marie Stahlbaum egy diótörőt kap ajándékba és ugyanazokat a fantasztikus kalandokat élvezi, mint Csajkovszkij főszereplője: a diótörő életre kel és elrepíti őt az édességek birodalmába, de előtte Marie-nek egy véres csatában segítenie kell neki legyőzni a gonosz Egérkirályt. Marie viszont annyira megijed az egérseregtől, hogy véletlenül összetöri a üvegszekrényt, amivel felvágja a karját. A történet nagy része tehát arról szól, hogy Marie lábadozik sérüléséből. Napközben keresztanyja történetekkel szórakoztatja egy diótörőről és egy anyaegérről, aki bosszút keres családjának gyilkolásáért, éjszaka pedig a hétfejű egérkirály zsarolja őt. Mivel a szülei semmit nem hittek el neki azt őt ért borzalmakból, a történet végén Marie úgy dönt, hogy a napjai hátralévő részét az édességek birodalmában tölti el a diótörővel.
2. Marie vagy Clara?
A diótörő és az Egérkirály egy gyermekmesének szánt történet, ami tökéletesen ábrázolja azt, ahogyan a gyerekek egyszerre képesek létezni a képzeletük szülte világokban és a valóságban. Ezen kívül kritikát fogalmaz meg azokkal a felnőttekkel szemben, akik lenézik őket emiatt. Az eredeti történet Marieről szól, aki egy olyan világban találja magát, amit ő választott, de még nagyobb veszélyek leskelődnek rá, mint a nagybetűs életben, míg a balettben ez a mesevilágba tett kirándulás csak egy ártalmatlan szórakozás, tele tánccal és vidámsággal. A napjainkban ismert mű egy Alexandre Dumas által 1844-ben írt, sokkal könnyedebb adaptáción alapul. Ez magyarázza azt is, hogy miért fordul elő, hogy a mai diótörő-előadásokban a főszereplő neve gyakran Klara vagy Clara: Dumas változatában ugyanis nem Marie, hanem Klara Silberhaus kapja a főszerepet.
3. Csajkovszkij szenvedése
Az 1890-es években Ivan Vzevolovsky, az orosz Császári Színházak igazgatója a Hófehérke sikerén felbuzdulva egy új balett színpadra állítására kérte fel kollégáit. Állítólag ennek alapjául ő maga választotta Dumas fantasztikus karácsonyi történetét és az ötletéért Csajkovszkij enyhén szólva sem rajongott. A zeneszerző testvére szerint a téma sem tetszett neki és ezzel egyidejűleg egy másik műért, az Iolanthe operáért is felelős volt. 1891 áprilisában Csajkovszkij levélben panaszkodott Vzevolovsky-nak a „sürgős, fárasztó munka kilátásai” és a „kínos erőfeszítés” miatt, és művét „színtelennek, száraznak, sietettnek és nyomorultnak” írta le. „A tudat, hogy a dolgok nem mennek jól, gyötör és kínoz könnyekig, betegségig; a depresszió állandóan marcangolja a szívemet, és régóta nem éreztem magam ilyen boldogtalannak, mint most.” Ennek is tudható az be, hogy a zeneszerző igazgatójától engedélyt kapott a határidő meghosszabbítására, így történt, hogy a klasszikust végül 1982. december 18-án mutatták be a szentpétervári Mariinszij Színházban.
4. A balettet egy koncert előzte meg
Mivel a premier csúszott, így Csajkovszkij először egy koncertet állított színpadra. 1892. március 19-én, a Szentpétervári Császári Színházban ezzel tette lehetővé a közönség számára, hogy ízelítőt kapjanak a műből, mielőtt a teljes balettprodukciót láthattak volna. Itt volt először hallható a „Dance of the Sugar Plum Fairy,” és a „Russian Dance” is.
5. Megosztó fogadtatás
Az eredeti előadás első bemutatásakor nem aratott elsöprő sikert. A kritikusok egymásétól merőben eltérő véleményeket fogalmaztak meg. Egyesek szerint a Columbine baba táncjelenete a parti során „bájos”, míg mások szerint „teljesen ízetlen” volt. Néhány pontban azonban ők és a nézők is egyetértettek, így abban is, hogy a csatajelenet például amatőrre sikeredett. Ennek az is lehetett az oka, hogy a játék katonáinak többsége nem is táncos volt, hanem egy katonai akadémiáról származó diák. Viszont a Waltz of the Snowflakes, azaz a Hópelyhek tánca mindenkit ámulatba ejtett. Bár utóbbit teljesen más koreografálta, mint a mű egészét.
6. Főszerepben a cseleszta
A koreográfus Marius Petipa részletes utasításokat adott Csajkovszkijnak. A komponáláshoz gyakran az egyes részek hosszát és tempóját is, sőt még azt is leírta, hogyan érezzen a néző, miközben azt hallja. A „Dance of the Sugar Plum Fairy” szólója esetében Petipa azt akarta, hogy Csajkovszkij idézze meg a „szökőkútból kilőtt vízcseppeket”. A zeneszerző ezt egy új hangszerrel érte el, mely a cseleszta volt és ő már akkor használta, mikor sokan még annak létezéséről sem tudtak. A zongorához hasonló, viszont az ütőhangszerek közé tartozó darab egyedi hangzása teljesen elvarázsolta, így egészen a premierig titokban tartotta azt. Egyébként ugyanez a különleges hangszer adja meg a Harry Potter Hedwig témájának varázsát is.
7. A népszerűség George Balanchine-nek köszönhető
Az Amerikai Egyesült Államokban először 1944-ben, a San Francisco Ballet vitte színpadra A diótörőt, de mégis a New York-i premiert tartják áttörőnek. Ott ugyanis George Balanchine orosz származású koreográfus álmodta meg, aki maga is szerepelt a Mariinszkij Színház diótörőjében. Az 1954-es bemutásakor egyedi művészi látásmódjával, a csodálatos díszletekkel és újszerű koreográfiájával pedig elérte, hogy A diótörő a családok körében is kedvelt ünnepi művé váljon.
Nyitókép: Pamela Rovaris/Archivio Pamela Rovaris/Mondadori Portfolio via Getty Images
Forrás: Mental Floss
