A december optimizmussal és üdítő lendülettel ajándékoz meg minden csillagjegyet, de három zodiákus kivételesen szerencsésnek érezheti majd magát ebben a hónapban.
November 23-án a Skorpióból a Nyilas havába léptünk. Ezzel elkezdődik a kalandozások időszaka, amely nagy energiákat mozgat meg bennünk, reménnyel tölt el minket, és azt érezhetjük, most szinte semmi sem lehetetlen. A Nyilas – a Jupiter által uralt jegyként – a folyamatos fejlődésre törekszik, az új dolgok megtapasztalása élteti – ennek hatását mindannyian érezhetjük. Különösen az a három csillagjegy, akiket semmi sem állíthat meg ebben a hónapban. Ők a tűzjegyek, azaz a Kos, az Oroszlán és a Nyilas jegy képviselői. A tűzjegyűek pont olyanok, mint a hozzájuk párosított elem: a szenvedély, a gyorsan fellobbanó érzelmek, a hétköznapi értelemben vett tűz és energikus személyiségük befolyásolja minden döntésüket. Mindig a saját elképzelésük szerint szeretnék megvalósítani a dolgokat, és decemberben minden támogatást meg is kapnak ehhez a csillagoktól.
Kos – Izgalmas élményekkel teli időszak vár rád
Határozott személyiséged révén saját szerencséd kovácsa vagy, aki mindent megtesz azért, hogy elérje céljait. Többre és többre vágysz, ezért most is van egy (vagy több) olyan ötleted, amelybe már régóta szeretnél belevágni. Ebben a hónapban érdemes megtenned az első lépéseket – akkor is, ha egy kicsit spontánnak érzed az időzítést. Ha megengeded magadnak, hogy az intuícióid, a vágyaid vezessenek, akkor sok új, izgalmas élménnyel gazdagodhatsz. De ne feledd, ezek a kalandok akkor maradnak igazán felejthetetlenek, ha a szeretteiddel megosztod őket és néha másnak is átengeded a vezető szerepet. Ne játszd a magányos lovast, és akkor ez a december az éved egyik legszebb időszaka lehet.
Oroszlán – Minden energiád a kreativitásodban összpontosul
Oroszlánként biztosan számtalanszor hallottad már, hogy szeretsz a figyelem középpontjában lenni és kicsattansz az energiától. Ez tényleg igaz rád, de most egy igen furcsa helyzettel kell szembenézned és egy ismeretlen terepre tévedsz: a szíved mélyén arra vágysz, hogy egy kicsit visszavegyél a tempóból, és megpihenj. Természetesen – mivel a lustálkodás egyszerűen nem fér meg a személyiségeddel – a megspórolt energiákat másra fordíthatod: ha sikerül elengedned magad, a kreativitásod csak úgy szárnyal majd a hónapban. Az önkifejezés különböző formái, a kreatív hobbik közben felszabadító érzés tölt el, és még profitálhatsz is az alkotásból: ha jól sikerülnek a munkák, egy-két karácsonyi ajándékot le is tudhatsz velük.
Nyilas – Most megalapozhatod a jövődet
Nem kérdés, a december a te hónapod lesz: minden szem rád szegeződik és a szerencse is melléd áll, így több helyzetben is azt gondolod majd, „ez gyerekjáték volt”. A december 4-i napfogyatkozás egy izgalmas, új fejezetet nyit meg az életedben. Az ezzel járó lendületet és szabadságot feltétlenül élvezd ki. Hagyd, hogy személyiséged, ötleteid és kalandvágyad kiteljesüljön, így olyan embereket ismerhetsz meg és olyan élményeket szerezhetsz, amelyek az egész életedre hatással lehetnek.
Forrás: Elite Daily
Nyitókép: Tim Gouw/Pexels