Vége a bulinak: így mondd meg a vendégeknek udvariasan, hogy itt az este vége

Hányan jártunk már abban a cipőben, hogy vendégeinkkel udvariasan közölni akartuk: itt az este vége, de nem tudtuk, hogyan tehetnénk ezt udvariasan? Ebben segít most néhány egyszerű tippel egy illemtanár.

Vendégeket fogadni, házibulit vagy kerti sütögetést tartani jó dolog, de egyben kimerítő is tud lenni. Nemrég épp egy ilyen laza kis baráti összejövetel házigazdái voltunk a férjemmel, ahol egy laza sütögetést baráti társasozás, beszélgetés követett. Aznap 37-38 fok volt kint árnyékban, mi pedig egész délután a vendégek körül sürögtünk-forogtunk, így mire eljött az este 10 óra, majd a fél 11 is közeledett, már nagyokat pislogtunk egymásra. Vendégeink viszont láthatóan remekül érezték magukat: kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén, és úgy kortyolgatták a borukat, mintha sosem jönne el az este vége. Vagy legalábbis hajnalig biztosan nem akarnának takarodót fújni. Végül éjfél körül kezdtek szedelőzködni, amikor a párom és én már majd’ leestünk a székről a fáradtságtól. Másnap elgondolkodtatott a dolog: vajon mit csinálhattunk volna másképp? Hogyan lehet a vendégekkel udvariasan, sértődés nélkül közölni, hogy itt az este vége?

Az illemtanár szerint így lehet udvariasan meghúzni a határokat

Persze, a párommal mindketten konfliktuskerülő emberek vagyunk, szóval az kizárt, hogy nyíltan megmondjuk nekik: figyeljetek, ez az este picit elnyúlt, mit szólnátok, ha innen folytatnánk legközelebb? Ilyesmi nálunk nem játszik, ahogy a kamuásításokat (amik egyébként nálam a múltkor teljesen valódiak voltak már éjfél körül) sem tudjuk megjátszani. A nálunk családi körben gyakran használt feküdjünk, mert mennének vicc elsütéséhez pedig barátok előtt nem vagyok elég merész.

Megpróbáltam hát barátunk, a Google segítségével választ találni a nagy kérdésre: hogy legközelebb hogyan mondjam meg a társaságnak, hogy itt az este vége. Találtam is egy cikket, amiben Mariah Grumet illemtanárnőt idézik. Ő udvariassági szabályaival szerzett magának egy csomó követőt a TikTok-on, és nemrég arról is posztolt egy videót, hogyan tudod lezárni a baráti összejövetelt anélkül, hogy ki kellene paterolnod a vendégeidet.

Az etikettguru egyik tanácsa elég kézenfekvő: már a szervezés kezdetén, a barátok meghívásánál jelezd valahogy az időkorlátot a többieknek. Például: vacsora nálunk, pénteken este 6-tól 10-ig. Ez picit szigorúnak tűnik, de egyben egyértelmű és világos jelzést is ad mindenkinek, mikor szeretnétek véget vetni a bulinak. Ha szeretnél ezen picit lazítani, akkor mondjuk felvetheted, hogy máshol is folytathatjátok az estét. Ehhez van kedvetek? Ha lemennétek vacsora után a közelben lévő kedvenc helyetekre iszogatni és táncolni a fenti példánál maradva este 10 körül , akkor ezt is mindenképp tudasd a meghíváskor.

@oldsouletiquette A polite #hostingtip! #etiquette #etiquettetips #hostess #host #hostingtips #lifestyle #lifestyletips #foryoupage #foryou #fyp #discover ♬ Lover – Taylor Swift

Kilépőpiával is jelezheted, hogy itt az este vége

Szintén jó lehet, ha úgy érzed, lassan zárnád az összejövetelt, hogy visszatekintesz az estére, és elmondod, milyen jól sikerült és mennyire hálás vagy mindenkinek, hogy eljöttek. De megkérdezheted azt is, kis hatásszünet után, hogy kérnek-e még valamit? Ajánlj fel egy kis desszertet, kávét vagy még egy italt. Venni fogják a lapot, hogy lassan itt az este vége.

Ha van egy kis feszengés a távozás körül, azt jól fel lehet oldani humorral. Nemrég például egy nagyobb társaságban vendégeskedtünk, ahol este 10 után már mindenki szedelőzködni akart, de senki sem szerette volna elsőként bontani az asztalt. A házigazda látta ezt, és felkiáltott: „kilépőpia! Ki mit kér?”. Az egész annyira vicces volt, senki nem sértődött meg, sőt, a feszengés oldásán túl adott egy jó kis ritmust az este lezárásának is.

Forrás: nypost.com
Nyitókép: PixelCatchers/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: