Esti rutin szerelemre hangolva: 6 dolog, amit a boldog párok mindig megtesznek lefekvés előtt

A párkapcsolatban élők számára az esték jelentik a legfontosabb kapcsolódási időt a nap folyamán. A tökéletes esti rutin ugyanis segít ellazulni, egymásra hangolódni és fokozni az intimitást.

Két ember napirendjét koránt sem egyszerű összehangolni, főleg akkor, ha még gyerekek is vannak a képben. Amikor a napi teendők, esti mesék és fürdetések diktálják az iramot, nem csoda, ha mindketten hulla fáradtan zuhantok az ágyba és már csak annyi erőtök marad, hogy megnézzetek egy részt a sorozatból. Jó esetben a legtöbb szülőnek egy-két órányi, megszakítás nélküli közös idő jut esténként. Ha megpróbálunk ezzel jól gazdálkodni, az egyrészt építi a kapcsolatot, másrészt pedig elősegíti a minőségi pihenést. Ugyanis, ha valami közös a sikeres és boldog kapcsolatban élőkben, az az, hogy saját, jól bevált rutinjaik vannak. Ezek közül is kiemelt szerepet kap az esti, ami a nap fénypontjává válhat, ha beépítjük a következőket és követjük a boldog párok receptjét.

1. Határokat állítanak fel

Könnyű abba a csapdába esni, hogy a gyerekeket a párkapcsolat elé helyezzük. Azonban azzal, ha az estét illetően határokat állítunk fel, nemcsak a kicsiknek nyújtunk kiszámíthatóságot, hanem a párunknak és magunknak is. A szakértők egyetértenek abban, hogy a hálószoba szentély, ahova a gyerekeknek este nincs bejárásuk. Persze eltekintve a különleges esetektől, amikor betegek vagy rosszat álmodtak. Fontos ugyanis, hogy szánjunk gyerekmentes időt magunkra és ezt csak úgy tehetjük meg, ha világosak a szabályok. De ugyanígy határt kell húznunk abban is, hogy milyen témákat engedünk be esténként a hálószobába. A konfliktusok megbeszélését nem érdemes ilyenkorra időzíteni, mert a vádaskodás és düh tönkreteszik az estét. A lefekvési idő ne a nap folyamán történt boldogtalan események újrajátszásával és önigazolással teljen, hanem kapcsolódással. A többit igyekezzünk napközben elintézni.

2. Egy időben fekszenek le

A rohanós hétköznapokban talán ezt a legnehezebb véghez vinni. Azonban a Psychology Today szerint azok a partnerek, akik nem ugyanabban az időben fekszenek le, lemaradnak néhány fontos lehetőségről a kötődés terén. Az eltérő lefekvési idő ugyanis nagyobb távolságot teremt, hiszen azt az érzetet kelti, hogy mindketten külön életet éltek. Hacsak az időbeosztásotok és az alvásigényetek nem különbözik teljesen egymástól, próbáljatok meg olyan közös lefekvési időt találni, ami mindkettőtöknek megfelel.

3. Közösen zuhanyoznak

Az esti zuhanyzás ágyba bújás előtt a legtöbbünk rutinjában helyet kap. Miért ne tehetnénk meghittebbé ezt azzal, hogy közösen veszünk egy forró fürdőt a szerelmünkkel? Ez egy apró változtatás, de rengeteget profitál belőle a kapcsolat. Lemosdathatjuk egymást, ölelkezhetünk vagy beszélgethetünk a meleg víz alatt és a közös élmény által minőségi időt és intimitást nyerünk.

4. Testi kontaktust teremtenek

A boldog párok esti rutinjában mindenképp valamilyen formában megjelenik a testi kontaktus. Az intimitás szerves része az egészséges kapcsolatnak, és az esti rituálék kiváló lehetőséget kínálnak ennek ápolására. Azonban megteremteni az egység és közelség érzését nemcsak egy forró együttlét során lehetséges. Persze remek, ha a szexualitás is része az esti programnak, viszont nem csak és kizárólagosan ez az egyetlen út az intimitáshoz. Egy kölcsönös lábmasszázs, összebújás vagy egy jóéjt-puszi is építi a kötődést és ezáltal a kapcsolatot is.

pár a hálószobában
Fotó: AleksandarNakic/ Getty Images

5. A telefonozást közös olvasásra cserélik

Az okoseszközök kizárása az estékből az egyik legjobb döntés, amit meghozhatunk a pihentető alvás és a párunkkal való kapcsolódás szempontjából. Amikor lekapcsolódunk a digitális világról, akkor tudunk csak igazán megérkezni és rácsatlakozni a valódi élményekre és együttlétre. A telefonozás helyett bevezethetjük a közös olvasást, ami egy sokkal egészségesebb és kellemesebb módja a kikapcsolódásnak, mint a kütyük nyomkodása. Válasszunk egy mindkettőnk érdeklődésének megfelelő könyvet és tegyük közös élménnyé az olvasást. Kölcsönösen belemerülni a történetbe vagy esetleg egymás hangjára elaludni egy teljesen új szintje az intimitásnak.

6. Felzárkóznak a másik lelki világával

Az esti beszélgetés kihagyhatatlan része a rutinnak. Ez lehetővé teszi a párok számára, hogy megosszák legbelsőbb gondolataikat és érzéseiket. Azzal, ha megbeszéljük a napunkat, kifejezzük az aggodalmainkat vagy megosztjuk az álmainkat, elmélyíthetjük az érzelmi szálat a párunkkal. Használjuk ki az esti csendes órákat tehát arra, hogy közös célokat, terveket szövögessünk és bevonjuk a másikat a belső világunkba.

Nyitókép: Cavan Images/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)