Évente több millió tonna bútort selejtezünk le, ezt kívánja a jövőben orvosolni egy startup cég

Nagyon sokan a körforgásos gazdasági modellben látják a jövőt. A Feather névre hallgató startup cég a bútoriparban is szeretné meghonosítani ezt a fenntartható megoldást.

Évente mintegy 12 millió tonna bútor végzi a hulladéklerakókban. Sokkolóan hangzik? Akkor még hadd tegyük hozzá, hogy ez a mennyiség csak az Egyesült Államokra vonatkozik. A természeti erőforrásokra és elsődleges nyersanyagokra alapuló lineáris gazdaság miatt folyamatosan csökken a rendelkezésünkre álló, nem megújuló természeti erőforrások mennyisége. Erre kínál megoldást egy amerikai startup cég, ahol a bútorok eladása helyett a jövőben a kölcsönzésre helyezik a hangsúlyt: költözés vagy átalakítás esetén a Feather visszaveszi a bútorokat, megtisztítja és megjavítja őket, majd azok újra kölcsönözhetővé válnak.

Re-bútorok, mint költséghatékony és környezetbarát megoldások

A bútoripar által előállított elképesztő mennyiségű szemét csak az egyik oka volt annak, hogy a startup a bérelhető termékek mellett döntött. A kutatásaik alapján azt is megállapították, hogy a fiatalabb generáció sokkal jobban vágyik a folyamatos megújulásra, amely akár a gyakoribb költözést vagy lakásfelújítást is jelenti. Ráadásul becsléseikből arra következtettek, hogy néhány évtizeden belül még nagyobb lesz a városlakók aránya, akiknek többsége albérletben és nem saját tulajdonú lakásban él majd. „Ha valaki évente új lakásba költözik, akkor valószínűleg nem akar nagy összeget kiadni bútorokra, amelyeket nehéz és költséges lenne átvinni az új otthonába. Ha valakinek nincs rá többé szüksége vagy csak megunja és újra cserélné a tőlünk bérelt bútort, akkor nem kell kidobnia.jegyezte meg Kendra Ovesen, a vállalat alelnöke. Természetesen ha valaki annyira megszereti a kikölcsönzött bútort, hogy élete végéig megtartaná, akkor lehetősége van arra, hogy megvásárolja a cégtől.

Képek: Feather

Először a cég más márkák által gyártott bútorokat kínált, de nemrég piacra dobták saját készítésű termékeiket is, amelyeket a körforgásos gazdaság elvei szerint terveztek meg. Az összes darabot úgy alakították ki, hogy a lehető legtartósabb, könnyen tisztítható és javítható legyen. A fafelületeket nem lakkozzák, mert így sokkal könnyebben javíthatók a karcolások. A bútorok textilborítású részei egyszerűen eltávolíthatók és cserélhetők, illetve az újrahasznosított PET-palackból készült szőnyeg tisztítása is gyerekjáték. 

A fenntartható bútoripar támogatói

A Feather azok közé az újhullámos bútormárkák közé tartozik, akik környezetvédelmi okok miatt komolyan átgondolták a gyártási folyamatokat, majd ezek alapján alakították ki/változtatták meg a rendszert. A piacon egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat az olyan vállalatok, akiknél a vásárlás mellett a kölcsönzés is megjelenik választható opcióként. Emellett az újrahasznosítás és a körforgásos dizájn is egyre nagyobb szerephez jut. Néhány hete például az IKEA mutatta be a „Holnap otthonai” névre keresztelt projektjét, amellyel utat mutathatnak a jövőben a többi cégnek is.

Nyitókép: SEAN GLADWELL/Getty Images
Forrás: fastcompany.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: