Eyeligher: ezt az elnevezést kapta az a népszerű sminkelési technika, amely csodaszép ragyogást kölcsönöz a szemnek és gyönyörűen megnyitja a tekintetet.
Mivel az elmúlt évek sminktrendjei között előkelő helyen szerepeltek a különféle highlighterek, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem is olyan régen, sokan még a létezésükről sem tudtak. Akkor mégis hogyan sikerült kivívniuk azt, hogy már nemcsak az arccsontot, hanem – a legújabb trendnek köszönhetően – a szemünket is ezzel a trükkel tesszük nyíltabbá? A válasz egyszerű: a highlighter kiemeli az arc azon részeit, amelyeket szeretünk és szívesen hangsúlyozunk. Szó szerint reflektorfénybe helyezi őket.
Az eyelighter trend története
Az egész a kontúr-őrülettel kezdődött, hiszen sokak számára ekkor vált mindennapossá a highlighter használata. A púderes és a folyékony változatok után megjelentek a krémes állagú stiftek, illetve a pigmentált, holografikus hatást keltő termékek. A koreai szépségiparnak köszönhetően pedig a „glass skin”, vagyis a nedvesnek tűnő üvegbőreffektus is nagy népszerűségre tett szert. Azonban a highlighter térhódítása még mindig nem ért véget, és a legújabb sminktrendben is a csillogásé a főszerep. Az eyelighter technika elkészítése nem igényel sok terméket vagy nagy gyakorlatot. Egyszóval: könnyedén beépíthetjük a mindennapi sminkrutinunkba.
Egy kis inspiráció
A trend elképesztően sokoldalúan alkalmazható, hiszen visszafogott és egészen feltűnő smink is készíthető vele. Az eyelighter hatás eléréséhez mindössze egy hideg, irizáló árnyalatú termékre lesz szükséged, amely gyöngyházfényű pigmenteket tartalmaz – hiszen ez adja meg a ragyogást. Önmagában is mutatós, de tetszés szerint kiegészítheted tusvonallal, szempillaspirállal, és az ajkaidat is kihangsúlyozhatod. Emellett a különböző korok stílusára is reflektálhatsz vele: ha az eyelighter sminkkel a ’80-as éveket szeretnéd megidézni, használj egy fagyos kék árnyalatot a szemhéjadon és egy kis hideg rózsaszínt az alsó szemvonalon. Amennyiben inkább futurisztikus hatást szeretnél kelteni, ne csak a szemhéjadon, hanem a szemed körül is használd a különféle hideg árnyalatokat.
Forrás: Glamour UK
Nyitókép: Gabb Tapique/Pexels