Kipróbáltam, és bevált: ettől lesz csábító a kék szempár

Szolid szín, mégis kiemeli a tekinteted

Ha kék a szemed, narancssárga árnyalatú szemfestéket érdemes bevetned, ugyanis ez a komplementer színe. Nekem is kék szemem van, így kíváncsi lettem, tényleg kiemeli-e a tekintetem ez a szín.

Az egész úgy kezdődött, hogy túl hatékony voltam vasárnap. Eredetileg azért tettem magam szabaddá, mert rengeteg dolgom volt aznap. Reggel 8-kor indítottam egy pilatesszel – bár nem vagyok híve a reggeli edzésnek. Majd egy bevásárlás következett a főzéshez, otthon pedig takarítottam. Olyan fordulatszámot vettem fel, hogy délután 3-ra ragyogott a szoba, a konyha, és a tűzhelyen rotyogott a paradicsomos-tonhalas szósz. A brokkolikrémleves pedig már bedobozolva csücsült a hűtőben.

Én pedig unatkoztam. Amit gyűlölök. Olyan szinten, hogy inkább hajszolom túl magam, minthogy beiktassak egy üresjáratot az egyik napomba. Persze, ennek van és volt is komolyabb hátulütője, így visszavettem a pörgésből, de a semmittevéssel továbbra sem tudok mit kezdeni.

A kéknek a narancssárga a komplementer színe, így ezt használd a tekinteted kiemelésére!

Őszintén nem tudnám megmondani, mi vitt rá arra, hogy az üres óráimat sminkeléssel töltsem. Nem szoktam ugyanis festegetni magam, alig van bármiféle sminkeszközöm, gyakorlatom pedig pláne nincs. Ennek ellenére, amikor megnyitottam a WooHoo oldalát, és meglestem Blanka szépségtippjeit, úgy döntöttem, letesztelem az egyik praktikát.

A következő tanácsok keltették fel a figyelmem:

  • A kék szemhez narancsszínű szemfesték passzol leginkább. A színkörben ugyanis ez a két szín áll egymással szemben, ezek egymás komplementerei. A narancssárga mellett jöhetnek még a földszínek, vagy az előző év divatszíne, a rosegold.
  • Mivel a fekete tusvonal jégkirálynő-hatást eredményezhet a kék szeműeknél, így inkább barna szemceruzát használj. Ezáltal sokkal melegebb, barátságosabb hatást érhetsz el.
  • Különleges alkalmakra a pezsgőszíneket is bevetheted. A bronzos árnyalatok is passzolnak a szemedhez.

Miután ezt jól az eszembe véstem, előkaptam a maximum 8 elemből álló sminkkészletemet, és nagy szerencsémre mindent megtaláltam benne, amire szükségem volt. (Wow!) A leghasznosabbnak a bronzos színeket tartalmazó palettám bizonyult. Ennek pedig még története is van. A barátom lepett meg vele, én pedig nagyon kinevettem, hogy…

…hát, köszi, de nem hiszem, hogy valaha is használom majd.

Pedig most milyen jól jött, hogy ott lapult a fiókomban. Barna szemceruzát is találtam, azt viszont már nem tudom, honnan szereztem. Szempillaspirál persze még nálam is akad, ez koronázza majd meg a sminkemet – gondoltam.

A folyamat:

Először a világos színeket vittem fel, majd a szemhéjam alsó részére, a szempillavonalam fölé a narancssárgát is felkentem. Igazgattam, mint a profik, majd húztam egy diszkrét vonalat a ceruzával – semmi cicaszem. Alulra nem húztam hangsúlyos vonalat, csak épphogy egy leheletnyit. Végül pedig felvittem a fekete spirált – szintén visszafogottan.

WooHoo-tipp:
A szempillaspirált csavaró mozdulattal nyisd ki, és ne nyomkodd fel-le a kefe részt, hiszen akkor levegő kerül a tubusba, a benne levő anyag pedig hamarabb becsomósodik.
A kék szemem nem tűnik ridegnek.
Erről a színről a kedvenc évszakom, az ősz jut eszembe.
Ezeket a színeket használtam

A végeredmény egyébként egész jó lett – magamhoz és a sminktudásomhoz képest szinte profi. Csak az egyik szememet kentem ki, hiszen tudtam, hogy csupán itthoni szórakozás mindez. Körülbelül 5 percig hagytam fent a szemsminkem, amíg a fotókat elkészítettem. De amint megszülettek a képek, felkaptam a micellás vizet, a vattakorongot, és el is búcsúztam a narancsos-pezsgős-barnás alkotásomtól.

Egyébként iszonyatosan nehéz volt úgy fényképezni magam, hogy csak az egyik szemem látszódjon, éles kép készüljön, és a színeket is visszaadja a fotó. De a lényeg, hogy tényleg jól sikerült, és ha lesz egy esemény, amire még én is kisminkelném magam, már van kipróbált és bevált praktikám!

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: