Véget nem érő rajongás – ez lehet Eva Mendes és Ryan Gosling kapcsolatának titka

A színésznő nyíltan kifejezte párja iránti rajongását a közösségi médiában is, és Instagramon osztotta meg, hogy Gosling a „legjobb színész, akivel valaha együtt dolgozott.”

Eva Mendes (49) és Ryan Gosling (42) kapcsolatukat és családjukat is igyekeznek távol tartani a rivaldafénytől, ám egymás iránti rajongásukat nem tudják elrejteni. A hollywoodi páros 2011-ben, a Túl a fenyvesen című krimi forgatásán jött össze, azóta pedig már két közös gyermekük is született. Mendes most az új Barbie film premierje kapcsán – amelyben Gosling Kent játssza – osztott meg néhány bejegyzést.

A legnagyobbak között

Az egyik képsorozat első kockáján Greta Gerwigtől szerepel egy idézet, melyben a Barbie című film rendezője Goslingot a legnagyobbakhoz hasonlítja. A rendező a Rolling Stone magazinnak adott interjújában így áradozott a színészről: „ő valahol a kombinációja Marlon Brandonak, Gene Wildernek, John Barrymore-nak és John Travoltának”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eva Mendes (@evamendes) által megosztott bejegyzés

„Az emberem. Az életem.”

Mendes az idézethez csak ennyit tett hozzá posztjában: „Mi hombre. Mi vida…” („Az emberem. Az életem…”) – írta először spanyolul, majd angolul folytatta: „Ha azt mondom, hogy ő a legjobb színész, akivel valaha dolgoztam, az enyhe kifejezés”. Majd a rendezőnek is megköszönte férje méltatását: „Köszönet a briliáns és gyönyörű Greta Gerwignek”.

Igazi rajongó

A színésznő egyébként épp annyira izgatottan várta a Barbie film premierjét, mint mi. Nemrég a film egyik előzetesét is megosztotta, melyben természetesen Ken van a fókuszban. A rövid videóhoz szintén Gerwig szavait idézte, kiemelve, mennyire örül annak, hogy így nyilatkozott Goslingról a rendező. A poszt végén ismét spanyolul fejezte ki szerelmét: „Mi Hombre, Mi Vida, Mi Amor…RG💗” („Az Emberem. Az Életem. A Szerelmem…RG💗).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eva Mendes (@evamendes) által megosztott bejegyzés

„Az én Kenem”

De már a tavalyi évben, az első fotók megjelenésekor is kifejezte Mendes, mennyire odáig van férje új szerepétől. Egy 2022 júniusi Instagram bejegyzésben írta a színésznő: „Annyira kib* vicces. Annyira. kib* jó. Annyira kib* izgatott vagyok, hogy ezt láthatom. #AzénKenem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eva Mendes (@evamendes) által megosztott bejegyzés

„Szerencsés lennék, ha ezt az életet élhetném.”

Gosling nemrégiben egy interjúban beszélt arról, hogy Mendes miatt kezdett el az apaságon gondolkodni. Nem is gondoltam gyerekekre azelőtt, hogy megismerkedtünk volna. De miután találkoztam Evával, rájöttem, hogy nélküle egyszerűen nem is akarok gyereket” – mondta. „Voltak pillanatok a Túl a fenyvesen című filmben, amikor azt játszottuk, hogy egy család vagyunk, és aztán már nem akartam, hogy csak úgy tegyünk, mintha család lennénk. Rájöttem, hogy szerencsés lennék, ha így élhetnék” – vallotta a színész.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: