Ezek a legtrendibb szemüvegek az idén

Ma már egyáltalán nem cikizés tárgya, ha valakinek szemüveget kell viselnie, sőt! Ezekkel a divatos darabokkal még az outfitedet is feldobhatod.

Nem csak urbán legenda, hogy egyre több szemüveges ember él a földön, a statisztikák szerint ugyanis napjainkban több mint 2 milliárd embert érint valamilyen fokú látásromlás. A kiváltó okok szerteágazóak (az átlagéletkor növekedésétől az életmódbeli váltásokig), ám vélhetően ez a tendencia is felel a szemüveg megítélését illető változásokért. Hol van az már ugyanis, amikor az oviban vagy a suliban kicsúfolták a „pápaszemes“ gyerekeket! Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy amíg korábban a Harry Potter-féle kerek szemüvegek valóban nem voltak túl előnyösek, ma már egészen vagány keretekkel bombáz minket a divatvilág, így igazán sikkes kiegészítővé válhattak a látásjavító eszközök. Olyannyira, hogy néhány éve már azok is szemüveg után nyúltak, akiknek egyébként nem volt indokolt a dioptriás lencse, s előszeretettel hordták a sima üvegből vagy plasztikból készített változatokat. Ezekkel a Buddy Holly-féle „kockaszemüvegekkel“ még ma sem lőhetsz mellé, ám a trendek jóval túlmutatnak már a vastagkeretes hipszterdarabokon.

Ezek napjainkban a legtrendibb szemüvegek, amelyekkel bármilyen öltözéket új szintre emelhetsz.

1. Hódít a harlequin

Ha egy időtlen klasszikust keresel a következő szemüvegvásárlásod alkalmából, akkor mindenképpen próbálj fel egy macskaszem-keretet, vagy ahogy az amerikai stílusmagazinok hívják, harlequin-keretet. Ez az örök kedvencnek egy kis játékos újradolgozása, amit az udvari bolondok maszkjának ívelt szemformája ihletett. Gyakorlatilag minden arcformához passzol, miközben kiemeli a szemöldökívet és az arc legmagasabb pontjaira irányítják a tekintetet. Olyan alapdarab ez, amelyet egész évben bátran hordhatunk, hiszen bármilyen öltözéket feldob. Próbálj ki egy újragondolt verziót, akár csillogó sarkakkal, hogy még érdekesebbé tedd a megjelenésedet. Ez a keret egy csipetnyi vintage-hangulatot áraszt, így tökéletesen kombinálhatod a legjobb midi ruháiddal vagy nőies blúzaiddal, de még a legegyszerűbb farmer-póló szettet is izgalmasabbá teszi. A legjobb, ha olyan formájú keretet választasz belőle, ami élesen követi az arccsontodat.

Versace VE3286, 88.990 Ft, Vision Express
Unofficial UNOF0465, 32.000 Ft, Ofotért
Dolce & Gabbana DG 5025 3148 53, 48.490 Ft, eOptika.hu

2. Újragondolt ovális

Több évnyi limbózás után az ovális keretek meglepő módon visszatértek a divatba. Egy csavart azonban magukkal hoztak a történetbe, mégpedig a színvariációkat, amelyek frissé és üdévé varázsolják ezt a kicsit lenézett formát. A dopamin-öltözködés időszakában a vibráló színek virágkorukat élik, így nem meglepő, hogy ez a szemüvegdivatra is hatással van. Ez a darab kifejezetten a gyémánt alakú arcformához illik, amelyet a telt arcocska, valamint a keskeny homlok és állkapocs jellemez. A keskenyebb keretes verzióját viszont akkor is érdemes megfontolnod, ha hosszúkás arcod van, mivel ez a típus segít egyensúlyban tartani az arcod arányait. Fordíts extra figyelmet arra, hogyan emeli ki ez a keret a szemöldök- és az állkapocs-csontodat. A kisebb méretű ovális keretek jó megoldást nyújthatnak azoknak, akiknek magas dioptriájú szemüvegre van szükségük, ám problémásak lehetnek multifokális vagy progresszív lencse esetén.

Coach 0HC5137Coach 0HC5137, 48.792 Ft, Vision Express

Ralph 0RA7151, 43.000 Ft, Ofotért

Vogue VO 5387 2925 53, 27.300 Ft, Eoptika.hu

3. Modern kocka

A korábban nagy népszerűségnek örvendő, vastagkeretes „kockaszemüvegek“ ma már egy finomabb verzióban hódítanak. A lekerekített sarkai segítenek a kerekebb arcokat is egy kicsit határozottabbá tenni, miközben szofisztikáltabb megjelenést kölcsönöznek a harsányabb elődjüknél. Számos arcformához illeszkedik ez a típus, ráadásul rendkívül vagányan fest. Ha pedig aggódsz, hogy ez a lekerekített forma még mindig túl karakteresen mutat majd az arcodon, a klasszikus fekete keretet cseréld le egy kevésbé erőteljes, mondjuk barna vagy sötétkék árnyalatúra. A bátrabbak pedig akár egy fémkerettel is megpróbálkozhatnak.

Love Moschino MOL 586 C9A 54, 40.090 Ft, Eoptika.hu

Dbyd DBOF5003, 26.000 Ft, Ofotért
Burberry 0BE2374, 74.392 Ft, Vision Express

4. Geometriai formák

Ez talán a legbevállalósabbak trendje, a geometriai keretek ugyanis abszolút nem a klasszikus, időtálló darabok közé, sokkal inkább a stílusos kiegészítők közé tartoznak. Azoknak, akik valami extrára vágynak, tökéletes választás lehet, de egy szuper alternatíva azok számára is, akik az elsődleges keretük mellé egy kicsivel játékosabb pótszemüveget keresnek. Ezek a „nagyis“ szemüvegek felfrissített változatai jól mutathatnak egy vékonyabb, fémkeretes szemüveg formájában, az oversized méretükkel parádésan kiegészítik a legegyszerűbb szetteket is. Számos arcformához illenek, hiszen a kerekebb, oválisabb arcnak karaktert, a karakteres arcnak pedig egy kis lágyságot adnak.

Unofficial UNOF0189 PP00, 26.000 Ft, Ofotért
Prada PR 18WV 1AB1/O1 54, 69.090 Ft, Eoptika.hu
VOGUE VO5363, 42.392 Ft, Vision Express

5. Azok a ’70-es évek!

Nemcsak a ruhatárunkat, de a szemüvegdivatot is tovább inspirálják a ’70-es évek. A populáris formák, mint az aviátor, a gigaméretű kerek keretek vagy a színezett lencsék most legalább annyira trendinek számítanak, mint a hippikorszakban. Amellett, hogy rendkívül sikkesek, az oversized keretek azért is kitűnő választásnak bizonyulnak, mert a méretük miatt nem törik meg a látómezőt, ha pedig épp azon gondolkoztál, hogyan hangsúlyozd az újra visszaszökő trapéznadrágokat, hát, ez lehet a legjobb kiegészítőd. A színezett lencséket pedig nemcsak az esztétikai szempontok miatt ajánlják a szakértők, de az UV-védelem miatt is, ami akárcsak a bőrápolás, úgy a szemünk egészsége érdekében is kardinális. Az aviátor szemüvegek olyan sztárok kedvenceivé váltak, mint Jennifer Anniston, Brooke Shields vagy Sarah Jessica Parker, velük pedig ki merne vitatkozni? Ha szeretnél úgy öltözködni, mint Carrie Bradshaw, ez is egy kitűnő kiindulópontja lehet az outfitednek. Egészítsd ki egy extra cipővel az igazán sikkes megjelenésért.

Unofficial UNOF0155, 25.990 Ft, Vision Express
Unofficial UNOF0405 FF00, 32.000 Ft, Ofotért
Michael Kors Ladue MK 4096U 3915 56, Eoptika.hu

6. Színek, minden mennyiségben

Nemcsak a ruhatárunkat illetően, de a szemüvegek terén is nagy divat manapság az erőteljes színek használata. Most, hogy a szürke hétköznapok átvették a napsütéses nyár helyét, még inkább feldobja majd a napunkat egy vidám, merész keret, ami egy kis játékosságot kölcsönöz a megszokott téli szetteknek. Bár túlzásnak tűnhet, a szokásos fekete keret mellett (vagy helyett) jó választás lehet egy ilyen feltűnő darab. Ha nem vagy biztos benne, hogy bevállalnád a Barbiecore-pinket, próbálj meg először egy olyan színt választani, ami többször feltűnik a gardróbodban. Gondolj úgy a szemüvegedre, mint egy izgalmas kiegészítőre, amit akár laza, akár elegáns szettekhez is viselnél. Hidd el, ha olyan keretet találsz, ami passzol az egyéniségedhez, mindig örömet csempész majd a napodba!

Unofficial UNOF0391 HS00, 26.000 Ft, Ofotért
Emilio Pucci EP 5153 028 51, 26.990 Ft, Eoptika.hu
Ralph RA7131, 54.900 Ft, Vision Express

7. Visszafogott játékosság

Ha olyan szemüveget keresel, ami szépen belesimul az arcodba, próbálj ki egy pasztellszínű változatot. Ezek az árnyalatok egyre népszerűbbek, hiszen a sápadtabb bőrnek is kölcsönöznek egy kis melegséget. Eleganciájukkal pedig tökéletesen beilleszthetők az irodai viseletbe: egy csinos blúzzal és blézerrel igazán szofisztikált hatást érhetsz el vele. Remek bevezetést nyújthatnak a színes szemüvegek világába anélkül, hogy radikális változtatásra adnánk a fejünket. Nem kiabálnak, nem feltűnősködnek, mégis szuperül elkülönülnek a klasszikus fekete keretektől. Ugyanezt a hatást elérheted az ombre keretekkel is.

Swarovski SK 5275 B16 50, 36.790 Ft, Eoptika.hu
Unofficial UNOF0493, 32.000 Ft, Ofotért
Armani Exchange 0AX3104, 42.990 Ft, Vision Express

 

Nyitókép: Getty Images
Forrás: womenandhome.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: