Halloween alkalmából igazán szabadjára engedhetjük fantáziánkat és most az asztalra sem kell tökéletesen kinéző süteményeket tennünk. Az ünnep ugyanis egyáltalán nem erről szól.
Mindenkinek ismerős az érzés, amikor a nagy ünnepi sürgés-forgásban odaég a piskóta vagy nem sikerül kedvenc süteményünk krémje. Hiszen sokszor annyira törekszünk a tökéletességre, hogy épp legnagyobb igyekezetünk bosszulja meg önmagát. Nos, halloweenkor ez egyáltalán nincs így, hiszen ilyenkor pofonegyszerű receptekből alkothatunk tetszetős süteményeket, amik minden szépséghibával együtt is a kínálóasztal legkapósabb desszertjei lesznek. Hoztunk is pár példát!
Boszorkányujjak
Egy igazi halloweeni klasszikussal nyitjuk a sort, ez pedig nem más, mint az omlós tésztájű és igazán rémisztő boszorkányujj. A sütemény elkészítése, igaz, kicsit több időt vesz igénybe, mint cikkünk többi receptje, de a siker biztosan garantált.
Hozzávalók: 140 gramm vaj, 220 gramm porcukor, 5 darab tojássárgája, 400 gramm liszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1 csipet só, 1 citrom reszelt héja, 2 marék mandula, 1 tojásfehérje + hántolt mandula és sötét színű lekvár a díszítéshez
Így készítsd: A vajat összedolgozzuk a porcukorral, majd hozzáadjuk az öt tojássárgáját, a sütőport, a citromhéjat és a sót. Az összeállított tésztát becsomagoljuk folpackba és harminc percre a hűtőbe tesszük. A tésztából kisujjnyi vastag hengereket formázunk, de ezek minél tökéletlenebbek, annál jobbak. Az így elkészült ujjakat sütőpapírra helyezzük és fogpiszkálóval elkészítjük rájuk az ujjperceket is. Mielőtt a sütőbe tennénk, nyomjuk rá a mandulát, amik a „körmök” lesznek. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután a kekszek kihűltek lekvárral kenjük be a körmök körül, hogy még rémisztőbb legyen az összhatás.

Múmia
A egyiptomi múmiákat is életre kelhtejük ezen a napon és nem is kell hozzá konyhatündérnek lennünk. A virslimúmiához ugyanis csupán két főösszetevőre van szükségünk. Egy csomag virsliből és egy csomag leveles tésztából pár perc alatt el is készíthetjük.
Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 1 csomag virsli
Így készítsd: A boltban megvásárolt leveles tésztát terítsd ki és hosszában vágj belőle körülbelül fél centi vastag csíkokat. Ezzel tekerd körbe a virslit, először fentről lefelé haladva, úgy hogy az „arcát” szabadon hagyd. A műveletet pedig ismételd meg lentről fölfelé is, egyáltalán nem kell törekedned arra, hogy szabályos legyen az akció. A kész múmiákat kenjük meg tojásságájával és 180 fokon, 15-20 percig süssük. Szemesborsból pedig szemet is készíthetünk neki, csak nyomjuk bele a virslibe, viszont ezt inkább ne fogyasszuk el.

Rémisztő brownie
Egy browniet bármikor összedobhatunk, hiszen túl nagy erőfeszítést ennek elkészítése sem igényel. Ilyenkor pedig még halloweeni díszbe is öltöztethetjük a csupa csokis finomságokat.
Hozzávalók: 300 gramm étcsoki, 120 gramm vaj, 5 darab tojás, 230 gramm cukor, 80 gramm cukrozatlan kakaópor, 100 gramm liszt, 1 teáskanál sütőpor, 2 teáskanál vaníliakivonat
Így készítsd: Az étcsokit vízgőz fellett olvasszuk össze a vajjal, miközben a kettéválasztott tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját se tegyük messzire, hiszen ezt a cukorral, egy csipet sóval és a vaníliakivonattal habosítjuk. Utóbbihoz keverjük a vajjal felolvasztott csokit, majd a sütemény száraz hozzávalóit (liszt, kakaópor, sütőpor), azután a tojásfehérjehabot. A browniet elterítjük egy magasabb falú sütőtepsiben , majd 180 fokon 25-30 percig sütjük. Miután kihűlt, vajas krémmel vagy fondantcsíkokkal „mumifikálhatjuk”, de tetszés szerint akár pókhálót is készíthetünk, vagy picike sírköveket is helyezhetünk rá.

Halloweeni golyócskák
Ehhez a desszerthez nagy sütésbe nem kell bonyolódnunk, hiszen akár a klasszikus kókuszgolyó receptjét is felhasználhatjuk a sütihez. A hangsúly itt is annak dekorálásán lesz.
Hozzávalók: 50 gramm darált keksz, 5 evőkanál cukor, 150 gramm vaj, 40 mililiter rumarona, 1 deciliter meggylé, 4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
Így készítsd: A száraz hozzávalókat (keksz, cukor, kakaópor) egy tálba öntjük és összekeverjük, ehhez hozzámorzsoljuk a vajat, majd beleöntjük a meggylevet és a rumaromát. Az így elkészült masszából golyókat formázunk és 30-40 percre hűtőbe tesszük azokat. Ezt követően ételfestékkel színezett, olvasztott fehér csokiba mártjuk és különböző tortadarákban forgatjuk meg. A teljesség kedvéért pedig fessünk nekik szemet is.

Nyitókép: Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Sütőtökös sütemények? Nem is hinnéd, hogy milyen finomak!
- Öltöztesd díszbe az otthonod „csináld magad” halloweeni dekorációkkal
- Halloween a világ körül